Századok – 1987

DOKUMENTUMOK - Urbán Károly - Vida István: Részletek Barcza György emlékirataiból (1941-43) 355

403 DOKUMENTUMOK emberismerő volt, Sztójayt már katonai attasé korában igen nagyra tartotta, és őt később berlini követté nevezte ki, mert azt találta, hogy Hitler és Ribbentrop mellett egy hivatásos diplomata úgysem boldogulhat, de egy katona talán inkább. Sztójay azután sokkal inkább volt Hitler követe Budapesten, mint a magyar kormányé Berlinben. Minden német követelést felkarolt, politikai engedményeket, gazdasági szállításokat, katonát, mindent előre beígért és felajánlott a németeknek, követeléseiket Pesten a legszolgaibb módon képviselte, holott feladata inkább abban állott volna, hogy a mértéktelen német követeléseket lealkudja és meggátolja. Nem lehetett azután azon csodálkozni, hogy az 1944. március 19-ét követő napokban, midőn a németek a számukra megbízhatatlan Kállay-kormány felváltását követelték egy németbarát kormánnyal, egyenesen Sztójayt nevezték meg, mint persona gratissimát, kinek miniszterelnöki kinevezését kifejezetten kívánták. Sztójay volt tehát az, aki mint berlini követ a budapesti katonai kamarilla útján a kormány feje felett, és tudta nélkül minden német követelést kieszközölt Horthynál, úgy, hogy a miniszterelnökkülügyminiszter Kállay már csak befejezett tények előtt találta magát. Mérhetetlen az a kár, amit Sztójay és a pesti katonai klikk az országnak ily mód tett, anélkül, hogy Kállay ezt megakadályozni képes lett volna. Ilyen volt a kül- és belpolitikai helyzetünk, nagy vonalakban vázolva, Kállay kormányrajutásának első időszakában. A németek akkor sikereik tetőpontján állottak. Miután hatalmukba kerítették Lengyelországot, Hollandiát, Belgiumot, Franciaországot, Jugoszláviát, Görögországot fegyverrel, szövetségeseiket pedig, Olaszországot, Magyarországot, Romániát, Bulgáriát, Szlovákiát és részben Finnországot az ő különleges politikai módszerükkel, mely részben ígéretekből, részben fenyegetésekből állott, Észak-Afrikában megvetették lábukat, és Oroszországban közeledtek Moszkvához és Petrográdhoz. A felületes szemlélő ezen elképesztő optikai sikerkép láttára a német erő, hatalom, megszervezettség eredményei felett tényleg valósággal elszédülhetett. Hitler dörgedelmes győzelmi szónoklatai beleharsogtak mindenki fülébe, fenyegetései pedig megremegtették az embereket. Az angolszászszovjet túloldal védekezésre szorult, ebben sem aratott nagy sikereket, egyik kudarc a másik után érte őket. De ezen kudarcok egyike sem volt olyan, hogy azt döntőnek lehetett volna tekinteni. Anglia kiállta a német repülőtámadásokat, a német tengeralattjáró hajók minden igyekezete ellenére is az angol és az amerikai hajók javarésze befutott rendeltetési kikötőikbe, az angol és amerikai ipar pedig ontotta a tankokat, ágyúkat, repülőgépeket, hadianyagot. Németország és szövetségesei mind nagyobb élelmezési és gyártási nehézségekkel küzdöttek, úgy, hogy a helyzet veszedelmesen kezdett hasonlítani az 1917—18. évi helyzethez, midőn a központi hatalmak haderői mindenütt győzve messze benn voltak az ellenséges területeken és ott állva, magukat katonailag „halálra győzve" veszítették el a háborút 1918 őszén összeomolva. Ebbe az időszakba esett Kállay első kormányzati periódusa. Kállay számtalan beszédben (melyeket érthetetlen módon később, 1943-ban akkor adatott ki könyv