Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Ránki György: A hadigazdaság kérdései a második világháborúban 49
A HADIGAZDASÁG A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN 71 többek között a gyapotfogyasztás 600000 tonnáról 365 000 tonnára csökkent a háború alatt, és a textilfogyasztás mind nagyobb részét a mesterséges és szintetikus szálakból fedezték. Végül, de nem utolsósorban: mivel az angol fegyverkezési szükséglet elég tekintélyes részét az amerikai gyárak állították elő — és ebben az összefüggésben külön ki kell emelnünk a páncélosgyártást és a hajóépítést —, annak a nyersanyagszükségletnek egy részét, melyet az angol gazdaság igényelt volna, ténylegesen az Egyesült Államokban használták fel. A nyersanyagellátás az egész időszakban szük keresztmetszetet jelentett az angol hadigazdaság számára. Ugyanakkor ez a legszorosabb összefüggésben állhatott a munkaerőhiánnyal, hiszen mindkettő alapvető nehézséget teremthetett abban a folyamatban, hogy a gazdaságot teljesen a háború szükségleteinek megfelelően alakítsák, hogy megfelelően növeljék a fegyvergyártást, hogy az elegendő legyen a német fegyvergyártással való versenyfutásban. A munkaerőhelyzet teljesen különbözött Angliában a német vagy a szovjet helyzettől. A német hadiiparban a legfontosabb munkaerőforrást a külföldi kényszermunkaerő jelentette, melynek száma, mint láttuk, 8—10 millióra tehető. A Szovjetunió esetében a kormány képes volt több millió nőt és fiatalkorút mozgósítani a mezőgazdasági népesség nagy tartalékából, mint ahogy a mezőgazdasági népesség szolgált a hadsereg legfontosabb embertartalékaként is. Anglia esetében, mely a leginkább iparosított és városias gazdasággal rendelkezett, ahol a mezőgazdasági népesség nem volt több, mint 5%-a a lakosságnak, mindezek a tartalékok nem álltak rendelkezésre. Igaz, hogy az országban nagy munkanélküliség volt a háború előtt, s a munkanélkülieket be lehetett vonni ismét a termelésbe, de a munkanélküliek aránya messze nem érte el az Egyesült Államokban uralkodó munkanélküliség arányát. Ilyen körülmények között érthető, hogy a munkaerő mozgósítása központi kérdése volt a gazdaság háborús átállításának. Tovább bonyolította a helyzetet, hogy a 30-as évek második felében — a jelentős munkanélküliség ellenére — a gépiparban, mely pedig a fegyvergyártás legfontosabb ágazata volt, szűkében voltak a megfelelő szakmunkaerőnek. Ebben a viszonylag korai stádiumban az angol hatóságok egy olyan rendszer kidolgozását kezdték meg, mely később igen sikeresnek bizonyult a munkaerőhiány leküzdésében, az az ún. szerződéses rendszer volt. A szerződéses rendszerbe a kisebb üzemeket mint alvállalkozókat vonták be a katonai szállítások lebonyolításába, és ezáltal könnyebbé tették a munkaerő koncentrálását és elosztását a néhány legnagyobb üzem számára.62 Mindezek azonban még jórészt tervek voltak csupán. A valóság egészen másként festett. Az angol gazdaság mozgósítása meglehetősen lassan haladt előre. Nehéz megállapítani, hogy vajon ez a furcsa háború következménye volt, vagy pedig a gazdaság belső nehézségei, ellentmondásai eredményezték, vagy egyszerűen csak a konzervatív kormány tehetetlensége. Az első világháborúból származó régi sémák alkalmazása kevéssé volt hasznosítható. A hadsereg hirtelen és gyorsan megnövekedett emberigénye egy sor nehézséget teremtett, jóllehet egy különleges bizottságot 62 M. Postán: British War Produktion. London, 1952. 10—21.
