Századok – 1987
TANULMÁNYOK - Jemnitz János: Spanyolország és a spanyol munkásmozgalom 1917-ben 1015
SPANYOL MUNKÁSMOZGALOM 1917-BEN 1053 szindikalista sajtóból, hanem maximum az Unamuno szerkesztette „Espana" folyóiratból vette.12 9 A spanyol marxista iskolának egyik legjelentősebb alakja kétségtelenül az ebben az írásban is sokat idézett Manuel Tunon de Lara. Első nagy összefoglalója a 19. sz.-i spanyol történetről még 1961-ben jelent meg. Az életszintalakulást felmérő írása már 1965-ben, s majdnem ugyanekkor, a két új könyve, amelynek egyikében már Spanyolország 20. századi történetéről nyújtott elmélyült elemzést.130 Egy másikban megalkotta első szintézisét a spanyol munkásmozgalom történetéről, amit azután 1972-ben alaposan kibővítve, alátámasztva, új nagyszabású munkásmozgalomtörténeti szintézis követett.13 1 Elsősorban erre támaszkodtunk, de ezzel úgyszólván párhuzamosan egy másik nagyszabású szintézist is megjelentetett „Félévszázad spanyol kultúrtörténetéről",13 2 amelyből ugyancsak bőven meríthettünk. Tunon de Laránál maradva, az említett munkásmozgalom-történeti szintézisében az 1917. évi augusztusi sztrájk kapcsán ő is aláhúzza, hogy „az augusztusi konfliktus" egyszerre mutatta meg a munkásmozgalom erejét, de azt is, hogy ez „meglehetősen zűrzavaros" volt még. A spanyol marxista kutató azonban nemcsak a munkásság reagálását és a szervezett munkásmozgalom erőit mérte fel. Megállapította, hogy a kritikus időszakban a munkásság a burzsoáziától nem kapott segítséget, s ha a burzsoázia köreiből egyáltalán történt valamiféle tényleges pozitív reagálás a meginduló küzdelemre — az Levantéra, Valenciára szűkült. Végül megállapította, hogy az augusztusi mozgalom elbukásában jelentős tényező volt — miként azt Unamuno már 1917 decemberében aláhúzta—, hogy a mozgalom a városokra szűkült, a parasztság nem mozdult meg. A parasztmozgalmak kevés kivétellel csak egy-két évvel később lángoltak fel.133 Ennek az iskolának minden bizonnyal egyik jelentős alakja (Tunon de Lara is sokra tartja) Juan Antonio Lacomba, aki gazdaságtörténészként sem szorítható a gazdaságtörténet szűkebb keretei közé. Sok adattal alátámasztott írásában arról a válságról, amelyről minden kortárs, történész megemlékezett, ő sokoldalúbb és konkrétabb képet nyújtott. Az egész 20. sz. elejei történeti örökségre vonatkozóan aláhúzza, milyen iszonyú mértékben terhelte a spanyol valóságot, hogy az országban nem következett be igazi polgári forradalom, s hogy a 19. sz. folyamán ugyan a gyenge burzsoázia ezzel többször kísérletezett, de az igazán soha nem ment végbe. Így az első világháború éveiben újra folytatódott a kísérletezés. Csakhogy ez a burzsoázia ekkor is egyfelől szövetségeseket keresett, másrészt visszariadt a megmozdulásoktól. így az előrelépés és a visszatáncolás szakaszai váltották egymást, ami egyfelől magyarázza a stabilitás hiányát, s egyúttal az erőszakos módszerek alkalmazását.134 120 Fernando Diaz-Plaja: Expand, los anos decisivos: 1917. Madrid, 1969. 130 Tunón de Lara: La Espana del siglo XX. Paris, 1973. (Volt korábbi kiadás is.) 131 Vö.: El movimiento obrero en la história de Espana. Madrid, 1972. 132 Vö.: Medio siglo de Cultura Espanola (1885—1936). Madrid, 1971. 133 Tunón de Lara: El movimiento obrero... 598. 134 Juan Antonio Lacomba: Ensayos sobre el siglo XX. espanol Madrid, 1972. 21—25.
