Századok – 1987

KRÓNIKA - Magyar Történelmi Társulat hírei 1004

1008 KRÓNIKA művelődési osztályai, a pedagógiai intézetek és a KISZ KB, Értelmiségi Fiatalok Tanácsa — megállapodtak abban, hogy négy évig évenként rendeznek hasonló konferenciákat, melyeken a meghívott előadókon kívül lehetőséget biztosítanak a megyei fiataloknak is arra, hogy fórumot kapjanak tudományos tevékenységük bemutatására és megvitatására. A Társulat Dél-Dunántúli Csoportja és a Janus Pannonius Tudományegye­tem Nemzetiségi Intézete közös rendezésében Boba Imre, Washington Állami Egyetemének tanára (USA) előadást tartott 1986. december 2-án A nagy Morva Birodalom címmel. A Győr-Sopron megyei Csoport a História Klub keretében rendszeresen tart nagysikerű, sok hallgatót vonzó előadásokat. E program szerint 1985. október 29-én Mosonmagyaróvárott és 30-án Győrött Orbán Sándor: Agrárpolitikánk négy évtizede (Utak és tévutak) címmel; Bethlenfalvi Géza: Körösi Csorna útja címmel Mosonmagyaróvárott, november 11-én; Szűcs Jenő: A nemzeti problematika az 1945 utáni történelemtanításban, Sopronban, 1985. november 19-én;; Borús József: A magyar néphadsereg megszületése címmel Győrött november 26-án; Mihály Ferenc: Bél Mátyás könyvének bemutatása a helyi kiadás alkalmából, Mosonmagyaróvárott, december 9-én; Rozsics István: Hatvany és Lukács (A századelő értelmiségi mozgalmai) Mosonmagyaróvárott, december 13-án; Zinner Tibor: Politikai perek Magya­rországon (A népbíráskodás és torzulásai) Győrött, 1986. január 15-én,; Honvári János: A történetkutatás módszertani alapjai Győrött, január 22-én címmel tartottak előadásokat. A Győr-Sopron megyei Csoport és az MSZMP Győr-Sopron Megyei Bizottsága Oktatási Igazgatóság tudományos emlékülést rendezett Kun Béla születésének 100. évfordulója alkalmiból, Győrben 1986. február 25-én. Az ünnepi ülést Kreiler Mária a megyei pártbizottság titkára nyitotta meg. Varga Lajos: Kun Béla korai és a tanácsköztársaság alatti tevékenysége; Kirschner Béla: Kun Béla és a magyar forradalom ( 1919. aug. 1936); László Hierweg: A magyar Tanácsköztársaság hatása Szlovákia és a Nyugat-Szlovák kerület forradalmi munkásmozgalmának fellendülésére cimü előadása után Molnár Ernő: Kun Béla szereplése Győrött a Tanácsköztársaság idején és Fülöp József : A KMP és a szocialista forradalom című korreferátuma hangzott el. A Kelet-Dunántúli Csoport és a Sárbogárdi Tanács 1986. május 16-án „Sárbogárd a 19. században" címmel rendezett helytörténeti konferenciát. A bevezető előadást Kállay István A sárbogárdi nemesi közbirtokosság szerepe a reformkorban címmel tartotta meg. Ezt követően Erdős Ferenc: Boros Mihály közéleti pályája, Farkas Gábor: Madarász Józsefről, a sárkeresztúri országgyűlési választói kerület képviselőjéről; Straub Éva: a kiemelkedő sárbogárdi nemesi családokról tartott nagy érdeklődéssel kísért előadást. Végül Bertényi Iván: A mai címeradományozás néhány kérdése című előadásában ismertette a sárbogárdi városcímert. A hallgatóság közül többen a 19. századi helyi közélet néhány érdekes jelenségére hívták fel a figyelmet. 1986. szeptember 23-án „A zsidóság Fejér megyében" cimmel rendeztek a TIT-tel közösen tudományos konferenciát Székesfehérvárott. Az ülésen Schweitzer József : A magyarországi zsidóság múltja 1868-ig; Kállay István: Zsidók Székesfehérváron a 16—18. században; A. Magyar Zsuzsa: Zsidók összeírása Fejér megyében 1736—1848-ig; Balázs László: Az ipari és kereskedelmi tökefelhalmozódás kérdései Fejér megyében a 19. század első évtizedeiben; Farkas Gábor: Reformtörekvések a székesfehérvári zsidóság körében 1840—1848; Somkuti Éva: A lovasberényi zsidó közösség kiváltságlevele 1798-ból; Erdős Ferenc: A Czimball család Etyeken a 19. század utolsó évtizedeiben; Surányi István: A székesfehérvári Goldziher Ignác elemi iskola története és Gazda István: A Fejér megyei zsidóság történetének bibliográfiája címmel tartották meg előadásaikat. A Társulat Keletdunántúli Csoportja és a Fejér megyei Levéltár 1986. október 3-án a „móri napok" keretében tudományos konferenciát rendezett Móron Mór és környéke a 16—18. században témakörben. Farkas Gábor: A csókakői váruradalom sorsa a 16—17. században. Kállay István: Német betelepülés kérdései Móron és környékén; Erdős Ferenc: Mezővárosok Mór körzetében, valamint Bertényi Iván A mezővárosi pecsétek és címerek címmel tartottak előadást. A Kelet-Dunántúli Csoport Sárosd község Tanácsával és a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat Fejér megyei Szervezetével együtt rendezett 1986. október 20-án Sárosdon Sárosd újratelepítésének és a mezővárosi kiváltság elnyerésének 225. évfordulóján tudományos ülést. A konferencia elnöke Dani Lukács \olt. Garbacz László megnyitója után Kállay István: A földesúri mezővárosok és Sárosd önkormányzata; Farkas Gábor: Gazdasági és társadalmi viszonyok

Next

/
Thumbnails
Contents