Századok – 1987

TÖRTÉNETI IRODALOM - Urkundenbuch des Burgenlandes und der angrenzenden Gebiete der Komitaten Wieselburg; Ödenburg und Eisenburg (Ism.: Solymosi László) 733

735 TÖRTÉNETI IRODALOM 57). A Kőszegiek birtokosztályát rögzítő forrás 16. századi másolata már a II. kötetben napvilágot látott (Nr. 140). Időközben azonban előkerült 1328. évi átírásának eredetije, s az összehasonlítás során kiderült, hogy a 16. századi másolat számos hibát tartalmaz (pl. cruciferorum helyett castrorum stb.). Ezért nagyon jó, hogy az 1279. évi oklevél immár helyes szöveggel helyet kapott a negyedik kötetben. De helyesebb lett volna a Pótlásokban külön, mintsem a fő részben az 1328. évi átíró oklevéllel együtt közölni, s ennek megfelelően a Pótlások tényleges - 1279-1338 - évkorét a címlapon feltüntetni. Az 566 forrásszöveg mintegy 46%-a kiadatlanként szerepel a kötetben. Ez az arány lényegesen akkor sem módosul, ha figyelembe vesszük, hogy a kiadó olykor kiadottnak (pl. Nr. 317.), máskor kiadatlannak (pl. Nr. 274, 528, 529) tekinti a regesztában korábban már közölt oklevelet, s többször elhagyja a kiadásra vagy kiadatlanságra vonatkozó megjegyzést (pl. Nr. 349, 397, 483, 503, 519, 521), néha pedig kiadott forrást kiadatlanként tüntet föl (pl. Nr. 75 - Kumorovitz L. Bernát: Veszprémi regeszták. Bp., 1953. Nr. 189; Nr. 95 = Történelmi Tár 9/1908, 166.1.; Nr. 393/a = Uo. 170-171. 1.). A sok, először publikált forrás mellett igen lényeges, hogy a már kiadott oklevelek esetében sem egyszerű újraközlésről, hanem kritikai kiadásról van szó; zömüknek az Urkundenbuch des Burgenlandes jelenti az első kritikai kiadást. Különösen fontos ezt hangsúlyozni, ha tudjuk, hogy a már megjelent források negyede eddig csak Fejér György hibáktól hemzsegő másfélszáz esztendős publikációjában volt hozzáférhető. Néhány forrás esetében viszont meg kellett elégedni múlt századi kiadásuk újraközlésével, mert időközben eredetijük megsemmisült vagy eltűnt. I. Lindeck-Pozza igen széles körű kutatómunkával számos lelőhelyről gyűjtötte össze anyagát. A várakozásnak megfelelően a IV. kötet forrásszövegeinek 90%-a magyarországi levéltárakból (elenyésző részben kézirattárakból) származik, éspedig 66%-a a Magyar Országos Levéltár középkori gyűjteményéből, a Nyugat-Magyarországon birtokos borsmonostori ciszterci apátság és számos csaláa (Batthyány, Festetics, Kisfaludy, Ostffy, Rumy stb.) levéltárának középkori okleveleit is magába foglaló Diplomatikai (nem Diplomatikus!) Levéltárból, 24%-a pedig a nyugat-magyarországi megyei, városi és egyházi levéltárakból került a kötetbe. Mindössze a maradék alig 10% lelőhelye nem magyarországi, hanem osztrák, pozsonyi, zágrábi és vatikáni levéltár. Közülük legtöbbet, mintegy 5%-ot az osztrák levéltárak (Haus-, Hof- und Staatsarchiv, Stiftsarchiv zu Heiligenkreuz, Niederösterreichisches Landesarchiv, Zentralarchiv des Deutschen Ritterordens zu Wien stb.) őriznek, míg a vatikáni és a zágrábi levéltárak gazdag anyaga inkább jelképesen - összesen négy közléssel — van jelen a kötetben. Egyedül Sopronból jóval több forrás került a kiadványba, mint a nem magyarországi levéltárakból együttvéve. A kötet anyagának lelőhely szerinti megoszlása az elöljáróban mondottakkal összhangban jól érzékelteti, milyen óriási feladatra vállalkozik az a külföldi kutató, aki - akarva, nem akarva — lényegében magyarországi okmánytár közzétételén fáradozik. Ilyen megközelítésben értékelhető igazán I. Lindeck-Pozza emberfeletti vállalása, melyet maximális módon teljesített. A feladat nagyságából, a vázolt körülményekből, a középkori forrásanyag és forráskiadványok meglehetős szórtságából adódóan a maximális teljesítmény sem volt elég a hiánytalan megvalósuláshoz. Némi hiány még a legalaposabb kutatás mellett is marad. Mert hiszen ki gondolná, hogy a csornai premontrei konvent és a győri káptalan 1237. évi kiadványának (I. Nr. 246, 247) eredetijét a Kárpát-medence másik szélén, a leleszi premontrei konvent országos levéltárában (Acta anni 1237-2 = DF 219424) őrzik? S ki merné ezért javasolni az Urkundenbuch des Burgenland es kiadójának, nézze át a leleszi levéltár felettébb gazdag anyagát, hátha talál benne okmánytárába illő darabot? Nyugodt lelkiismerettel senki. Sokkal valószínűbb, hogy a mellőzött veszprémi káptalan országos levéltára tartalmaz nyugat-magyarországi adatokat. A kötet hiányai nem jelentősek. A szorgos kutató figyelmét is elkerülheti egy-egy oklevél, egy-egy ritkább forráskiadvány (Történelmi Tár 9/1908, 161-195.; Történelmi Szemle 7/1964, 556-557.; Vasi Szemle 17/1963), 3. sz. 66.; A nagykállói Kállay-család levéltára. I—II. Bp., 1943. Nr. 497.). A forrásközlő számolt ezekkel a fogyatékosságokkal; ezért a kötetek kiegészítő - Pótlások -része. Egészen biztosak lehetünk abban, hogy a következő kötetekben a Pótlások között a Pannonhalmán őrzött Guary-levéltár hiányzó Anjou-kori darabjai mellett megtaláljuk a vasvári káptalan 1229-ből (DL 40006) és a csornai konvent 1237-ből (Pannonhalmi rendi lt. Capsarium 62-A=DF 206967) való legkorábbi kiadatlan kiadványát, Kemeneshőgyész 1341. évi telepítőlevelét (DL 40851), Tatamér prépost 1342. évi birtokosztályát (DL 40892=Hazai Okmánytár П. 77-79), az irodalomjegyzékben pedig a már említettek közül a fontosabbakat, továbbá az alábbi műveket: Ferenc L. Hervay: Repertórium historicum Ordinis Cisterciensis in Hungaria, Roma 1984.; Kris tó Gyula: К feudális szét-