Századok – 1987

FOLYÓIRATSZEMLE - Bogdanov; A. P - Csisztjakova; Je. V.: A XVII. sz. második fele orosz társadalmi politikai gondolkodása történetének néhány kutatási problémája 754

FOLYÓIRATSZEMLE 755 irányuló törekvés, a társadalmi haladás aspektusából való értékelés. A fő problémát az jelenti szerzőink számára, hogy Kuszkov nem disztingvál a kultúra fogalma és a társadalmi-politikai gondolkodás között. Minden népi alkotásba, az egész folklórba belemagyarázza a társadalmi, politikai nézeteket, figyelmen kívül hagyva, hogy ezek csak egy szegmentumát jelentik a széles értelemben vett kultúrának. Munkája egyenetlenségét mutatja, hogy a vallásos világnézetre, a raszkol felfogására nem fordított megfelelő figyelmet, s az utópisztikus néi legendákat sem vonta be vizsgálódási körébe. Érdekes, úttörő jellegű vállalkozás L. N. Puskarjov munkája (Moszkva, 1982), amely a korszak városi mozgalmai, a Sz. Razin-féle parasztfelkelés alapján közelítette meg a kérdést. Különös figyelmet fordított a népi szólásmondások vizsgálatára, a belőlük kihámozható társadalmi, politikai mondanivalóra. Egyfajta vallásos szabadgondolkodás jellemezte szerinte a dolgozó nép nézeteit. Hittek Istenben, de szembefordultak az egyházzal. Szerzőink szerint nem adekvát kifejezés a dolgozó nép fogalma, tisztázni kell a szólások keletkezésének társadalmi közegét. Igaz ugyanis, hogy a vizsgált népmozgalmakból maradtak fenn, de többnyire csak terjedtek ebben a közegben, első megfogalmazóik, rögzítőik a legkülönbözőbb társadalmi helyzetű emberek (papok, vidéki nemesek, kereskedők stb.) voltak. Szükséges tehát disztingválni az uralkodó osztályok és az elnyomottak, a vagyonos, illetve a nincstelen rétegek társadalmi, politikai nézetei között. Még olyan, a korszakban új tudati jelenség, mint a hazafiság esetében is, amelynek sajátos színezetet adott a pravoszlávia, mint „nemzeti" vagy annak hirdetett vallás. Változást mutatott ki Puskaijov az egyeduralom megítélésében is. Az 1648-as moszkvai felkelés résztvevői vakon bíztak az uralkodó jóságában, a rossz tanácsadókat kárhoztatták. 1686-ban viszont már általánossá vált az a nézet, hogy állandó képviselet működjön az uralkodó mellett. A továbbiakban külön vizsgálják a szerzők az elnyomottak, illetve az uralkodó osztályok nézeteivel kapcsolatos megállapításokat. Hangsúlyozzák a rétegek szerinti differenciálást. Míg pl. a parasztok a földesurakat, közvetlen kizsákmányolóikat tekintették feleslegesnek, a poszadbeliek az adószedőkről vélekedtek hasonlóan. Utóbbiak ugyanakkor a helyi autonómia igényének is hangot adtak. Felhívják Puskarjov figyelmét Razin kíséretének „leveleire", mint értékes forrásra, továbbá a korszak irodalmi kísérleteire (pl Barszovszkij elbeszéléseire az 1682-es moszkvai felkelésről, vagy a Szolovecki évkönyv stb.). Nagy jelentőséget tulajdonítanak a vallásos vitairatoknak, a felkelésekről készített évkönyveknek, a különböző hadparancsnoknak, jelentéseknek, amelyek szerzőik és a felkelők nézeteire vonatkozóan is tartalmazhatnak információkat. Hasonlóan a korabeli külföldi utazók (holland, svéd, német, angol) leírásaihoz. Az uralkodó osztályok felfogását az udvari körök, az egyházi hierarchia iskolázottabb munkái alapján tárhatják fel a kutatók. Szerzőink vitatják Puskarjovnak azt az értékelését, miszerint az említett rétegek érzékenyek voltak a korabeli külföldi hatások iránt. Rámutatnak továbbá, hogy az oktatásügy, a felvilágosodás kérdései a felsőoktatás, a tudományos élet szintjén is foglalkoztatták a kortársakat. Ezekben az években, az 1680-90-es évek polémiáiban alapozták meg a 18. századi világi tudományosság kibontakozását. A külpolitika, a háború, a béke kérdései is élénken foglalkoztatták a kortársakat. (Pl. Szimeon Polockij vitairatai az 1680-as évekből.) Erről a kérdésről a korabeli diplomáciai levelezések is hitelt érdemlően vallanak. Világi és egyházi munkák sora alapján vizsgálhatják a kutatók a korszak uralkodó történeti nézeteit, amelyek ugyancsak részét képezték az uralkodó osztályok társadalmi, politikai felfogásának. Különösen á városok évkönyvei lehetnek tanulságosak. Fontos forrást jelentenek az idegen nyelvekre fordított orosz és az oroszra áttett külföldi munkák, amelyek esetében a „műfordítás" külön kritikai elemzést igényel. Igen értékes pl. A. I. Lizlov: A szkíták története c. szintézis igényű munkája, amely a korabeli orosz historiográfia és az egyetemes történetírás vonatkozó eredményeinek összegzését kísérelte meg. Kereste a történeti folyamat mozgatórugóit, hangsúlyozta Oroszország világtörténeti szerepét, „merészen" átértékelte a korábbi megállapításokat. Ezt a törekvést korszakspecifikusnak, a nemzeti öntudat kialakulására utaló mozzanatnak értékelik a szerzők. (Voproszi isztorii, 1986. 4. szám 45-47. I.) M.