Századok – 1987
TÖRTÉNETI IRODALOM - Máté Gábor: A magyar burzsoá igazságszolgáltatási szervezet kialakulása. 1867-1875. (Ism.: Rácz Lajos) 181
182 TÖRTÉNETI IRODALOM 182 meg a magyar Code Civil, a magánjogunknak csak egy szféráját kodifikáló Kereskedelmi Törvényt mégis megalkották. Hasonlóan ez az időszak — a reformkor — érlelte meg az első igazán európai mércével mérve is modern igényű jogági codex tervezetét, az ún. 1843-as Deák-féle büntetőjogi javaslatokat. Bár ugyanekkor hosszas vita dúlt a helyi igazgatás szervezetének átalakításáról is (centralisták—municipalisták), de ennek ekkor még nem volt hatása a bírósági struktúra átalakítására. Gyökeres változtatásokat eszközölt a magyar bírósági szervezeten a neoabszolutista korszak berendezkedése, amennyiben figyelmen kívül hagyva a magyar bírósági szervezetet, egy teljesen új bírósági struktúrát épített ki. Ennek megalkotásánál nem feltétlenül csak a magyar politikai ellenállás megtörése vezette az osztrák abszolutizmust, hanem az tulajdonképpen egy modern szervezet átplántálására tett kísérletet a járásbíróság—megyei törvényszék—kerületi főtörvényszék hármasságának instituálásával. Hogy e pozitív tartalom is megbúvott az osztrák rendezés mögött, azt a szerző több esetben is jelzi a végleges igazságszolgáltatási szervezet kialakításakor. Természetesen a struktúrabeli változtatások óhatatlanul együtt jártak Magyarországon bizonyos osztrák kódexek bevezetésével is. Ez a kettősség — mármint a bírósági szervezet modernizálása s az alkalmazott jog egységesítése — 1867. után is megfigyelhető, amennyiben különösen az eljárási kérdéseket kellett halaszthatatlanul átalakítani a bírósági szervezet újszerű megformálása kapcsán. Olyan törvényszerűség ismétlődésével találkozunk itt, ami korábbi történelmi példákból is ismert. Hiszen már Mátyás királyunk is úgy fogott hozzá a jogrendszer modernizálásához, hogy világosabbá tette a bírósági szervezetet, s a lehetséges jogterületeken megpróbálta a jogegységesítést (1. nádori törvények, tárnokjogi cikkek, Decretum Maius). A beindított folyamat erejét jelzi, hogy halála után bár az államszervezet központosításának rengeteg eredményét nullifikálták, mégis az egységes jogkönyv kialakítására további lépéseket tettek, míg meg nem született Werbőczi munkája, majd pár évtizeddel később a törvények gyűjteménye. Bethlen Gábor másfélszáz évvel később Erdélyben nemcsak a bírósági szervezetet próbálja tiszta struktúrába szorítani, hanem a procedúra lényegét érintő kérdéseket is tisztázni, s így született meg fejedelemsége idején az erdélyi perjog egyik jelentős előfutára, a Specimen juridici processus, míg az egységes jogkönyvek létrehozása utódaira maradt megoldandó feladatként. Ha az igazságszolgáltatási kérdések modernizálása mögött egy tudatos, centralizációra törekvő központi hatalom állt, akkor annak feltétlen érdeke volt a központ által áttekinthető és irányítható bírósági szervezet, s ennek következtében az alkalmazott egységes jog megteremtése, azaz a jogi partikularizmus megszüntetése. Anélkül, hogy leegyszerűsítenénk a kérdést, jelezzük: hasonló volumenű feladat előtt álltak az 1867-tel kormányra kerülő magyar politikusok is, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy a modernizálásra alig egy évtized állt a rendelkezésükre. Sürgette őket, hogy az általuk is elítélt önkényuralom szervezetének ellentételezéseként kellett mielőbb egy modern, európai igényű, de az önkényuralom alatt instituált bírósági szervezettől és jogrendszertől eltérő szervezeti-jogi alternatívát teremteni. Talán ezzel is magyarázható az a néha kissé ideges kapkodásnak tűnő intézkedéssorozat, amivel meg akarták gyorsítani az új bírósági szisztéma kialakítását: inkább vállalták a költségöbbletet és a későbbi korrigálás politikai kockázatát is, csak hogy mielőbb egy kész szervezetet tudjanak felmutatni. Az országgyűlésen nagyjából egyetértés volt abban, hogy a központi irányítás jogi kereteinek (kormány és minisztériumok, illetve közös ügyek, közös szervek) a megformálása, valamint az országgyűlés szerepének nagy vonalakban történt meghatározása után, leghelyesebb az igazságszolgáltatás szervezetét újjáalakítani. De az is nyilvánvaló volt mind a kormánypárt, mind az ellenzék számára, hogy legalább ilyen fontosságú a vármegyék reformja. Különösen azok után igényelte a két kérdés együttes elbírálását az ellenzék, amikor világossá vált a nagy többség számára, hogy két esetben már prejudikálhat a későbbi vármegyerendezés számára az iagzságszolgáltatási szervezet elkülönített rendezése. Ugyanis a bírósági reform a bírák kinevezésével és nem a választásával operált, ami a korábbi önálló vármegyei igazságszolgáltatási jognak nemcsak a nullifikálását, de az igazságszolgáltatás helyi szinten való bármiféle befolyásolását is lehetetlenné tette. Továbbá a vármegyéktől független bírósági szervezeti reform magában rejtette azt a kitűnő politikai lehetőséget, hogy az igazságszolgáltatási kerületeket esetleg a vármegyei szervezettől eltérő léptékű területi egységekben rajzolják meg, ami ily módon előrevetítette a vármegyék
