Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Senga Toru: IV. Béla külpolitikája és IV. Ince pápához intézett "tatár-levele" 584
IV. BÉLA KÜLPOLITIKÁJA 597 ami nem állhatott ellentétben az 1246 szeptemberében létrejött magyar-halicsi békeszerződéssel. A magyar király keleti politikájával kapcsolatban Carpini útleírásának luxemburgi kézirata végén érdekes adatokra bukkanhatunk, amelyekből kiderül, hogy Carpini IV. Bélánál is járt, és beszámolt neki útjáról és a tatárokról.6 2 Kéziratunk Carpini útrakelését a tatárokhoz hibásan 1246-ra teszi, pedig a szerzetes valójában 1245-ben indult el Lyonból. A kézirat Carpini Bélával való találkozását - útban hazafelé a tatároktól -szintén 1246-ra helyezi. Sinorral együtt úgy véljük, hogy az 1246. év 1247. évre való javítása nem merész vállalkozás, és Carpini 1247-ben járt a királynál.6 3 Carpininek e rövid magyarországi kitérőjére magyarázatul megemlíthetjük azt a körülményt, hogy Carpini és társai a tatárokhoz vezető útjukon találkoztak Lengyelországban IV. Béla lányával, Kingával, aki prémmel ajándékozta meg őket, és Kinga férje, Szemérmes Boleszló pedig kérte Vaszilkót, hogy segítse őket átjuni a tatárokhoz.6 4 Carpini kitérőjének magyará-62 A luxemburgi kódex már a múlt század elején ismertté vált, és Magyarországon 1873-ban Gyárfás figyelt fel e forrásra. (Gyárfás István: A jász-kunok története. II. Kecskemét 1873. 404.) Azután 1878-ban Marczali és 1885-ben pedig Florianus adta ki a luxemburgi kézirat végén található, szóban forgó rövid függelék latin szövegét. (MarczaliHenrik: Árpádkori emlék külföldi könyvtárakban. Történelmi Tár 1878. 376.; M. Florianus: Históriáé Hungaricae fontes domestici. IV. Bp. 1885. v., 88-89.) 1938-ban pedig Istványi hívta fel ismét a figyelmet kódexünk feljegyzésére, és ennek latin szövegét is kiadta. (Istványi Géza: XIII. századi följegyzés IV. Bélának 1246-ban a tatárokhoz küldött követségéről. Századok 72 (1938) 270-272., 551.) Istványi, akinek a tanulmánya mindmáig elkerülte a kutatók figyelmét (ld. Napkelet, 116.; vö. L. Tardy: Beyond the Ottoman Empire. Szeged 1978. 5, 21.), nagyobb figyelmet szentelt a függelék tudósításának, mint az őt megelőző történészek, és érdekes megjegyzéseket fűzött hozzá, bár valószínűtlennek tartotta, hogy Carpini járt a magyar királynál. 6 3 Denis Sinor: John of Piano Carpini's Return from the Mongols. Journal of the Royal Asiatic Society. 1957. 194., 201., 205. Sinor tanulmánya révén került be ez a nézet a nemzetközi szakirodalomba. Ld. Napkelet, 31.; G. A. Bezzola: Die Mongolen in abendländischer Sicht (1220-1270). Bern-München 1974. 123,;P. Pelliot: Recherches, 14-15, 72. (A szóban forgó részt/ Dauvillier írta.); Karl-Ernst Lupprian: Die Beziehungen der Päpste zu islamischen und mongolischen Herrschern im 13. Jahrhundert anhand ihres Briefwechsels. Città del Vaticano 1981. 53. 64Wyngaert, aki Carpini útleírásának mindmáig a legjobb szövegkiadását készítette el, kiadásának alapjául a cambridge-i kéziratot használta. E kézirat szerint, amely a ránk maradtak közül a legrégibb és legteljesebb, „. . . Konrád herceg, Krakkó hercegnéje, egynémely lovag és Krakkó püspöke (Dux Conradus et durissa Eracorne [= ducissa Cracovie] et quidam milites et Episcopus Cracovie)" megajándékozta Carpinit és társait prémmel. ,,Konrad herceg és fia, valamint Krakkó hercege (Dux etiam Conradus et filius eius et dux Cracovie)" megkérte Vaszilkót, hogy segítse őket átjutni a tatárokhoz. Wyngaert azonban, aki úgy gondolta, hogy Krakkó ekkor egy nő fennhatósága alatt állt, a szövegkiadásban a „dux Cracovie"-t az „Episcopus Cracovie"-vel helyettesítette, és Krakkó hercegnéjét (ducissa Cracovie-t) Grzymistewa-val, Leszek lengyel herceg özvegyével azonosította. [SF. 103. (XI/3.)] Az így keletkezett zavart a Wyngaert-féle szövegkiadás alapján készült fordítások is követték. Pelliot ezt észrevette, és más helyreigazítások mellett rámutatott arra, hogy a „ducissa Cracovie" nem más mint Kinga, aki IV. Béla lánya és Szemérmes Boleszló felesége, a „dux Cracovie" pedig Szemérmes Boleszló. (P. Pelliot: Recherches, 51-54.) Carpini útleírásának újabb francia fordítása már a cambridge-i kézirat szövegét követi. (Jean de Plan Carpin: Histoire des Mongols. Traduit et annoté par Dom Jean Bequet et par Louis Hambis. Paris 1965. 102-103., 175. Vö. Napkelet, 93.; M. Plezia: L'apport, 24.
