Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Ránki György: A hadigazdaság kérdései a második világháborúban 49
A HADIGAZDASÁG A MÁSODIK VILÁGHÁBORÚBAN 65 dolgozott a szovjet gazdaságban, mint a háború előtt. Bár a későbbiekben a létszám fokozatosan emelkedett, ténylegesen a háború időszakában sohasem érte el a háború előtti szintet. Újabb és újabb mozgósítási kampányokra volt szükség, hogy legalábbis a szükséges munkaerő egy részét mozgósítani tudják a termelési folyamatok számára. 1943-ban például 7,6 millió új munkást mozgósítottak, közülük 1,3 milliót az iparba, 3,8 milliót a mezőgazdaságba és 1,3 milliót az erdészetbe irányítottak. A nehézséget természetesen a hadsereg és a gazdaság szükséglete közötti koordináció jelentette. Szibériában, ahol természetesen az emberi veszteségek lényegesen kisebbek voltak, mint az európai területen, a munkaképes férfi lakosság 67%-a ténylegesen a hadseregbe volt besorozva.4 6 A munkaerőhiány leküzdésére tett kísérletek lényeges eleme volt a munkaerő szakmai kiképzése. Jóllehet, volt egy központi irányító szerv, a munka nagy részét mégis az egyes gyárak hajtották végre. Tanfolyamok, beiskolázások, valamint megfelelően jutalmazott egyéni továbbképzés — ezek voltak a legfontosabb eszközök. A képzést megkönnyítette, hogy a munkások nagy részét a fegyverek tömeggyártási folyamatában alkalmazták, mely nem követelt túlságosan nagy szakmai képzettséget. A szakmai képzést kapó nők, fiatalkorúak és idősebbek létszámát 1941-ben 2,7 millióra, 1942-ben 3,7 millióra, 1943-ban 5,1 millióra becsülték.4 7 Különleges kiképzést kaptak azok a hadirokkantak, akik megsebesültek a harcokban, de gyógyulásuk után már nem voltak alkalmasok a hadseregbe való visszatérésre. Amennyiben lehetséges volt, őket is az iparban foglalkoztatták; 1941-ig 1 millióra becsülték az ilyen továbbképzésben részesültek számát. Végül a fegyverkezési iparok fontos munkaerőforrását jelentette a munkaerőátcsoportosítás: részben adminisztratív munkakörből fizikai munkakörbe,4 8 az ipari termelésen belül pedig azokba a gyárakba, amelyek elsősorban a front céljaira dolgoztak. Ha megvizsgáljuk az ipari termelés struktúráját — az egyik oldalon a hadiipar, mely 1944-ben 2,5-szer annyit termelt, mint a háború előtt, a másik oldalon a fogyasztási ipar, mely a háború előtti termelés 50%-át sem produkálta—, úgy világos, hogy nagy mennyiségű munkaerőt lehetett átcsoportosítani a fogyasztási iparból a hadiiparba. Mivel az ipari munkásság létszáma a Szovjetunióban a háború előtt 9,1 millió volt, 1942-ben csak 5,5 millió, az újonnan kiképzett vagy egészében új munkások aránya 40—70% között mozoghatott.4 9 Természetesen nincsenek átfogó adataink az új munkaerő termelékenységét illetően. A szovjet irodalom elsősorban Isztorija Szibirii sz drencjsih vremen do nasih dnej v pjati tomah (Red.: A. P. Okladnikov—V. I. Sunkov) Leningrád, 1968. 92. 47 N. Voznyeszenszkij: The Economy of the USSR during World War II. Washington, 1948. (Magyarul is megjelent.) 48 Belikov: Szovietszkij tiil vo vremja Velikoj Otecsesztvennoj Vojnü с. müvében a kereskedelemben, a kulturális intézményekben és egyéb helyi szervezetekben alkalmazottak számának 1 millióval való csökkentéséről ír. 4'Lásd G. S. Kravcsenko: Voennaja Ékonomika SzSzSzR 1941—45. Moszkva. 1963. 98. és 218. 5 Századok 87/1
