Századok – 1987

FOLYÓIRATSZEMLE - Levitszkij; I.: A fasiszta Románia részvételének okai a Szovjetunió elleni háborúban 232

232 FOLYÓIRATSZEMLE I. LEVITSZfCIJ A FASISZTA ROMÁNIA RÉSZVÉTELÉNEK OKAI A SZOVJETUNIÓ ELLENI HÁBORÚBAN A kérdéssel foglalkozó polgári feldolgozások egy része a Besszarábiával és Észak-Bukovinával kapcsolatos, 1940. jún. 26-i szovjet ultimátummal magyarázza, hogy Románia „Hitler karjaiba vetette magát", s a fasiszta Németország oldalán részt vett a szovjet területek elfoglalásában és kifosztásában. Sőt olyan értékelések is napvilágot láttak, hogy ez a szovjet lépés erősítette Hitlerben egy „preventív" háború szükségességét. Szerzőnk az ilyen és ehhez hasonló beállításokkal polemizál, s cikkében áttekintést ad — 1918-tól — a szovjet—román viszony alakulásáról, Románia bel- és külpolitikájának változásairól. A reakciós királyi Románia 1918-ban kebelezte be Besszarábiát és Észak-Bukovinát, e korábban Oroszországhoz tartozó területeket. A szovjet tiltakozások miatt Averescu tábornok kormánya ígéretet tett a kivonulásra, de ez csak ígéret maradt, s az antanthatalmak támogatásával a románok berendezkedtek a térségben. 1918 áprilisában és decemberében a helyi román nacionalista és reakciós erőkre támaszkodva — népszavazásokkal szentesítették a kiharcolt status quot. 1920-ban az antant vezető hatalmai is megerősítették az új román határokat. A szovjet kormány természetesen ezt sohasem ismerte el, annak ellenére sem. hogy 1932-ig minden szovjet-román kapcsolatfelvétel alkalmából az volt a román fél előfeltétele, hogy Moszkva ismerje el az 1918-ban kialakult helyzetet. A két ország 1934-ben létesített diplomáciai kapcsolatot egymással — francia ösztönzésre. Igaz, korábban is születtek jelentős szovjet-román megállapodások. 1929-ben pl. a két fél csatlakozott a Kellog-Briand paktumhoz, amit polgári szerzők a szovjet álláspont módosulásaként értelmeznek — mint szerzőnk kifejti, megalapozatlanul, hiszen az 1932-es román—szovjet megnemtámadási egyezmény megkötését célzó tárgyalások is a „vitatott kérdés" miatt fulladtak kudarcba. Argumentációként Litvinov szovjet külügyminiszter kijelentéseit idézi. Az 1930-as évek közepén — N. Titulescu külügyminisztersége idején — a szovjet-francia és szovjetcsehszlovák szerződések mintájára szovjet-román kölcsönös segélynyújtási egyezményről is tárgyaltak. A jobboldali körök és a fasizmushoz vonzódó elemek nyomására azonban 1936-ban Titulescut menesztették, s nyíltan a fasiszta nagyhatalmakhoz közeledett Románia, illetve Jugoszláviával és Lengyelországgal fejlesztette kapcsolatait — szovjetellenes éllel. 1937-ben emiatt hívták haza a szovjet nagykövetet. A külpolitikai irányvonal azonban töretlen maradt. 1938-ban a Müncheni egyezményt megelőző diplomáciai válság időszakában Románia hajthatatlansága is hozzájárult Csehszlovákia feldarabolásához. Egyidejűleg a belpolitikai életben is felerősödött a fasizálódás. Kampány bontakozott ki a Dnyeszteren túli területek (Transnistria) megszerzése érdekében. A szovjet gesztusok — pl. 1939 márciusában, Csehszlovákia feldarabolása után — visszhang nélkül maradtak. Sőt szerzőnk úgy véli, hogy az 1939 március-augusztus között folytatott angol-francia-szovjet tárgyalások kudarcában is nagy szerepe volt Bukarest álláspontjának, amelyet vak szovjetellenesség motivált. Az 1939. augusztus 23-i szovjet-német lépés meglepetést okozott, átmeneti tanácstalansághoz vezetett Bukarestben, s felerősítette a kétkulacsos külpolitikát. Angol-francia és német-olasz orientáció egyaránt érvényesült, a világháború kitörése után pedig semlegességüket hangoztatták a román külpolitika irányítói. Változást ebben a szovjet-finn háború kitörése idézett elő. Egyre nyíltabbá vált a szovjetellenesség. A király, illetve a román miniszterek tüntető látogatásokat tettek Besszarábiában, s beszédeikben Románia integritását hangoztatták. 1940. márc. 12., a szovjet—finn egyezmény után sem tört meg a szovjetellenes tendencia. Több tízezer tartalékos behívása is mutatta Románia készülődését. A bukaresti lépések, megnyilatkozások idézték elő, hogy 1940 márciusában Molotov szükségesnek tartotta egyik beszédében felhívni a figyelmet Besszarábia és Észak-Bukovina kérdésének rendezetlenségére. 1940 nyarán, Németország nyugat-európai hadjáratai idején egyértelművé vált Bukarestben a német orientáció, a törekvés, hogy beilleszkedjenek az európai „új rendbe". A román politika vezetői úgy ítélték meg, hogy a győzelmesen harcoló Németország Keleten és a Balkánon a status quo-ban és az olajszállításokban érdekelt. A Dnyeszter-vonal és a Duna-torkolat őrzését akarta magára vállalni Románia. A külpolitikai orientációval összhangban a belpolitika jobbratolódása is tovább folytatódott. Tehát június