Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Róbert: Görgei váci manifesztumának historiográfiája 849
GÖRGEI VÁCI MANIFESZTUMÁNAK HISTORIOGRÁFIÁJA 881 volt az, aki „a 48-as alkotmány védelmében újra felemelte a Batthyánytól elejtett zászlót", s a „Batthyány—Kossuth ellentét most Kossuth—Görgey gyűlölséggé fokozódott."131 A Görgei-kérdés anyaga ekkortájt már kisebbfajta könyvtárat alkotott, amelyben egyre nehezebb volt az eligazodás. Ez szükségessé tette az anyag historiográfiai feldolgozását. Ezt a feladatot Kosáry Domokos végezte el bölcsészdoktori disszertációjában. Munkájában, amely a magyar historiográfiai irodalom csúcsteljesítményei közé sorolható, Kosáry nagy anyagismerettel, szigorú objektivitással, de minduntalan megcsillanó rokonszenvvel ábrázolja Görgei szerepét, az árulási vád keletkezését és történetét. Könyvének első 70 oldalán Görgei 1848—49-es működéséről nyújt képet, s itt tárgyalja a váci nyilatkozatot is. Kosáry álláspontja az értékelést illetően Steier, Pethő és Szekfű véleményét összegzi: a manifesztumot a kényszer szülte, a tisztikar egységét azonban sikerült vele megőrizni, ugyanakkor kibocsátása rossz hatással volt Kossuth és Görgei viszonyára.132 Görgei emlékiratairól szólva megállapítja: „...nincs okunk kételkedni abban, hogy Görgey meggyőződéssel vallotta magáénak 1852-ben a váci proklamációt," mivel a szabadságharc alatt fokozatosan kialakuló s utána tovább épülő felfogását „legjobban a váci nyilatkozatban tudta bemutatni, melyet annak idején egészen más célból adott ki".133 Ez a könyv volt hosszú ideig az utolsó józan hang a Görgei-kérdés megítélésében. Az 1945-ig eltelt időszakban a tárgyról újat mondani tudó munka nem jelent meg; a különböző politika- és hadtörténeti összefoglalások az eddigi megállapításokat ismételgették—változó színvonalon. Megjegyzendő még, hogy Kosáry könyve, éppen objektivitása miatt még a görgeiánusokat sem mindenben elégítette ki; a már említett Altmann J. Gyula bírálatában Kossuth iránti túlzott megértéssel vádolta Kosáryt, s a könyv címében szereplő „és"-re hivatkozva kijelentette, hogy Kosáry nem tett eleget feladatának, mert csak leírta a Görgei-kérdés történetét, de nem oldotta meg azt.134 Kosáry, könyvének utolsó fejezetében a következőkben foglalta össze a kérdéskör tanulságait: „A kutatás nem azért utasítja el a vádat, mert erre a példára esetleg szükség van, míg annak idején, mint tévesen hitték, bűnbakra volt szüksége a nemzet önbizalmának. Hanem azért, mert eredményei és meggyőződése így kívánják. Éppúgy megszabadult a kutatás attól, hogy politikai tanulságokat keressen a szabadságharc történetében, fürkészve az aktuális analógiákat. De egy tanulságot — nem politikait — joga van levonni ma is a történetírásnak önmagára nézve. Nem is annyira 48, mint a 48-as kérdés történetéből fakadó tanulság ez: ha a történelem nincs kapcsolatban a nemzeti élettel és az értelmiség történetpolitikai iskolázottság nélkül ki 131 Hóman—Szekfű i. m. 425. 132 Kosáry i. m. 28—31. 133 Uo. 196. 134 Allmann J. Gyula: Megoldódott-e a Görgey-kérdés? Bp. 1936.
