Századok – 1987
KÖZLEMÉNYEK - Máté István: Az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt és a nemzetiségi szociáldemokrata pártok egyesülése az OSzDMP IV. kongresszusán 85
AZ OSzDMP ÉS A NEMZETISÉGI SZOCIÁLDEMOKRATA PÁRTOK EGYESÜLÉSE 119 több vonatkozásban visszalépett. Engedett többek között az OSZDMP föderatív átalakításával kapcsolatos eredeti elképzeléséből, lemondott arról, hogy a zsidó proletariátus egyedüli képviselőjeként lépjen be az országos pártba, és arról is, hogy az OSZDMP KB és az országos párt egyes szervezetei csak a Bund KB engedélyével fordulhassanak a zsidó munkásokhoz és a bundista szervezetekhez. Továbbra is kitartott viszont a területenkívüliség elve mellett, védelmezte a nemzetiségi alapon kiépített szervezeti hálózatát, központi pártintézményeit, szervezeti és agitációspropaganda önállóságát, valamint külön álláspontját a nemzeti kérdésben. Mindemellett kötelezőnek ismerte el önmaga számára az országos párt programját, kongresszusi határozatait és általános irányelveit, de szerepet kívánt vállalni ezek kialakításában azzal, hogy képviseletet követelt magának az országos pártkongresszusokon és konferenciákon, az OSZDMP KB-ban, valamint a nemzetközi szocialista kongresszusok OSZDMP-küldöttségében. Stockholmban tehát úgy tett engedményeket, hogy a legtöbb pontban szentesíttetni igyekezett eddigi igényeit, amit azzal is alátámasztott, hogy ultimativ jelleggel ruházta fel őket. Az OSZDMP és a Bund sokéves párharcát 1906-ban egy olyan megállapodás zárta le, amely sok vonatkozásban a zsidó szociáldemokrácia győzelmét jelentette. Kemény csatározások után az OSZDMP delegátusainak többsége belement ebbe a kompromisszumba, és több engedményt tett, mint a lengyel vagy a lett párt esetében. Végül is a Bund elérte azt a legfőbb célkitűzését, hogy nemzetiségi alapon, kizárólag a zsidó proletárok exterritoriális szervezeteként legyen része a nemzetiségi szétdarabolódás ellen küzdő és területi alapon szerveződő OSZDMP-nek. A Bund feltételeinek elfogadása az OSZDMP részéről a forradalom által megkövetelt kompromisszumnak tekinthető. Az együttes gyakorlati-politikai tevékenység követelménye ezekben a viharos időkben magát a pártot is olyan lépésekre késztette, amelyek megtételére korábban nem látott módot. A IV. kongresszus küldötteinek döntő hányada (bolsevikok és mensevikek is) tisztában volt azzal, hogy az egyesülés realizálása mindkét fél részéről közeledést tételez fel, s hogy az engedmények nem lehetnek elvi jellegűek. Jellemző, hogy a polémiában a felszólalók többnyire a Bund csatlakozásának gyakorlati lebonyolítását, illetve lehetséges következményeit boncolgatták, s nem bocsátkoztak mélyebb elméleti fejtegetésekbe. Bizonyos hallgatólagos megállapodást lehet felfedezni abban a tényben is, hogy a bolsevik és a mensevik frakció „nagyágyúi" : Lenin, Lunacsarszkij, Dan, Plehanov stb. nem kapcsolódtak be a Bund-kérdés potenciális elvi konfrontációt is magában hordozó megvitatásába, s helyettük a „második vonal" képviselői vázolták fel a frakciós álláspontokat. (Nem volt véletlen Liber említett megjegyzése az OSZDMP vezéregyéniségeinek távolmaradásáról a Bund-vitától!) Az oroszországi forradalom és a pártügyek 1906 eleji állapota nem az elvi nézeteltéréseknek a vitákkal elkerülhetetlenül együtt járó elmélyítését, boncoleredményre, és a szakadás törvényszerűen bekövetkezett. Az 1903-as bundista belépési tervezetek teljes szövegét lásd M. Rafesz i. m. 96—98., míg a tervezetek módosított kongresszusi variánsait lásd Vtoroj szjezd RSZDRP. Protokoli. i. m. 51—52. és 107.
