Századok – 1987

TÖRTÉNETI IRODALOM - Pálmány Béla: Végvárak Nógrád megyében a török kiűzése és az újratelepítés korszakában (1663-1703) (Ism.: Fenyvesi László) 744

745 TÖRTÉNETI IRODALOM 1690-től 1848-ig; 2 szécsényi céhlevél 1617-ből; Szécsény felszabadulása a török uralom alól; a mezőváros céheinek története 1617-től 1857-ig; kisnemesek a Forgáchok szécsényi uradalmában 1542-től 1848-ig; szécsényi és bujáki törökök levelezése a hódoltság végéről; hollókői várurak, végváriak, szabadosok és zsellérek stb.) A szerző e feldolgozását két kisebb terjedelmű, áttekintő összegezés előzte meg az elmúlt években, úgymint a megye végvárainak 1663-1685 közötti történetéről készített korreferátuma, továbbá a jelen művével azonos című előadása a szécsényi konferencián. E kezdeményezéseket fejlesztette azután önálló feldolgozássá, melyet a török évfordulóra is számos elképzelést megvalósító megyei múzeumigazgatóság, élén dr. Praznovszky Mihállyal, a múzeumi évkönyvsorozat külön köteteként jelentetett meg. A szerző, a szerkesztők és a kiadó szerv gondosságát ezúttal is elismerés illeti: tartalmas, értékes, szép és ízléses kivitelezésű kiadvánnyal gyarapodott a ,jó palócok" megyéjének török tematikájú történelmi irodalma. Pálmány Béla a tőle megszokott, lelkiismeretes gondossággal kutatta fel a legkülönfélébb levéltárakból és más közgyűjteményekből a választott témája példamutatóan szakszerű feldolgozásához nélkülözhetetlenül szükséges források százait, s dolgozta ki a mű jól áttekinthető, világos szerkezeti koncepcióját. Az imponálóan gazdag forrásbőség, melyre a szerző ezúttal még a . korábbiaknál is tudatosabban és tervszerűbben törekedett, olyan „mélyfúrásokat" tett lehetővé, melyekkel e ritkán választott témakörben még országos viszonylatban is csak elvétve találkozhatunk. Pálmány Béla nyolc közgyűjtemény állagainak vonatkozó iratait építette be művébe, zömmel az Országos Levéltárét, továbbá két megyéét (Nógrád és Pest Megyei Levéltár), két kézirattárét (Urszágos Széchényi Könyvtár, Egyetemi Könyvtár Bp.), az esztergomi Prímási Levéltárét, a Hadtörténelmi Intézet Levéltáráét s a Dunamelléki Református Egyházkerület Ráday Levéltáráét. Emellett -részben az OL Filmtára, másrészt egyes kutatók (Szakály Ferenc, Ress Sándor) segítsége révén, tanulmányozhatta a bécsi, a besztercebányai és a kassai levéltárak több irategyüttesét is. Feltárta valamennyi szóbajövő nagybirtokos família családi levéltárát (Esterházy, Balassa, Forgách, Zichy, Koháry, Ráday), a kevésbé hasznosított gyűjteményeket (Esztergomból az Ipolyit; az OSZKK-ból a Thalyt; az EKK-bó'l a Kaprinayt, a Hevenessyt; a Rádayból a névadóét), miközben korabeli levelek, adózási iratok (dézsmajegyzékek, árendairatok, portális összeírások, urbáriumok), katonai iratok, céhlevelek, canonica visitatiók etc. lapjainak százairól verte le a port adatgyűjtés közben. A példamutatóan széles körű és mélységű forrásfeltárás (a feldolgozáshoz a kötet végén 8 oldal terjedelmű, összesen 306 hivatkozást tartalmazó jegyzetapparátus járul) nem kevésbé gondos szakirodalmi tájékozódással járt együtt. Forrásművek - köztük 16-18. századi krónikás évkönyvek, spanyol, német, olasz röplapok -, a külföldi és a hazai, a regionális és a köztörténeti feldolgozások (önálló kötetek, monográfiák, szakfolyóiratok s más kiadványok tanulmányai, cikkei), a legújabb kutatások eredményei (több 1983-85-ös munka is szerepel köztük), a különféle vitaülések (esetenként még publikálatlan) anyaga egyaránt megtalálta a maga helyét e vártörténeti munkában. A szerző rendkívül széles körű szakirányú ismereteiről tanúbizonyságot tevő kötet szépen példázza az országos és a helytörténeti kutatások egymásra utaltságát, a köztük levő optimális egyensúlyi helyzet sikeres megvalósíthatóságának konkrét lehetőségét. Pálmány Béla regionális vártörténeti témáját szervesen beépítette az országos fejlődés egészébe, miközben nem tévesztette szem elől alapvető feladatát, a címben körvonalazott helyi sajátosságokra való koncentrálást, s ezeknek teljességre törekvő feltárását, elemzését, értékelését. Külön ki kell emelnünk pontos, gondos, részletes és szakszerű fonáshivatkozásait, szakirodalmi utalásait, melyeknek alapján bármilyen anyag könnyen kikereshető az eredeti helyen. Maga a monográfia négy fejezetre tagolódik, időrendi és tematikai szempontok szerencsés ötvözése nyomán. Az első rész Szécsény felszabadulását és pusztulását tárgyalja (1683-1684), míg a második a nógrádi végvárak társadalmát elemzi a török uralom végén. A szerző, az adott viszonyokból következően, külön tárgyalja a török által megszállt végvárakat (Szécsény, Nógrád, Buják), valamint a mindvégig magyar kézen maradtak történetét (Fülek, Gács, Kékkő, Divény, Somoskő). A harmadik fejezet az elpusztult végvárak újratelepítésének folyamatát ábrázolja, kitekintéssel a 18. század első felére is. Az ismertetett erősségeken kívül itt még két újabbal, Hollókő és Buják viszonyaival is foglalkozik. Végezetül a IV. fejezetben frappánsan összegezte feltáró-elemző munkájának legfontosabb eredményeit.