Századok – 1987

TANULMÁNYOK - Solymosi László: Egyházi és világi (földesúri) mortuarium a 11-14. századi Magyarországon 547

552 SOLYMOSI LÁSZLÓ templomuk, a bogáti Szűz Mária egyház sérelme nélkül. Teodor győri püspök 1299-ben teljesítette a földesurak kívánságát, és a következőkben szabta meg hozzájárulása feltételeit. A leányegyház hívei közösen jó hírű és tisztességes papot választhatnak templomukba, akit azonban megerősítés és beiktatás céljából be kell mutatniok a bogáti anyaegyház papjának. A besenyői tizednegyeden az anyaegyház papja és az anyaegyház magistere, azaz az illetékes székesegyházi kanonok osztozik. (A részesedés során minden valószínűség szerint az 1255. évi rendezés egy a háromhoz aránya érvényesült.) Besenyő falu lakói karácsony, vízkereszt, húsvét, az Úr mennybemenetele és pünkösd ünnepén, továbbá a templomszentelés évfordulóján és a védőszent: Szűz Mária ünnepein az anyaegyházban kötelesek misét hallgatni és oblációt tenni. Végül a holtak eltemetése napján mindazt, amit az elhunyt üdvösségéért mondott első misén felajánlanak, az anyaegyház papja kapja meg, míg a többi mortuarium a leányegyház papját illeti meg.1

7 Az utolsó mondat a mortuarium értelmezése szempontjából kulcsfontosságú. A temetés napján celebrált első mise (prima missa) említése egyben azt is jelenti, hogy más alkalommal is szoktak a holtakért gyászmisét mondani és mortuariumot adni. Szent Ágoston és Szent Ambrus már a gyászmisék sajátos rendjéről tudósít. A különféle liturgikus könyvek szerint a nyugati egyházban az ezredfordulóra általánosan elterjedt, hogy az elhunytért a temetés első, harmadik, hetedik és harmincadik napján, továbbá évfordulóin gyászmisét mondtak. Néhol ez a sorozat eggyel kevesebb alkalomból állott, mert a harmadik napi requiem elmaradt, összevonták az elsővel.18

Ettől a liturgikus rendtől annyiban tért el a keleti egyház gyakorlata, hogy itt a temetéskor a requiem nem volt általános, továbbá nem a 7. és a 30., hanem a 9. és a 40. napon mondtak gyászmisét.1 9

A meghatározott napokhoz kötődő gyászmisék jelentőségét mutatja, hogy üyent a pap a nagy ünnepek kivételével (közéjük tartozott a templom búcsúja is) az év bármelyik napján mondhatott.2

0 Aligha volt véletlen, hogy az 1299. évi rendelkezés értelmében az anyaegyház papja az első requiem mortuariumát tartotta meg, annak ellenére, hogy azon részt sem kellett vennie. Nyilvánvalóan akkor adták a legértékesebb adományt. A temetés napján teljesítették az elhunyt végakaratát, s a hagyaték friss birtokában ekkor még a rokonság is adakozóbb lehetett. Az első requiem és a hozzá kapcsolódó mortuarium jelentőségét 17

Urk. Burg. П. 323-324. A forrást használta már Balics: i.m. 91-92. A tizedrészesedést másképpen értelmezi Szabó: Középkori falu, 190. Az oklevél a mortuariumot a következő összefüggésben említi: Ceterum in diebus depositionis et sepulturis mortuorum, quicquid in celebracione prime misse pro remediis mortuorum celebrata, oblatum fuerit, sacerdos matricis ecclesie percipiat et habeat pleno iure aliis mortuariis parochiali sacerdoti dicte ville Beseneu remanentibus condicione cuiuslibet non obstante. Urk. Burg. I. 324. Pozsonyban az 1348. évi egyezség szerint a mortuariumon a plébános a helybeli ó'rkanonokkal osztozott, s az utóbbi tizedrészt kapott. Fejér TX/1. 605. 1 'K. Jos. Merk: Die messliturgische Totenehrung in der römischen Kirche. Zugleich ein Beitrag zum mittelalterlichen Opferwesen. I. Theil. Stuttgart, 1926. 15, 21, 87-108. 19Josef Andreas Jungmann: Der Gottesdienst der Kirche. Innsbruck-Wien-München, 1955. 21; Aimé-Georges Martimort: L' Église en prière. Introduction à la liturgie. Paris-Tournai-Rome-New York, 1961. 624,627. 2 "Dictionnaire de droit canonique, (a továbbiakban: Diet. Can.) Publié sous la direction de Я. Naz. I—VII. Paris, 1935-1965. VI. 870-871. Vö. Mihály fi Ákos: A nyilvános istentisztelet. Egyetemi eló'adások a lelkipásztorkodástan körébó'l. Harmadik javított kiadás. Bp., 1923. 520, 522.