Századok – 1987

DOKUMENTUMOK - Urbán Károly - Vida István: Részletek Barcza György emlékirataiból (1941-43) 355

409 DOKUMENTUMOK oldalát nagy vonalakban átbeszéltük, és átadtam neki azt a terjedelmes memorandumot, melyet helyzetünkről, a túloldalhoz való kapcsolatainkról és politikánk jövőbeli alakulásáról már korábban szerkesztettem. Éjfélig voltunk együtt, és átbeszéltük az ország helyzetét, minden érvet megvitattunk. Mindenből csak azt láttam, hogy bár Kállay át van hatva a misszió szükségességétől, és erre ő is engem tart a legalkalmasabbnak, mégis rettentően félt a németektől, azok bosszújától, ha rájönnek, félt a kormányzótól, a katonáktól, félt mindentől és mindenkitől. Kijelentettem, hogy ezt a missziót nem én eszeltem ki, bár annak szükségességéről már régóta meg vagyok győződve, hanem arra ellenzéki barátaim kértek fel, vele szemben a leglojálisabban kívánok eljárni, de miután nem vagyok államszolgálatban, csakis magánvállalkozásról lehet szó, melyben politikai szempontokból a kormány által nem hagyom kezeimet megkötni. Hangsúlyoztam, hogy csakis az ő egyenes felkérésére volnék hajlandó a missziót vállalni, azonban nem mint az ő vagy a kormány titkos megbízottja, mert ha mint ilyen szerepelnék a túloldal előtt, ezzel máris eljátszanám annak bizalmát. Különösen hangsúlyoztam Kállay előtt, hogy a tervnek a jövőben csakis két esetben lehetne sikere: 1. ha ő és a kormány alkalmas időpontban szakítanak a németekkel; 2. ha Magyarországot az angolok vagy amerikaiak és nem kizárólag a szovjet foglalja el és szállja meg. Felkértem, hogy olvassa el politikai memorandumomat, és ha annak alapelveivel egyetért, újra beszélhetünk. Kállayval való hosszú beszélgetésem lesújtó hatást tett rám. A miniszterelnök, akit régóta ismertem, keserűen panaszkodott nehéz helyzete miatt, főleg a katonai kamarilla basáskodásai és hatalmi tébolya felett. Katonáink mindent kezükbe kerítettek — mondotta —, én vagyok a miniszterelnök, de ők kormányoznak Horthy mögé bújva és a németeket tolva előtérbe. A legfontosabb magyar-német tárgyalásokról és a határozataikról csak később, kerülő utakon értesülök, midőn azok már keresztülvitelre kerülnek. A németek mindenbe beleszólnak, körül vagyok véve kémeiktől, kik mindent azonnal jelentenek Jagow német követnek és a vezérkarnak. Ezek aztán elrohannak a kormányzóhoz, és a szövetségesi hűségre, Hitler személyes kívánságaira, közös küzdelmünkre hivatkozva elérnek mindent, amit csak akarnak. A legborzasztóbb hely az, ahol én vagyok! Nyíltan megmondottam Kállaynak, hogy ne vegye rossz néven az őszinte szót, de hogy ez így van, az részben az ő hibája is. Jelentse ki nyíltan a kormányzónak, hogy ha a miniszterelnöki jogkör nem lesz tiszteletben tartva, ha ő katonáival és a németekkel a háta mögött a kormány ellen dolgozik, azonnal lemond. Utaltam Tisza példájára, ki még a kettős monarchia sokkal bonyolultabb jogi és politikai helyzetében is nagyon gyakran teljes politikai súlyával beavatkozott a monarchia hadviselési kérdéseibe. Kállay mindent elismert, mindent belátott, de azt mondta, hogy tehetetlen a szoldateszkával szemben. Láttam, hogy a főbaj nála az, mint nálunk majdnem minden vezető helyen levő embernél: az, hogy ragaszkodik állásához, hatalmához! Márpedig aki ezt teszi, eleve el van veszve. Csak az önérzetes, független, bátor politikusnak van tekintélye és ebből eredő hatalma. Bethlen nem félt a párttól, sem Horthytól, és kezében tartotta az egész állami vezetést. Késő éjjel volt, midőn szétváltunk, és én kissé Kállay után távoztam, hogy feltűnést ne