Századok – 1987
TÖRTÉNETI IRODALOM - Hanotaux; Gabriel: Carnets (1907-1925) (Ism.:Majoros István) 189
186 TÖRTÉNETI IRODALOM 189 Manche-t átrepülő francia Blériot, vagy a magyar Szécsén gróf, a Monarchia párizsi nagykövete, és sorolhatnánk még a neveket. Rendszeresen és rengeteget írt különböző lapokba — Revue des Deux Mondes, Journal, Figaro stb. —, s még olyan témáról is, mint az érettségi eltörlése. Az első világháború kitörése után harctérré változott szülőföldjén, az Aisne vidékén tevékenykedett, mint a comité de secours national (nemzeti segítő bizottság) egyik alapító tagja. írói tevékenységével és kapcsolataival pedig megpróbálta befolyásolni az eseményeket. A kormánynak többször adott tanácsokat, 1916-tól pedig publikálta a háborús célokról és a békeprogramról szóló gondolatait. Spanyolországi és vatikáni kapcsolatai révén jól informált a Monarchia béketárgyalási próbálkozásairól. Erről az ügyről Poincaréval is beszélgetett, s a Füzetekből megtudjuk, hogy Poincaré őszintén hitt a Monarchia béketörekvéseiben, míg egy másik vezető francia politikus, Ribot viszont úgy vélte, hogy Ausztria be akarja csapni Franciaországot. Érdekesek Hanotaux Németországgal és a háború utáni rendezéssel kapcsolatos nézetei. 1918 szeptemberében—októberében több cikke jelent meg ezzel kapcsolatban a Figaróban, ahol azt hangsúlyozta, hogy a német nyelvterület eseményei, a flottalázadás, Dánia igénye Schleswigre, a Monarchia széthullása és az ausztriai németek egyesülési törekvései miatt Franciaországnak komolyan kell foglalkoznia ezzel a térséggel. „Hogy megóvjuk Németországot a porosz hegemóniától és a bolsevik veszélytől, az ország hosszú megszállására kényszerülünk.. ." — írja. Szerinte minden baj okozója az egységes német imperializmus volt, ezért a bismarcki birodalmat meg kell reformálni. Első lépésként szerinte Poroszországot meg kell fosztani a Rajna-vidéktől, és Hannovertől, és vissza kell állítani azt a konföderációt, melynek megvalósítására Németország még 1848-ban törekedett, s ebben az államalakulatban helyre kell állítani a különböző német államok diplomáciai függetlenségét, s meghívni valamennyiüket a békekonferenciára, elérve ezzel aát, hogy Poroszország ne monopolizálhassa a birodalom nemzetközi képviseletét. S mivel a békekonferencia másképpen határozott Németország sorsáról, Hanotaux a Füzetekben bírálja a versailles-i rendezést, melynek jellegzetességeként egyrészt azt emeli ki, hogy a német egységet és a militarizmust megerősítette, másrészt az orosz—szláv problémát megoldás nélkül hagyta. A német kérdés megoldatlansága miatt Hanotaux írásaiban kritikával illeti magukat a franciákat is: „Nem szabad elfelejtenünk, hogy Sorbonne-unknak, egyetemünknek negyven éven át nem volt más ideálja, mint a német ideál, hogy a fiatal doktoraink nagy része Németországban végezte tanulmányai egy részét, hogy Goethe és Wagner, Fichte és Kant voltak az isteneik, következésképpen mindent magukba szívtak a német egyetemeken, ami lényegében német, azaz a német egység és nagyság érinthetetlenségének elvét. Tehát amikor a bismarcki egység lerombolásának gondolata felvetődött, ezek az urak ezt teljesen abszurdnak találták" — írja Hanotaux. A nagyhatalmak közül elsősorban Anglia magatartását bírálja, mert Franciaországot a német revans fenyegetése alatt hagyta, s azért is, mert a Saar-vidék és a Rajna bal partjának problémája szerinte lehetőséget ad Angliának arra, hogy Franciaországot és Németországot kijátssza egymás ellen. Keserűen állapítja meg, hogy a háborúban az angolszász faj győzött, a latin pedig vereséget szenvedett. Látja az Egyesült Államok előretörését a világpolitikában. Ilyen körülmények között Franciaország szerinte akkor cselekszik helyesen, ha követi az USA-t a szláv világ restaurálásában és kiaknázásában — Hanotaux ugyanis Oroszországot az USA nagy hódításának tartja —, s úgy véli. hogy a francia—orosz szövetség tapasztalataira az amerikaiaknak is nagy szükségük lehet. A Füzetek utolsó része a Népszövetséggel foglalkozik, mivel Hanotaux a szervezet végrehajtó tanácsában évekig képviselte Franciaországot. Az elsők között volt, aki a Népszövetség létrehozásának gondolatát felvetette. Az ő elképzelései szerint a szervezetnek a német kérdés megoldásában és garantálásában kellett volna jelentős szerepet kapnia. Németország sorsa azonban éppúgy nem Hanotaux elképzelései szerint alakult, mint ahogy a Népszövetség működése sem. A Füzetekben Hanotaux a „concert européen", a 19. század hatalmi koncepciójának híveként jelenik meg, melyben a nagyhatalmaknak sajátos felelőssége van, s a háború utáni rendezést is ez alapján gondolta megvalósítani. így az első világháború végén nem több, mint szemtanú, s nem pedig az új világ szervezője. Mindez azonban nem zárja ki azt, hogy ne lennénék jó és pontos meglátásai az általa bemutatott korról. Majoros István
