Századok – 1987

TÖRTÉNETI IRODALOM - Gall; Lothar: Europa auf dem Weg in die Moderne 1850-1890. (Ism.:Erdődy Gábor) 981

974 TÖRTÉNETI IRODALOM 982 tendenciáit. Megállapítja, hogy a kontinens társadalmi-gazdasági fejlődését 1850—90 között az a viharos demográfiai növekedés alapozta meg, melynek eredményeként lakossága 1750-hez képest mintegy 90%-kal. 266 millióra emelkedett. S bár a nemzeti jövedelmekben az agrárrészesedés folyamatosan csökkent, mégis a mezőgazdaságból élők aránya általában 70% felett maradt (Anglia: 21%, Németország; 47%). Gall kiemeli, hogy a meginduló strukturális változás jellegét elsősorban a tradicionális, kisüzemileg szervezett gazdasági ágazatok fellendülése határozta meg, s így a hagyományos gazdasági keretek között mozgó társadalmat a nagyon is tradicionális strukturálódás jellemezte (kivétel Anglia) E társadalom számára a legnagyobb problémát a pauperizálódás, a tömeges elnyomorodás jelentette. Megoldását a politikusok többsége nem az iparosodás kiteljesedésében, hanem a 17. sz. vége óta zajló agrárforradalom betetőzödéséhez érkező, az elsősorban még kézműves szintű kis- és középvállalkozás által hajtott gazdasági forradalomnak döntő előfeltételét képező mezőgazdaság teherbiróképességének növelésében kereste. Mindezek eredményeként a társadalmi változások minőségének meghatározásában a modern ipari társadalomra jellemző városi munkásság és burzsoázia nem játszott jelentős szerepet (kivétel Anglia). Az ipari munkásság aránya Nyugat- és Közép-Európában mindössze 4—5% körül mozgott, s a tudatlan munkásság csupán a századvég felé közeledve tudott marginális szerepéből kilépni, többmilliós hadsereggé szerveződni. 1850-et követően azonban még a polgári középrend befolyásának megerősödésére hívja fel Gall a figyelmet. Úgy tűnt: a polgári aranykor konkrét realitássá kezd válni. Az ebből táplálkozó sajátos Fortschrittsoptimismus még a kézműves lakosság tömegeire is erősen hatott, és hátterét képezte a munkásság polgárosodását állami közreműködéssel elősegíteni óhajtó törekvéseknek (ld. Lassalle). A harmonikusnak tűnő fejlődést azonban — mint ismeretes — 1873-ban gazdasági válság törte meg. Az elkövetkező éveket „Nagy depresszió" koraként láttató történészekkel szemben Gall megállapítja: bár a megtorpanás a középrendü polgárság számára kézzelfogható krízist idézett elő, a törés össztársadalmi méretekben elsősorban szociálpszichológiai síkon éreztette hatását. Sőt, a konzervatív politikai kurzusváltozásoktól függetlenül a gazdasági növekedés, a társadalmi átalakulás folytatódott, s az árak állandó csökkenése mellett megszületett a tömegtermelés és a tömegkonjunktúra. Az egyes térségek közötti szakadékokat áthidalta az iparosodás gyárrendszerek kiépülését eredményező egységes európai folyamata, amely lezárta a döntö áttörés 1850—90 közötti fázisát. 1890 körül Európa végleg átlépte azt a kritikus vonalat, amelyen túl a tradicionális elemekkel szemben a modern ipari társadalom jegyei végérvényesen felülkerekedtek; ahonnan immár lehetetlenné vált a visszatérés a meghaladott gazdasági-társadalmi-politikai életformákhoz. 1848/49 után az európai államrendszerek fejlődését a győztes ellenforradalom represszív politikája határozta meg. Egyértelműen érvényesült a monarchikus végrehajtó hatalom hatalompolitikai elsőbbsége, de a visszatérés az 1848 előtti állapotokhoz, az alkotmány nélküli kormányzáshoz elképzelhetetlennek bizonyult. (Ezt bizonyítja Gall szerint a Habsburg próbálkozások kudarca is) Az uralom sajátos új formái alakultak ki: ún. „Zwischenformok" a minden politikai hatalmat monopolizáló monarchikus-bürokratikus állam meghaladott rendszere és az angol mintaállam által reprezentált parlamentáris-demokratikus legitimációjú szisztéma között. Nevezhetjük ezt akár bonapartizmusnak. akár német konstitutionalizmusnak, a lényeget Gall abban határozza meg, hogy az az autoriter végrehajtó hatalom elvét elegyíti a parlamenti-demokratikus akaratnyilvánítás formáival, a célja a konszenzus, a permanens társadalmi érdekkiegyenlítés lehetőségének keresése. S bár e rendszereket a közvélemény manipulálása erősen áthatotta, Gall arra is felhívja a figyelmet, hogy a választójog, a parlamenti testületek és szervezetek működtetésével a fennálló rendszert alapjaiban megkérdőjelező társadalmi erők jutottak nyilvánossághoz, s az autoriter konstitutionalizmus ezzel akaratlanul is hozzájárult a társadalom önálló politikai szervezeteinek kifejlesztéséhez. A vizsgált korszak politikai életében újszerű alakulatként bukkantak fel az első nagy tömegszervezetek (Soziata nazionale in Italia; Nationalverein...), a parlamenti pártok ún. segélyszervezetei, s ezzel megindult a tömegpárttá szerveződés folyamata. A politikai pártok korlátolt mozgásterük ellenére vezető szerepre tettek szert a társadalom újjászervezésében, fokozatosan igazi érdekképviseleti csoportosulásokká fejlődtek ki, s a nemzet autoriter integrációjával szemben a hosszú távon sokkal hatékonyabb parlamentidemokratikus integrációt képviselték. Az 1850 utáni autoriter konstitutionalizmus úttörő szerepet játszott