Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Hermann Róbert: Görgei váci manifesztumának historiográfiája 849
868 HERMANN ROBERT hirdették,7 0 de ugyanilyen fontos szempontnak tekintették a hagyományok ápolását is. Bár különböző aktuálpolitikai céloktól vezettetve, de mindkét műfaj lényegében egy célt volt hivatva szolgálni: a magyar szupremáciáét, az ezer éves Magyarország fenntartásáét. A történeti irodalom belül megjelenő kettősség magyarázata persze nemcsak ez. A különböző kortársak jóvoltából ekkorra már közzététetett a hozzáférhető egykorú okmányok nagy része, s megjelentek a legfontosabb szemtanúk emlékiratai is; mindez lehetővé tette a nagyobb, kortársi elfogultságoktól mentes szintézisek elkészítését. Ugyanezt segítette elő a már történelmi távlatnak tekinthető ötven év is. Ugyanakkor a résztvevők egy részének, közülük is különösen Kossuthnak ekkortájt bekövetkezett halála óriási impulzust adott az érzelmi töltésű történetírásnak. 48 ekkortájt vált igazán történeti témává; a szintéziseket és a díszmüveket már nem kortársak, hanem egy-két generációval utánuk következők írták. De ez a „vegytiszta" történetírás a már említett módon nyomban ketté is szakadt. A két irányzat és műfaj értékelését illetően mindenesetre letagadhatatlan, hogy szakmailag az első bizonyult értékesebbnek és időtállóbbnak. A népszerűsítő irodalom szerzői közül két nevet kell kiemelnem: Gracza Györgyét és Hentaller Lajosét. Gracza öt vaskos kötetben készítette el a szabadságharc történetéről szóló munkáját, emellett megírta Kossuth életrajzát is. Ez előbbiben, mely nemzedékek sorának szabadságharc-képét alakította ki,7 1 a nyilatkozatról szólva kiemeli a honvédsereg csüggedtségét. Görgei azon tépelődött, „hogyan meneküljön a hínárból".7 2 Ezután tárta előbb tisztjei, majd a csapatok elé a „két hírhedt okmányt". Gracza szerint ez volt „bevezetője Görgei megtévelyedésének, s alapja romlásunknak". Az okmányok szövegének közlése után így értékeli azokat: „Görgei tehát, mint látjuk, irásbelileg fölmondta az engedelmességet a honvédelmi bizottmánynak. Elszakadt a nemzet kormányától, hogy saját önnön kezére politizáljon". Görgei azon érvére utalva, hogy a nyilatkozat kibocsátását a tisztikar bomlása tette szükségessé, felteszi a kérdést: Ennek megakadályozása érdekében szükséges volt-e, „hogy a kormány, főleg Kossuth, ily durva módon kipellengéreztessék?" Véleménye szerint Görgei célja a nyilatkozattal az volt, „hogy bekövetkezendő katasztrófa idején bántatlanul menekülhessen", s ehhez a nyilatkozat játszotta volna a rés szerepét.73 A rózsahegyi tárgyalás ismertetésénél Gracza utal arra, hogy ennek alapjául a nyilatkozat szolgált Windisch-Grätz számára, ám különböző újabb hátsó szándékok feltételezése mellett megállapítja, hogy a herceg mégsem jól olvasott.74 70 Gracza György: Az 1848—49-iki magyar szabadságharcz története. 1. köt. Bp. é. п.; Brankovics György: A magyar szabadságharc története. Bp. 1904. 5—6. 71 Féja Géza: Egy regény keletkezése. In: uö: Törzsek, hajtások. Bp. 1978. 245.; Száraz György: A sorsközösség nevében. In: i. m. 733. p.; Kádár Gyula: A Ludovikától Sopronkőhidáig. I. köt. Bp. 1983. 13. p. és Illyés Gyula Nem volt elég c. verse. 72 Gracza i. m. III. köt. 294. 73 Uo. 300. 74 Uo. 385—6.
