Századok – 1987

BESZÁMOLÓ - "Buda; 1686." (J. Ujvári Zsuzsanna) 705

710 BESZÁMOLÓ annexiós politikát anélkül, hogy azzal veszélybe sodorná a keresztény Európának az oszmánokkal szemben nemrég kivívott fölényét. A másik nagy témakör - a részekre szabdalt Magyarország belső helyzete és külkapcsolatai - első előadójaЯе^у / Klára kandidátus, MTA Tört. Tud. Intézet tudományos főmunkatársa volt. „A magyar tartomány az Oszmán birodalomban" c. referátumában a magyarországi hódoltságnak azt a különleges helyzetét vizsgálta, amelyet a Török Birodalom európai felében elfoglalt. Az ország közepe, különösen formai jegyekben, a birodalomnak a három nagy berendezkedési formája közül leginkább a közbülsőhöz, a balkáni országok helyzetéhez hasonlított. A jellegzetes török földbirtokforma létrehozása, a bírósági körzetek kialakítása itt is megtörtént, ám e gazdasági és polgári igazgatás a balkáni államokénál jóval lazábban kapcsolódott a birodalomhoz; a 17. század közepén ezek a viszonyok pedig már alig emlékeztettek a balkáni formára. A legnagyobb különbség a katonai meghódítás mértékében rejlett; mégha csonkán is, de megmaradt a Magyar Királyság és Erdély. A lakosságnak nem kellett a lesüllyedés és az iszlamizálás között választania, mert egyrészt volt hová menekülnie, másrészt — mivel az ország frontvonal maradt —, a bányákat és kereskedelmi központokat nem foglalták le, nem jöttek szervezetten mohamedán telepesek, a magyar jobbágyok nem kényszerültek a török hadseregben szolgálni, valamint a törvények, helyi szokások, a magyar közigazgatás tovább élt — ezzel kialakult a magyar—török kettős uralom terebélyes rendszere. Az autonómiának azonban ára is volt: a töröknek meghódoltak sem érezhették magukat biztonságban, hiszen bármikor rájuk gyújthatták házaikat. Az ország középső fele — mint határtartomány — a birodalmon belüli munkamegosztásban elsősorban katonai feladatokat kapott és látott el: védte a belső területeket és további hódítások bázisául szolgált. \ Benda Kálmán a történettudomány doktora, MTA Tört. Tud. Int. tudományos tanácsadója előadásában — „A Habsburg-birodalom és Magyarország a 17. század utolsó i évtizedeiben" - a nyugati országrész történetét vázolta fel a Habsburgok közép-kelet-európai uralmának viszonylatában. Mátyás király halálával sírba szállt a szomszédos népeket a török ellen összefogó politikai irányvonal, s a rendi anarchiába fúló Jagelló-uralom után immáron csak a ' kezdetben legesélytelenebbnek látszó uralkodó-dinasztia, a Habsburg-család maradt a | politikai prondon. 1526 legvégén Ferdinánd osztrák főherceg magyar királlyá választásával Habsburg-vezetés alatt egyesült Magyarország, Csehország és Ausztria. Tehát a Dunai Monarchia úgy valósult meg, hogy hatalmi súlypontja már nem az immáron kétfelé szakadt Magyarország lett. A birodalom létrejött ugyan, de sem a 16. században, sem később nem kovácsolódott egységes állammá. A különböző tartományokban még a külső veszély érzete sem hozta meg az állandó összetartozás gondolatát, sőt a 18. századig még az uralkodók sem törekedtek az egységesítésre, nem számítva a szinte kezdeteiben elakadt 16. századi központosítási kísérletet. Jellemző, hogy a gazdasági és társadalmi fejlettségükben, kormányzati szervezetükben, műveltségükben és nyelvükben egymástól különböző tartományok laza szövetségének, melyet csak az uralkodó személye fűzött össze, még neve sem volt. Benda Kálmán erősen hangsúlyozta az uralkodóház felelősségét. A dinasztia nem azonosult birodalma népeinek érdekeivel; a Habsburgok elsősorban német-római császárok voltak, s magyar, cseh és osztrák politikájuk ennek volt alávetve. Ennek egyenes következménye lett a feszültségek folyamatos növekedése, majd a felkelések egész sora.