Századok – 1987

BESZÁMOLÓ - "Bizánc és Közép-Európa népei a 7-13. században" (Szentpéteri József) 722

BESZÁMOLÓ 725 kiadványokkal gazdagította a nemzetközi bizantinológiát, köztük legjelentősebb Moravcsik Gyula, Bizantino-turcica. Die Byzantinishen Quellen der Geschichte der Türkvölker I—II. Budapest 1942^13. c. műve volt. Moravcsik életműve látszólag hosszú időre feleslegessé tette a hazai bizantinológiai kutatások folytatását, az újabb igények nyomán azonban az 1970-es években fordulat következett be. A budapesti és a szegedi tudományegyetem, valamint a Magyar Tudományos Akadémia kutatógárdája több olyan tanulmányt publikált, amely elsősorban a 10—11. századi magyar—bizánci kapcsolatokat elemezte. Bölcs Leó és Konstantin császár írásai a korai magyar történelem alapvető forrásai, s a magyarországi krónikákkal, valamint a nyugat-európai annalesekkel egybevetve hitelesítették hazánk történetének legkorábbi szakaszát. Historiográfiai jelentősége van azoknak az eredményeknek, amelyek a kazár kaganátus és a magyarok viszonyáról, a kettős fejedelemségről, a magyarság interetnikus jellemzőiről és más kérdésekről születtek (Györffy Gy., Bartha A., Olajos T., Makk F.). A nyugat-európai—magyar kapcsolatok mellett teret nyert a kelet- és délkelet-európai magyar jelenlét elemzése. A kutatások komplex jellegűek voltak: a politika- és gazdaságtörténet mellett vizsgálták a társadalmi és vallási viszonyokat is. Szentpéteri József érintette a legkorábbi periódust előadásában (Baján népe és a Keletrómai birodalom). Két kérdést emelt ki a bizánci források és a korai avar korszak (567—670/680) régészeti lelőhelyeinek összevetése alapján: lokalizálható-e a Baján-dinasztia vezette avar kaganátus hatalmi központja a Kárpát-medencében, s ezzel összefüggésben, hogyan magyarázható a főleg későantik ékszerekkel jellemzett Keszthely-kultúra elterjedési körzete az avar politikai fennhatóságon belül. Ha a korai avar kagáni székhely pontos helyére vonatkozólag hallgatnak is az írott kútfők, magát a területet egybehangzóan Pannoniának nevezik — mely római kori terminus földrajzi értelemben a mai Dunántúlra lenne igaz. Ezt az elnevezést népvándorláskori kutatásunk csupán toposként értelmezhette az eddigiekben, hiszen a legkorábbi avar régészeti lelőhelyek az egész Kárpát-medence birtoklásáról tanúskodtak. A biztosan Baján-dinasztia korabeli dunántúli temetők azonban már egy olyan, Pannónia római kori úthálózatát is figyelembe vevő avar településrendszert rajzolnak ki, melynek központja a mai Siófok környékén lehetett. Az Alföld és az erdélyi medence népességét pedig a központi hatalomnak alárendelt vezérek irányították saját szálláskörzeteikből. A türk támadástól tartó avar kagán az erős keleti belső határt biztosító Duna mögé húzódott, melyet az egykori limes mentén katonai települések sora védett. A keresztény hagyományokat őrző Keszthely-kultúra népe Keszthely és Pécs környékén csoportosult. Régészeti hagyatékuk a szolgáltatásokra kényszerített romanizált helyi lakosság és az avar hadjáratok során behurcolt bizánci hadifoglyok letelepítését mutatja a kagáni központ körül. A 7. század derekán — a türk veszély múltával, a Samo vezette felkelést és a bolgár belháborút követően — az új hatalmi jelvényeket viselő vezetőréteg (az „álcsatos kör") már a Duna-Tisza-közére tette át a székhelyét, amely aztán ott egészen addig öröklődött, míg a Karoling támadások áldozatául nem esett a 8. század végén. * * * A magyar előadókhoz két szovjet kolléga csatlakozott: G. G. Litavrin „A korszak tükröződése Bíborbanszületett Konstantin, A birodalom kormányzása c. művében" és V.