Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Máté István: Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt és a nemzetiségi szociáldemokrata pártok egyesülése az OSzDMP IV. kongresszusán 85
86 MÁTÉ ISTVÁN A forradalom érdeke munkásmozgalmi egységet követelt, az egység megteremtése pedig kompromisszumokat: háttérbe kellett szorítani a meglevő elméleti-politikai és a gyakorlati-taktikai ellentéteket. Mindennek következtében logikus és szükségszerű lépésnek tekinthető, hogy 1905 novemberében-decemberében előbb a mensevik és a bolsevik frakció konferenciái döntöttek az OSZDMP újraegyesítéséről, az Egyesített Központi Bizottság (EKB) felállításáról és a párt következő, immár együttes kongresszusának összehívásáról, majd ezt követően a lengyel párt 1905 novemberi, valamint a lett és a zsidó szociáldemokrácia 1906 márciusi, illetve áprilisi konferenciái határozták el csatlakozásukat az OSZDMP-hez. Az egyesülés kivitelezése a stockholmi értekezletre várt.2 Az OSZDMP IV. kongresszusán a mensevik áramlat számbeli fölényben volt a bolsevikokkal szemben. A 112 szavazati jogü delegátus közül mintegy 62 tartozott a mensevikek táborához és 46 Leninékhez. A többi, az ún. „centrum", békülékeny álláspontra helyezkedett, viszont a szavazások alkalmával többnyire a „kisebbségi" irányzattal tartott. Az erők ilyen megoszlása rányomta bélyegét a kongresszus tevékenységére, azzal járt, hogy az esetek többségében mensevik nézeteket tartalmazó határozatok születtek, s kihatott az OSZDMP és a nemzetiségi szociáldemokrata pártok egyesüléséről lefolytatott vitákra is.3 2 Az OSZDMP és a nemzetiségi szociáldemokrata pártok 1903. és 1906. közötti együttműködéséről, 1905-töl nekilendülő közeledéséről lásd Málé István: Az OSZDMP és a nemzetiségi szociáldemokrata pártok viszonya az OSZDMP II. és IV. kongresszusa közti időszakban (1903—1906). 1905. 4. sz. 89—123. Párttörténeti Költemények. 3Az OSZDMP IV. kongresszusán a mensevikek számbeli fölénye abból adódott, hogy az 1905 decemberi fegyveres felkelés során, majd ezt követően a hatóságok sok bolsevik szervezetet szétvertek, s így ezek nem tudták elküldeni képviselőiket Stockholmba. Jellemző ebből a szempontból, hogy olyan hagyományos bolsevik területeket, mint Közép-Oroszországot, az Uralt, az Északi Vidéket csupán néhány delegátus képviselte. A mensevikek viszont túlnyomórészt azokból a kisipari vagy nem ipari jellegű körzetekből választották küldötteiket, ahol a bolsevikokkal szemben ők voltak túlsúlyban, de ahol a tömegfellépések mértéke gyengébb volt a központi nagyipari vidékekéhez képest. — A Szovjetunió Kommunista Pártjának története. Kossuth Könyvkiadó 1972. 126—127. old. és Csetvjortij (objegyinyityelnij) szjezd RSZDRP. Aprel (aprel-maj) 1906 goda. Protokoli. Moszkva 1959. XI. old.; A IV. kongresszus bolsevik és mensevik küldöttei között kialakult arányt a mensevik történetírás más okokra vezeti vissza. Martov erről így ír: „Ezt a körülményt [a mensevik szavazattöbbséget — M. /.] főképpen a „szabadság napjainak" tapasztalata magyarázta, amikor a Munkásküldöttek Szovjetjei váltak a mozgalom központjaivá — amelyek a mensevikek által propagált nyílt tömegszervezetek eszméjét testesítették meg —, s ezt indokolta a választási bojkott-taktika csődje, akárcsak a munkásküldöttek csoportja az I. Dumában, mely e taktika ellenében jött létre. Ugyanakkor egyes helyeken bizonyos reakció volt megfigyelhető az események erőltetésére irányuló általános tendenciával szemben, ami mindkét frakciós központ részéről megnyilvánult, és amit Plehanov kritika alá vett." — L. M.-ov: Szocialgyemokratyija 1905—1907 gg. In: Obscsesztvennoje dvizsenyije v Rosszii v nacsale XX-vo veka. Pod redakciej L. Martova, P. Maszlova i A. Potreszova. Tom III, Knyiga 5, Sz.-Petyerburg 1914. 608—609. Szembeötlő tehát, hogy amíg a bolsevik és általában a szovjet történetírás a fegyveres felkelés leverését követő átmeneti szervezeti meggyengülésben és a lebukásokban keresi a IV. kongresszuson kialakult erőviszonyok okát, addig Martov (és más mensevik szerzők) ezt a békés módszereket követő és parlamentáris illúziókat kergető mensevik taktikai vonal fölényének tulajdonítja, szembeállítva ezzel és elvetve a fegyveres felkelés politikáját.
