Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pándi Lajos: A Salazar-diktatúra évei (1926-1961) 1061
A SALAZAR-DIK.TATÚRA 1091 háborúk során, amikor sokkal nagyobb vereség és felelősségrevonás körvonalazódik, a tisztikar és a kormány szakításának mozgatója lesz. A fekete-afrikai folyamatok nem maradtak hatás nélkül általában a világpolitikára — így az ENSZ állásfoglalásaira—, de a nagyhatalmak, elsősorban az USA, Afrika-politikájára sem. Az ENSZ Közgyűlése 1960 decemberében felszólította Portugáliát, hogy ismerje el gyarmatai függetlenségét; 1961 márciusában a BT követelte tőle, hogy hajtsa végre a gyarmatrendszer felszámolásáról szóló 1514. számú 1960. decemberi ENSZ-határozatot, majd különbizottságot hívott életre az angolai kérdés kivizsgálására. Az USA 1960 végétől módosuló Afrika-politikája immár abból indult ki, hogy az afrikaiak rövid időn belül saját kezükbe veszik sorsuk irányítását.7 9 Ennek jegyében vette át — nagy felzúdulást okozva Lisszabonban — 1961 februárjától az „Afrika az afrikaiaké" jelszót. A gyakorlatban az USA az 1960. decemberi határozat megszavazásánál tartózkodott, majd az 1961. márciusi BT-szavazásnál — először és utoljára a portugál birodalommal kapcsolatban — Portugália ellen szavazott. Emellett radikálisan csökkentette a Portugáliának nyújtott katonai támogatást, és megkezdte néhány portugál-afrikai mozgalom (számottevően az UPA) támogatását. A portugál vezetés ellentétei a gyarmati kérdés megoldása körül Belga-Kongó függetlenné válásakor csúcsosodtak ki, s a Legfelső Nemzetvédelmi Tanács 1960. augusztusi ülésén vezettek nyílt összecsapáshoz. A Salazar és Kaulza de Arriaga alezredes, az agilis légügyi államtitkár vezette „háborús párt" a várható fegyveres megmozdulásokat katonai eszközökkel kívánta letörni (s erre tett is lépéseket). Salazar szerint az „Afrika az afrikaiaké" jelszó nem más, mint „kísérlet a történelem" átírására", s mivel az USA és a Szovjetunió együtt szavazott Portugália ellen, most az egész világ kihívására kell határozott választ adni.80 1 961 májusában úgy fogalmaztak, hogy véleményük szerint akár a NATO-ból is ki kell lépni, ha a Nyugat nem nyújt megfelelő támogatást. A Botelho Moniz hadügyminiszter vezette „békepárt" álláspontja mögött nem utolsósorban a hadsereg presztízsének védelme húzódott. Botelho Moniz Salazarhoz címzett 1961. februári levele szerint a világméretű dekolonizációs folyamattal szemben hosszan kitartani a hadsereg számára „öngyilkos misszió, amely nem sikerülhet", ezért gerillatámadás esetén „ne legyen katonai megoldás" a gyarmatokon.8 1 Ezek a tisztek jól érzékelték, hogy az esetleges gyarmati háborúban nem a katonai képességek lesznek a döntők. „Az angolai probléma — fogalmazott 1961. áprilisi nyílt levelében Costa Gomes alezredes, hadseregügyi államtitkár —, egyébként hasonlóan a többi afrikai provincia problémájához, nem egyszerű probléma, hanem problémák komplexuma, melyek közül a katonai aspektus távolról sem a legfontosabb."82 Sőt, 19 Részletesebben ld. Kürti G.: Afrika fölértékelése. Budapest, Kossuth, 1981. 41—43. 80 Löwis of Menar i. m. 135. 81 Figueiredo i. m. 210.; Porch i. m. 37. 82 Rudel i. m. 246.
