Századok – 1987
BESZÁMOLÓ - Vita a Magyarország története harmadik kötetéről (J. Ujváry Zsuzsanna) 687
704 BESZÁMOLÓ folyamat időközben kétségkívül félbe szakadt, így a történelem nem adott módot annak „kifutásban való szemléletére". Mindazonáltal a Thököly-féle központosítás látszat-centralizációként való minősítésére nem látott alapot. A szerző a periodizáció kérdésében az 1686. évi periódushatár mellett emelt szót. A török kiűzése 1686 és 1699 között ment végbe, noha a karlócai békével még nem fejeződött be az ország teljes felszabadítása. Az ország életében, az adott időszakban a legfontosabb esemény kétségkívül a török kiűzése volt. Ha az 1670-es években sikerült volna a Habsburg-abszolutizmusnak berendezkednie, akkor kétségkívül ez lenne most a korszakhatár, de szerencsére nem így történt. Magyarországon olyan tiszta formációk nem alakultak ki mint Cseh-, illetve Lengyelországban; Csehországnál Fehérhegy, illetve az abszolutizmus győzelme évszázadokra kiható korszakhatár lett, Lengyelországban pedig a sok évszázados fejlődés végeredményeként a rendi anarchia kerekedett felül. A cseh és a lengyel modell között Magyarország mintegy „közbül" helyezkedett el. Ilyen megfontolások alapján a korszakhatárt szerencsésebb a török kiűzéséhez kapcsolni. A szerző még megemlítette a Thököly- és a Rákóczi-szabadságharc közti időszak monografikus feldolgozásának hiányát. Az Einrichtungswerk kiadása is most már elodázhatatlan feladat — ennek hiányát most pótolják. R. Várkonyi Ágnes szerzői hozzászólásában megköszönte és összegezte a korszak fontos, új kutatásfelvetéseit: a földtulajdon és a nemesség különválása fontos mozzanat; az aprófalvak kutatása és a településtörténet fejlesztése még hátra van; egy pénz- és mértékegység-kézikönyv hiányának pótlása is ma már elengedhetetlen; a nemességet még mindig túlságosan egységesnek látjuk, pedig megvan a belső rétegeződésük; szellemes és találó volt Szabó Géza kérdésfölvetése — vajon mit profitált a Habsburg-centralizáció és Magyarország egymásból; Fenyvesi László előadása jó példáját mutatta annak, hogy mennyire hiányzik egy historiográfiai fejezet; a majorság kérdésköre még rengeteg tisztáznivalót hagyott maga után; Orosz István méltató szavai kiemelték a kötet fő érdemét — azt, hogy hazánk történelmi fejlődését elhelyezte Európa régióiban; a bányavárosok stagnálása is e korszak tisztázatlan kérdése maradt, melynek megoldásához közelebb vinne, ha ismernénk a kincstár jövedelemelvonását; a -protoindusztráció problematikájához meg kellene vizsgálni a 17. század második felében létesült sok kisvállalkozás előzményét. Erről már Hajnal István is írt. Angliában a parasztipart a gazdaságtörténet integráns részeként kutatják, nélunk ez a néprajz dolga. A 17. század végének demográfiai adatai valóban nagyon bizonytalanok; meg kellene vizsgálni a gyermekhalandóságot és a lakosság ki- és bevándorlását, valamint azt a helyi és ideiglenes jellegű migrációt, amely az adószedők jövetelét előzte meg. A kortársak azonban tudatában voltak annak a ténynek, hogy kevesen vannak. Bethlen Miklós ezért javasolt tudatos és szervezett telepítést. A szerzők álláspontja, ha nem is mindig, általában eléggé kitapogatható. R. Várkonyi Ágnes Perjés Gézának több alapvető kérdést érintő hozzászólását, valamint a Habsburg-adminisztráció megjavulásával kapcsolatos kutatási eredmények méltatását külön is megköszönte. A Téli Hadjárattal kapcsolatos észrevételét meggyőzőnek érezte, s e kérdéskörben még további vizsgálatokat kellene folytatni; nem Zrínyi volt az első és egyetlen, aki a téli hadjáratot szorgalmazta. Busbequius, majd 1663-ban Pucheim is helyeselte. Zrínyi haditervének is megvolt az előzménye, nevezetesen annak, hogy szét kell húzni a török erejét, és úgy kell rámérni a döntő csapást.
