Századok – 1987

TANULMÁNYOK - Ránki György: A hadigazdaság kérdései a második világháborúban 49

54 RÁNKI GYÖRGY sajátos lényege, vagy akár bizonyos emberi tévedések nem játszhatnak szerepet az alkalmazott gazdasági stratégia formálódásában.1

3 Sok szerző mutatott rá, hogy a nyugati fényes győzelmek után Hitler megpróbált lazítani azokon a gazdasági szorításokon, melyeket korábban alkalmazott Németországban, nem utolsósorban abból a célból, hogy bizonyítsa: végül is a háború jó üzlet, mely kifizetődő és az egész német lakosság hasznot fog húzni belőle. Az is igaz viszont, hogy Nyugat-Európa meghódítása alapvető változásokat idézett elő a német gazdaság lehetőségeiben. Már 1936-ban az ún. 4 éves terv bevezetése előtt megmutatkozott a háborúra készülő német gazdaság néhány alapvető gyengesége, melyről úgy gondolták, az elfoglalt területek gazdasága felhasználásával leküzdhető. Ezek a korábbi gyengeségek, vagy szűk keresztmetszetek mindenekelőtt a nyersanyaggazdálkodás terén nyilvánultak meg, vagy pedig abban, hogy nem állt rendelkezésre elég külföldi valuta a hiányzó belföldi források import útján történő helyettesítésére. 1936-ban, midőn a rendelkezésre álló nyersanyagforrások bővítése háborús hódítások által még nem volt lehetséges, a 4 éves terv által alkalmazott stratégia arra irányult, hogy maximálisan kihasználjanak minden belföldi forrást — teljesen figyelmen kívül hagyva a szabad versenyes gazdaságban oly fontos költségtényezőket—, új iparágakat alapítsanak, amelyek helyettesítik a hiányzó forrásokat, valamint, hogy nagy tartalékokat halmozzanak fel.1

4

Ezeknek az erőfeszítéseknek a folytatása — melyek az eltelt esztendők során alacsony érctartalmú ércek, szintétikus olaj, gumi- és textilanyagok termelését, gyártását jelentették — 1940 után már kevésbé voltak szükségesek, mivel rendelkezésre álltak a francia, a luxemburgi és a belga bányák, valamint az ezekből az országokból elkobzott tartalékok, melyek lényegesen nagyobbak voltak, mint amilyenekkel Németország a háború kezdetén rendelkezett.1

5

A hódítások kétszeresen is ösztönözték Németországot a villámháborús stratégia folytatására. Egyrészt: a siker révén megerősödött az alkalmazott stratégiába vetett hit, másrészt: lehetővé tette nemcsak egy új villámháborúra való felkészülést, de azt is, hogy egy hosszabbnak ígérkező, bár nem túlságosan elhúzódó háborúra vállalkozzon. Ebben az értelemben a villámháborús stratégia sikere részben megteremtette a lehetőségeket egy hosszabb háború vállalására. Dieter Eichholtz egy nagyon alapos áttekintést ad arról, miként változott a német hadigazdaság nyersanyagtartaléka a katonai sikerek következtében. Az alábbi táblázat egyértelműen bizonyítja, hogy az elfoglalt területekről származó nyersanyag és Németország szövetségeseinek támogatása milyen nagy mértékben változtatta meg Németország helyzetét. Szinte valamennyi nyersanyag esetében — az olajtól eltekintve — a meghódított területek termelésével megkétsze-13 Más szerzők mellett A. Milwardis aláhúzta ezeket a tényezőket (Olykor talán túlságosan is) „Der Einfluss ökonomischen Faktoren." с. cikkében. In: F. Forstmeier—H. E. Volkman: Wirtschaft und Rüstung am Vorabend des Zweiten Weltkrieges. Düsseldorf, 1975. 14 Antonin Bäsch: The New Economic Warfare. New York, 1941. 5. 15 Lásd Riedel, Mathias: Eisen und Kohle für das Dritte Reich. Göttingen, 1973. 267.