Századok – 1986
Tanulmányok - Berlász Jenő: Pavao Ritter-Vitezović az illirizmus szülőatyja. Magyar–horvát viszonyt az 17–18. század fordulóján 943/V–VI
MAGYAR—HORVÁT VISZONY A 17—18. SZÁZAD FORDULÓJÁN 967 tisztség azonban szintén csak üres cím volt, mivelhogy a zsupa csak 1697-ben szabadult fel a török uralom alól, akkor pedig a grazi Hofkriegsrat ezt is a határőrvidékhez csatolta.78 1693-ban közelről érintette Rittert magas politikai pártfogójának, grof Nikola Erdődy bánnak halála. Azok között, akik búcsúztatták, ő is ott volt; ez alkalomra Funebris apparatus Nicolai comitis Erdeodi Illyriorum proregis címén terjedelmes gyászverset írt.79 Érdekes, hogy a bánt itt nem hivatalos történeti címán mint Dalmatiae, Croatiae et Slavoniae banust említi, hanem Illyriorum prorexként. Nyilván az „illír nép" folyamatban levő újjászületését akarta ezzel kifejezni. Erdődy utóda gróf Batthyány Ádám (1693—1703), Szlavóniában is birtokos magyar főúr, a Dunántúl főkapitánya lett. Ritter hozzá is utat talált, rövidesen elnyerte bizalmát.80 Erre annál is inkább szüksége volt, mivel Mikulich püspöknek akkoriban történt halálával nagy egyházi pártfogóját elveszítette.8 1 Valószínűleg az új bánnak köszönhette, hogy 1694-ben ismeretlen megbízatással mint horvát szakértő újra felküldetett Bécsbe, az udvarhoz. Itt tartózkodása azonban rövid ideig tartott. Még ugyanebben az évben — akarva-akaratlan — visszatért Zágrábba, s minthogy további politikai szereplésre, úgy látszik, nem volt kilátása, ettől kezdve — küldetéstudatának megfelelően — erejét és tehetségét néhány évig a horvát közművelődés ügyének szentelte. IV. Az országos nyomda élén (1694—1699) Az 1681 óta eltelt több mint egy évtized alatt Ritternek — mint láttuk — aránylag kevés munkája jelent meg nyomtatásban. S ami megjelent, magasabb irodalmi szempontból nézve, jobbára az is jelentéktelen anagrammás kötet volt. Pedig ő — föntebb már szó volt róla — római és wagensbergi tanulmányainak hatása alatt, tudománnyal is kívánt foglalkozni. Méghozzá magasabb elvi célkitűzéssel! Új történeti nemzeti tudatot és új nemzeti nyelvű kultúrát készült honfitársaiban, hazájában meggyökereztetni. Amióta Lucius nagy munkáját s abban az ókori illírekről szóló — szerinte fiktív — fejezeteket olvasta, nem szűnt meg az illírség témájával foglalkozni. Luciusnak hiteles forrásokra támaszkodó előadásával szemben mindinkább kialakult benne az a szubjektív vélemény, hogy a horvátság tulajdonképpen nem beköltözött nép a római Illyricum provincia területén, hanem egyenes leszármazottja az ottani illír őslakosságnak, azaz voltaképpen azonos vele.8 2 S úgy látszik, egyre inkább élete fő céljának tekintette, hogy ezt a teóriáját történeti források alapján 78 Klaic, Ritter 83—84. str. 79 Uo. 85—86. str. 80 Uo. 88. str. — Életrajzát 1. Enc. Jug. 1. sv. 393—394. str. 81 Klaic, Ritter 89. str. 82 L. a 41. jegyzetet!
