Századok – 1987

DOKUMENTUMOK - Urbán Károly - Vida István: Részletek Barcza György emlékirataiból (1941-43) 355

362 DOKUMENTUMOK hogy „itt lejelentkezzenek, és aztán ismét Angliába utazhattak volna". Mi sem mutatta jobban Horthy korlátoltságát, mint az, hogy azt képzelte, hogy akkor London és Budapest között csak úgy ide-oda lehet utazni! Kijelentettem a kormányzónak, hogy a londoni követség összes tisztviselői mindvégig a leghazafiasabb és legkifogástalanabb módon végezték munkájukat és ottani munkánk megszűnvén, nem éreztem magam feljogosítva arra, hogy egyéni boldogulásuk elé akadályokat gördítsek. Tudom — tettem hozzá —, hogy a németek nehezményezték, hogy a két titkár Angliában maradt, de ehhez a németeknek semmi közük sincs, és csodálom, hogy már ily lényegtelen dolgokba is beleavatkoznak. Horthy aztán általános kérdésekről kezdett el beszélni, nyilván azért, hogy véget vessen a neki kellemetlen témák fejtegetésének. Miután megkísérelte védeni politikánkat és a Bárdossy-kormány németbarát irányzatát, úgy tett, mintha most már minden rendben lenne, visszakaptuk elszakított területeink jelentős részét, hadseregünk őrködni fog az ország felett, és a német győzelemmel ismét helyreáll a régi Nagymagyarország. Elborzadtam ennyi naivitás, ennyi vak korlátoltság és önteltség hallatára! Tudtam, hogy utoljára ülök Horthy íróasztala mellett, hogy utoljára van alkalmam vele négyszemközt beszélhetni, de beláttam, hogy minden igyekezetem hiábavaló, hogy őt a végzetes úton való haladástól visszatartsam. Nyíltan és félreérthetetlenül kifejtettem előtte álláspontomat jelentettem neki az angol kormány és közvélemény nézetét politikánk felől, ezzel mint Magyarország londoni követe utolsó kötelességemet lelkiismeretesen teljesítettem, többet nem tehettem. Jellemző volt Horthy га, hogy Teleki haláláról8 egyetlen szóval sem emlékezett meg előttem. Nyilván maga is érezte, hogy abban neki mily végzetesen döntő szerepe volt, hogy Telekivel szemben illojálisan viselkedett, amikor a neki adott szavát megszegte. Elnéztem Horthyt, amint ott ült egyszerű sötétkék tengernagyi zubbonyában, melyet csak a Mária Terézia-rend keresztje díszített. Erélyes vágású arca, őszülő haja, friss mozdulatai, udvarias, sőt szeretetre méltó modora megtévesztő volt. Ez a marcona képű, bátorságot, erélyt sugárzó tengerész a valóságban egy végtelen gyenge, puha, befolyásolható ember volt, aki mint minden korlátolt ember, csak azokra hallgatott, akik hízelgésből mindig neki adtak igazat. Nem mert vállalni semmi kockázatot, egyéni inicíativát, hagyta magát és az országot sodorni a német ártól, mely őt is az országgal együtt a végromlásba vitte. A félórás kihallgatás után elbúcsúztam Horthytól, tudomására hozva, hogy londoni megbízatásom után már nem látom, hol és miként tudnék az ország hasznára válni, annál kevésbé, mert a kormány politikáját határozottan hibásnak, sőt végzetesnek tartom. így nyugdíjazásomat fogom kérni. Horthynak ekkor eszébe juthatott mégis, hogy hosszú pályámon teljesített szolgálataimért valamit illik mondania, így megköszönte működésemet, és távozáskor az ajtóig kísért. Tudtam, hogy útjaink ekkor teljesen szétváltak, éreztem, hogy Horthy sorsa meg van pecsételve, hogy majd eljő az idő, amikor az egész nemzet és a világ előtt is ő lesz a fő felelős mindazokért a hibákért, melyeket kormányai elkövettek. Ez a 8 gr. Teleki Pál 1941. ápr. 3-án lett öngyilkos.