Századok – 1987
FOLYÓIRATSZEMLE - Foschepoth; J.: Brit érdekeltség Németország második világháború utáni felosztásában 239
FOLYÓI RATSZEM LE 239 J. FOSCHEPOTH BRIT ÉRDEKELTSÉG NÉMETORSZÁG MÁSODIK VILÁGHÁBORÚ UTÁNI FELOSZTÁSÁBAN A német kérdés változatlan aktualitása miatt kétségtelenül egyike azon témáknak, amelyek szüntelen vita alapjául szolgálnak. Németország mindaddig, amig számos kisebb-nagyobb állam konglomerátuma volt, jótékony ütközőzónát képezett Európa nyugati és keleti hatalmai között, azonban az 1871-ben megszületett második német birodalom gyorsan növekvő lakossága (1871-ben 41 millió, 1910-ben már 65), dinamikus gazdasága és viszonylagos katonai fölénye miatt földrajzi helyzete következtében megkérdőjelezte az európai erőegyensúlyt. A második világháború idején a szövetségesek elvben egyetértettek abban, hogy a győzelem után ezt a közép-európai hatalmi centrumot fel kell számolni. A Németország 1945. május 8-i feltétel nélküli megadását követő politikai vákuumot a négy győztes hatalom együttesen próbálta meg kitölteni; Nagy-Britannia volt az első, amely 1946 kora nyarán gyakorlatilag lemondott a kollektiv biztonsági politikáról és a továbbiakban az érdekszférákra való felosztást szorgalmazta. Ez a potsdami konferencia óta ténylegesen fennálló helyzet stabilizálását jelentette, megteremtve egy, a nyugati szövetségi rendszerbe integrált, önálló nyugatnémet állam létrehozásának feltételeit. A í>rit politika kiinduló pontja az volt, hogy egy semleges vagy a Szovjetunióval jó viszonyban álló Németország a brit érdekek szempontjából nem kivánatos. A háború utolsó időszakában ugyanakkor a különböző kormányszervek véleménye erősen különböző volt. A Szovjetunió Jaltában javasolta, hogy Németországot osszák fel számos államra és 20 milliárd dollár jóvátételt szabjanak ki. Anderson pénzügyminiszter inkább egy olyan gazdaságpolitikát támogatott, amelynek segítségével Németország a lehető legrövidebb időn belül önellátóvá válhatott volna, mivel ez csökkentette volna a megszállási költségeket, és a német gazdasági potenciál bekapcsolódhatott volna az európai újjáépítésbe. Más szóval egyfajta korai Marshall-terv volt ez. amely kész tényként számolt Németország kettéosztásával. A vezérkar már 1944 szeptemberében állást foglalt az egyértelmű felosztás mellett, azzal érvelve, hogy ez megelőzne egy esetleges német újrafegyverkezést és agressziót, másrészt a szovjet-nyugati viszony romlása esetén a nyugatnémet erőforrások kiegészítenék a brit katonai potenciált, noha nem tartották valószínűnek, hogy a Szovjetunió megengedné egy egységes Németország újrafegyverkezését. A Foreign Office élesen bírálta és egyértelműen elutasította a pénzügyminisztérium és a vezérkar állásfoglalását. Eden 1944. szeptember 20-i belső memorandumában megállapította, hogy ha a háború utáni terveiket azon hátsó gondolattal készítik, hogy a németeket fel lehet használni egy szovjetellenes blokkhoz, akkor rövid idő alatt szétrombolják a brit-szovjet szövetség fenntartásának leghalványabb esélyét is; mindent meg kell tenni a szövetségesek egységes német politikájának gyors kialakítása érdekében, még mielőtt mindenki visszatérne az elkülönített befolyási övezetek koncepciójához. Végül is a Szovjetunióval való együttműködés biztosítása kapott elsődlegességet, 1945 márciusában a felosztási variánst elvetették. A potsdami konferenciára kidolgozott brit irányelvek az 1937-es határok között, egységét megtartó Németország négyhatalmi kormányzását tartalmazták. A konferencia végkimenetele a brit politikai vezetés számára nagy csalódást jelentett, mivel az Odera/Neisse vonaltól keletre fekvő német területek közigazgatását a szovjetekre és a lengyelekre bízták, nem pedig a négy szövetségesre. Az elfogadott jóvátételi megállapodás megszüntette Németország gazdasági egységét. Az egyes megszállási zónák katonai kormányzói jogot kaptak arra, hogy általuk indokoltnak tartott esetben felülbírálják a Szövetséges Ellenőrző Tanács intézkedéseit. így Németország 1945 augusztusára valójában hat, gazdaságilag és politikailag különálló részre bomlott. A britek nem kívánták a német területi integritást megőrizni; hanem az éhező német lakosság ellátásának biztosítása miatt tartották célszerűnek az 1937-es határok adminisztratív megőrzését, mivel úgy látták, hogy a keleti agrárterületek és a sziléziai iparvidék leválasztása igen nehezen lenne pótolható. Az Egyesült Államok lényegében a brit állásponttal értett egyet, de a még folyamatban levő távolkeleti hadműveletek befejezéséhez szüksége volt a Szovjetunió közreműködésére, ezért a konferencia kudarcát nem engedhette meg. Byrnes amerikai külügyminiszter áthidalásként azt javasolta, hogy a
