Századok – 1987
FOLYÓIRATSZEMLE - Lavericsev; V. Ja. - Pirumova; N. M.: Az oroszországi felszabadítási mozgalom XIX. századi történetének néhány problémája 1001
FOLYÓIRATSZEMLE 1001 V. JA. LAVERICSEV, N. M. Pl RU MO VA AZ OROSZORSZÁGI FELSZABADÍTÁSI MOZGALOM 19. SZÁZADI TÖRTÉNETÉNEK NÉHÁNY PROBLÉMÁJA Bevezetőjében a felszabadítási mozgalom összetettségét érzékelteti a szintézis igényű, a kutatás további teendőit körvonalazó cikk. Meghatározónak a forradalmi mozgalmakat tekintik a szerzők, amelyek már a „nemesi" szakaszban (dekabristák) radikális társadalmi, politikai átalakulásokra törekedtek, elméletileg is megalapozott programmal rendelkeztek. A következő, a „raznocsinyec" periódusban szélesedett az orosz forradalmi mozgalom tömegbázisa, nem csupán a népért bontottak zászlót a forradalmárok, hanem a harc alanyává is akarták tenni a tömegeket. Váltakozó hatékonysággal, s emiatt is tekinti a tömegmozgalmakat (paraszti, proletár) külön vonulatnak a szovjet történetírás. Elsősorban a parasztok megmozdulásait jellemezte az ösztönösség, s csak fokozatosan, a század végére kaptak politikai jelleget is. A harmadik összetevőt a liberális irányzat jelentette, amely reformokban gondolkodott, s főként csak gondolkodott, a cselekvésig nem jutott el a vizsgált időszakban. Eszmeileg pedig inkonzekvensség jellemezte. Külön, eddig kevés figyelemre méltatott komponensét képezik az oroszországi felszabadítási mozgalomnak a nemzeti, nemzetiségi megmozdulások, amelyek társadalmi és nemzeti törekvéseket egyaránt hordoztak. A neves szerzőpáros fontosnak tartja a társadalmi-politikai mozgalmak és a társadalmi gondolkodás fejlődése közötti összefüggéseket, a kölcsönhatást. Hasonlóan a gazdasági-társadalmi fejlődés és a felszabadítási mozgalom kapcsolatához. Ez utóbbi társadalmi természete, formája és módszerei szoros korrelációban voltak a gyorsuló gazdasági fejlődéssel, a társadalmi élet és a társadalmi-politikai gondolkodás változásaival is. Lényeges tendenciának tekintik a gazdasági-társadalmi fejlődés gyorsuló ütemét, ami a felszabadítási mozgalomban, a társadalmi gondolkodásban — a külső, egyetemes hatásokkal együtt — immanensen is a régi és üj formák jelenségek torlódottságát („presszovannoszty") eredményezte, megnehezítve a tagolást, a periodizációt. A téma igen gazdag historiográfiája különösen az 1950-es évtized derekától hozott sok új eredményt, de tematikailag és kronológiailag egyaránt vannak még nem kellően tisztázott problémák. Főként az 1861 utáni időszak kutatásában. Pl. a narodnyikizmus válságának, a marxizmus elterjedésének kérdése, vagy — az egész 19. századra vonatkozóan — a forradalmi irányzatok és tömegkapcsolataik alakulásának vizsgálata. Pontosítandó az a megállapítás is, miszerint az osztályjelleg egyértelműen csak a proletár szakaszban ( 1890-es évtized) mutatható ki, s korábban a nép amorf kategóriájában elmosódott, feloldódott a társadalmi tartalom, az osztálymeghatározottság. Szerzők úgy vélik, hogy az általánosan jellemző amorfitás ellenére minden szakaszban, minden irányzatban fel kell tárni a domináns, determináns tendenciát, meg kell határozni társadalmi természetét. Fontosnak tartják a kontinuitás és diszkontinuitás kérdésének tisztázását is, s rámutatnak az átmenetek analizálásának szükségességére, habitusuk meghatározására. Herzen tevékenységét, felfogását pl. a dekabrista és raznocsinyec szakasz közötti hídként értelmezik. A tömegmozgalmak vizsgálatán belül a paraszti fellépések spontaneitása, szétszórtsága mellett azok fokozatos „átpolitizálódására", s ezáltal jelentőségük növekedésére kell helyezni a hangsúlyt. A sokszínűség ellenére a földesurakkal való szembefordulás közös vonást jelentett. Szerzők úgy vélik, hogy objektíve tagadhatatlan az abszolutizmusellenesség is, bár a jó cárhoz fúzödö illúzió ezt gyakran elfedte. További kutatásokat igényel a tömegmozgalmak nemzeti felszabadító attitűdjének feltárása. Az 1861-et követő agrármozgalmak tagoltságáról, periodizációjáról azt emelik ki a szerzők, hogy az 1860-as években a jobbágyfelszabadítással való elégedetlenség volt a fő motiváló tényező. Az 1870-es évek apályát a paraszti társadalom átmenetisége magyarázza, mig a következő évtizedekben a feudális maradványok, a kapitalizálódás és a nemzetiségi elnyomás egyaránt hozzájárult a parasztmozgalom ismételt fellendüléséhez. Gazdag irodalmi hivatkozással argumentálják, hogy a szociáldemokrácia felismerte a parasztmozgalmak politikai jelentőségét, elősegítette azok politikai jellegének erősítését. A kutatás feladatai közül különösen kettőre hívják fel a figyelmet: a vallási jellegű népmozgalmakra és a tolsztojánizmusra. Előbbiek vallási.
