Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Pándi Lajos: A Salazar-diktatúra évei (1926-1961) 1061
1078 PÁN DI LAJOS alkotmánymódosítással „a katolikus vallás a Portugál Nemzet államvallása" lett.43 Ettől kezdve erősödött fel a salazarizmust támogató vallási fanatizmus. Sőt, a militáns katolicizmus 1947—53 között — miután XII. Pius kanonizálta a „fátimai csodát" — nemzetközileg is hidegháborús „felszabadító" szerepet játszott.44 A „demokratikus" engedményekkel, valamint a fizikai és szellemi elnyomás fokozásával az 1945-től mind a vezetésben, mind azon kívül felerősödött ellenzéki megmozdulásokat az ötvenes évek elejére—közepére sikerült letörni, illetve semlegesíteni. A politika középpontjában továbbra is a gyarmati kérdés állt. A világháború után már nem fenyegetett az a veszély, hogy a gyarmatok valamelyik vetélytárs kezébe mennek át, sőt az ország helyzetének megszilárdítói lettek — a NATO-ban is. Másrészt a gyarmattartóra fokozódó nyomás nehezedett (az ENSZ-felvétel feltétele is a gyarmatok státuszának „rendezése" volt), s Henrique Galvào tengerészkapitány személyében 1947-től a csúcsvezetésben is akadt ellenzéke a tradicionális irányításnak. A legnagyobb és legközvetlenebb problémát Portugál India (Goa) jelentette. Nehru már 1950-ben tárgyalni kívánt átadásáról, majd folyamatos békés tömegdemonstrációk után 1954 nyarán az indiai csapatok elfoglalták a terület egy részét. Válaszul Portugália megszakította Indiával a diplomáciai kapcsolatokat, külön statútummal növelte a gyarmat autonómiáját, s nagy erőfeszítéssel megpróbálta gazdaságilag felfuttatni, hogy a független Indiával szemben a portugál gyarmatosítás előnyeit demonstrálja. A birodalom jelentősége és a centrifugális tendenciák közötti feszültséget Portugália a gyarmati mechanizmus 1951—54-es „reformjával" próbálta feloldani, melyek lényege4 5 az integráció továbbfejlesztése, formális engedményekkel a nemzetközi közvélemény felé: a vámunió célkitűzésével erősítették a gazdasági integrációt; a politikai centralizáció jegyében a gyarmatokat lényegében az anyaországi megyék szintjére süllyesztették; a politikai mechanizmust némileg közelítették az anyaországihoz; deklarálták, hogy az állampolgári jogokból kizárt őslakos-helyzet „átmeneti állapot", az assimilados pedig „az egyenlősítés útja". Öt gyarmaton (Zöldfokiszigetek, Sào Tomé e Principe, Timor, Goa, Macau), melyeken más volt az etnikai összetétel, befejezettnek nyilvánítva az asszimilációt minden lakosra kiterjesztették az anyaországi polgárjogot. A fő gyarmatokon (Angola, Mozambik), valamint Guineában azonban fenntartották a megkülönböztetést. „Egy évszázad kell —jelentette ki Salazar még 1961 tavaszán is -—, hogy a civilizált társadalomba teljesen és tudatosan bekapcsolt polgárokat hozhassunk létre".46 E „reformokra" támaszkodva érvelt ettől kezdve azzal a kormányfő, hogy Portugália már nem gyarmattartó, nem kell tehát „elszámolnia" az ENSZ előtt 43 Portugállá i. m. 759. 44 Bővebben ld. Gérard de Séde i. m. 153—4. 45 Részletezve ld. Jacob i. m. 185—191. 46 Kozlovszkaja i. m. 212.
