Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Palotás Emil: A császárok szövetségének kudarca (osztrák-magyar-orosz viszony az 1885-87-es balkáni válság időszakában) 811
A CSÁSZÁROK SZÖVETSÉGÉNEK KUDARCA 841 vonatkozásban, ez a mozgalmasság azonban főként a felszínt jellemezte, a diplomáciai kancelláriáknak adott sok munkát, a lényeget illetően hónapokon át nem történt előremozdulás. Az orosz bizonytalankodás prolongálódása miatt sokáig nem sikerült túljutni azon a november végére kialakult holtponton, melyről fentebb már volt szó. A cári kormány elfogadni nem volt hajlandó, megváltoztatni viszont nem volt képes a Kaulbarsz utáni bulgáriai helyzetet. Tehetetlenségét leplezendő a Porta mögé bújva folytatta terméketlen erőfeszítéseit mind Mingreli hercegnek fejedelemjelöltként való elfogadtatására, mind pedig a bolgár régensség „legálissá" tételére egy orosz szájíz szerinti belső átalakítás révén. Törökország mint szüzerén (hűbéri) hatalom volt egyedül illetékes jogilag érvényes rendezés felkutatására. A szultán azidőben éppen orosz befolyás alatt állt. A Portának sikerült Konstantinápolyban tárgyalóasztalhoz ültetnie a régensség megbízottját és a szélsőséges russzofilek vezetőjét, Cankovot. A többször nekilendülő, mindannyiszor elakadó tárgyalásokon Cankov minden politikai kulcspozíciót saját pártjának követelt, hadügyminiszterré megint orosz tábornokot kívánt tenni, miközben a régenstanács csak alárendelt jelentőségű tárcák átadására hajlott, formálisnak fogva fel a kompromisszumkeresést.9 3 Február vége felé a kísérletezgetés eredménytelenül abbamaradt. Sztambulovék kitartását erősítette, hogy Európa két táborra oszlott. Anglia és Ausztria szimpátiájára bizonyossággal számíthattak annak ellenére, hogy e két hatalom egyike sem vállalkozott kihívó oppozícióra Oroszországgal szemben; a feszült általános helyzet miatt körültekintően jártak el, az orosz háborús elszánás kiprovokálása nem volt céljuk. Rejtett szabotázzsal felérő vonakodásuk elérte egyik fő célját, a hatalom szófiai gyakorlói nem kapituláltak a cárizmus előtt. Az osztrák-magyar külpolitika legszembetűnőbb vonása a krízisperiódusban a folytatódó óvatos lavírozás, mely leginkább a szélsőséges megoldások elvi elutasításában jelentkezett mindkét oldalon. Kálnoky egyforma meggyőződéssel hirdette Szófiában és Péterváron, hogy csakis a „szerződések alapján" álló és minden nagyhatalom számára elfogadható megoldás vezethet célhoz. Sajátos kettősség volt ez. Az egyik oldalon a bolgárok önállóság utáni vágyát táplálva is szüntelen emlékeztetett autonómiájuk külső határaira, és gondoskodott arról, hogy a nagyhatalmak meghatározó szerepéről ne feledkezzenek meg. Az Oroszországgal történő megegyezést egyelőre még sine qua non feltételként erősítgette előttük. Ennek megfelelően a cárizmussal szemben mutatott állandó békülékenység szintén több volt puszta demonstrációnál. Bár szóban kitartóan hivatkozott a berlini szerződés betűire, a gyakorlatban hajlandó volt azoknál jóval nagyobb befolyást biztosítani Pétervárnak egy tartós és érvényes rendezés kidolgozásában. Ugyanakkor Gierset szintén emlékeztette cselekvési lehetőségeinek külső korlátaira. Összességében tehát Kálnoky fejében megint egy ideálmegoldás élt, annak elemeit próbálta a megvalósításhoz segíteni. Változatlanul vallotta korábbi felfogását, '3 Burián és Calice jelentései alapján. H H StA PA XV К. 110.
