Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Varga János: Amnesztia januárban (Táncsics és az 1861. évi közbocsánat) 767
TÁNCSICS ÉS AZ 1861-ES AMNESZTIA 795 pragmatica sanctionak forradalom útjáni felforgatására voltak irányozva," a kegyelmi rendelet viszont mind „szó szerint vett szövege," mind „elmagyarázhatlan czélzata szerint egyedül" az október 20-a előtt létezett kormányrendszer megváltoztatását célzó cselekményeket amnesztiálja, és egyáltalán nem vonatkozik „a legfelsőbb dynastia uralkodáshozi jogának megfosztására irányzott politicai bűntettekre"; következésképpen Táncsicsra e vonatkozásban a legfelsőbb bűnbocsánat „szorosan véve" nem alkalmazható. Az elítéltnek közháborítási bűntette viszont, amiért ugyancsak elmarasztalásban részesült, az amnesztia hatálya alá tartozik; ezért a főtörvényszéknek azt kellene meghagyni, hogy, a legfelsőbb kéziratnak megfelelően, a Táncsicsra szabott büntetési idő „kellő leszállítását eszközölje". Ennél tovább — húzta alá az országbíró — nem célszerű terjeszkedni. Mert jelenleg, „midőn a követválasztási mozgalmak küszöbén állván, minden emeltyűnek lehető mellőzésére amely az amúgy is uralkodó közingerültséget netán magasabb fokra csigázhatná, kiválólag törekedni kell". Márpedig Táncsics kiengedése mindenképpen ellenkeznék ezzel a céllal; hiszen ő, „ki tagadhatatlanul sajátságos írmodoránál fogva a sajtó útján a köznépre nem csekély mértékben behatni képes, eddigi előéletével elégségesen bebizonyította, hogy bármily szent ígéreteiben sem lehet bízni vagy megnyugodni, és hogy azon félelmes rögeszméi terjesztésétől, melyekért már három ízben el lett ítélve, elállani nem fog". Éppen a kifejtetteknél fogva vetette el Apponyi Kossalkónak azt az ötletét, hogy Táncsics börtönbüntetését külön kegyelmi aktussal meghatározatlan időre szóló rendőri felügyeletre enyhítsék. Az ugyanis, mutatott rá az országbíró hogy Táncsicsot „az ország területén kívül eső" helyre „bellebbezzék", „számos okoknál fogva czéliránytalan", Magyarországon belül viszont „oly hely, hol elégségesen biztos felvigyázat alatt szabadlábon tarthatnék, aligha létezik".3 3 Látható, hogy mind Kossalkónál, mind Apponyinál politikai szempontok is szerepet játszottak a Táncsics-ügy megítélésében, a kérdést azonban más-más oldalról közelítették meg. Kossalkó attól tartott, hogy Táncsics börtönben marasztalása lesz olaj az általános ingerültség tüzére. Apponyi viszont úgy látta, hogy a börtönből kiengedett és felügyelet alá helyezett Táncsics módot talál rá, hogy írásaival jelentősen járuljon hozzá a békétlenség szításához. Kossalkó attól félt, hogy a politikai körök használják fel a Táncsics-kérdést ellenzéki agitációra. Az országbíró viszont nagyobb kockázatnak, illetőleg veszélynek tekintette, ha netalán Táncsics számára nyílik — a felügyelet kijátszása esetén — kiskapu arra, hogy a néphez szóljon írásaival. És minden bizonnyal a politikailag tapasztaltabb, rutinosabb gróf oldalán volt az igazság nagyobbik fele. A Kancellária előtt most három vélemény is feküdt. A Táncsics elítélésében közvetlenül részes bírói közegeké, amely arra voksolt, hogy a közkegyelem Táncsicsra is egész terjedelmében vonatkozik. Kossalkóé, amely szerint Táncsicsnak csupán közcsendháborítási vétke tartozik az amnesztia hatálya alá, felségárulást büncse-33 Apponyi véleményét ld. MOL, MKUK Általános iratok (D 189) VI. P/2. 1861:1887.
