Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Palotás Emil: A császárok szövetségének kudarca (osztrák-magyar-orosz viszony az 1885-87-es balkáni válság időszakában) 811
A CSÁSZÁROK SZÖVETSÉGÉNEK KUDARCA 813 állítását a megürülő bolgár trónra.3 Habár a szófiai osztrák-magyar diplomáciai megbízott, Burián arról értesült, hogy Pétervár megígérte a kormány és a régensek elismerését és azt, hogy többé nem küld Bulgáriába orosz tábornokot hadügyminiszternek,4 a probléma változatlanul megmaradt, sőt a további események csak még jobban előtérbe állították. Ezek áttekintése előtt érdemes röviden kitérnünk az orosz politikát meghatározó tényezőkre. A Giers külügyminiszter képviselte addigi irányvonal terméketlenségét a szófiai újabb fiaskó után nehezen lehetett tagadni. Az orosz politikai életben már korábban tevékeny és befolyásos ellentábora volt a „német" orientációnak; az ehhez tartozók elsősorban a balkáni politika kapcsán vitáztak a kormánnyal. Most ezen orientáció megbuktatása érdekében hatalmas új erők mozdultak meg, melyeket igazából nem a keleti kérdés részletei érdekeltek, a balkáni helyzet kiéleződése csupán kapóra jött nekik, felhasználták a hivatalos irányvonal elleni agitációjukban. Orosz földesúritőkés körök jelentős csoportjának komoly érdeke fűződött a Németországgal fennállt gazdasági kapcsolatok őrzéséhez, a külkereskedelem fejlesztéséhez. A vállalkozók másik része viszont ennek ellenkezőjét, a belső piac körülbástyázását, a gazdasági elzárkózást szorgalmazta. A berlini kormány védvámos politikáját folytatva 1885/86-ban újabb megszorító intézkedéseket léptetett életbe. A német protekcionizmus által hátrányosan érintett orosz üzleti körök hangulatátjuttatta kifejezésre Katkov, a híres moszkvai publicista. A kormány nem eléggé „nemzeti" politikája ellen 1886 nyarán heves sajtókampányba kezdett. Ugyanígy zajosan ostorozta a „német" államok oroszellenesnek deklarált külpolitikáját is. Nem sokkal később, a heves bírálatok logikus következményeként a Németországtól való elfordulás mellett a Franciaországhoz való közeledést kezdte pártfogolni. Hogy Katkov és elvbarátai merőben anyagi érdekeik által vezérelve vették heves bírálat alá a közép-európai császárhatalmakkal fenntartott politikai barátságot, az már a kortársak előtt sem volt titok. Giers nyíltan beszélt róla külföldi diplomatáknak.5 Vitatottabb, hogy mekkora volt Katkov befolyása a cárra. A hatás megléte kétségtelen, valamint az is, hogy időszakosan ez a befolyás megnőtt. Fontos megemlíteni, hogy Katkov a Giers elleni hadjáratot jóval az újabb szófiai változások előtt, még a nyugalmas nyári hónapokban indította el — vagyis akkor, amikor Bismarck intenzívebbé tette vámhadjáratát Oroszország ellen.6 3 Burián (osztrák-magyar diplomáciai képviselő) távirata, 223. sz. Szófia, 1885. szept. 5. Österreichisches Staatsarchiv, Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Ministerium des Aeussern, Politisches Archiv (a továbbiakban = HHStA PA) XV. Karton (K.) 103. 4 Burián 226. sz. távirata, szept. 6., uo. 5 Wolkenstein Kálnokyhoz. Pétervár, 1886. okt. 6. HHStA PA X K. 82. Ld. még Die Grosse Politik der Europäischen Kabinette 1871—1914. Sammlung der Diplomatischen Akten des Auswärtigen Amtes. Berlin 1922—1924. (a továbbiakban = GP) Bd. V., Nr. 977. 6 V. M. Hvoszlov: Problemi isztorii vnyesnyej politiki Rosszii i mezsdunarodnih otnosenyij. Moszkva 1977, 220—222; S. Kumpf-Korfes : Bismarcks „Draht nach Russland'-. Berlin 1968, 53—54; D. Geyer: Der russische Imperialismus. Studien über den Zusammenhang von innerer und auswärtiger Politik 1860—1914. Göttingen 1977, 54—58.
