Századok – 1986
Tanulmányok - Berlász Jenő: Pavao Ritter-Vitezović az illirizmus szülőatyja. Magyar–horvát viszonyt az 17–18. század fordulóján 943/V–VI
948 BERLÁSZ JENŐ' Ámde természetesen arra is rá kellett mutatniuk a jezsuita tanároknak, ami különben minden művelt horvát előtt ismeretes volt, hogy ti. ez a történelmi ..háromegy királyság" ténylegesen már nem létezik, régen a múlté: az utóbbi harmadfél évszázad folyamán szétesett és megcsonkult, miként maga Magyarország is. A horvát királyság testéről — mint ismeretes — először, már a 15. században Dalmácia szakadt le (Velence birtokába került), majd a mohácsi katasztrófát követő évtizedekben a tengerparti Horvátország déli része (Lika-Krbava zsupa) került török uralom alá, mégpedig éppen Ritter szülővárosáig, Zenggig terjedőleg. Egyedül a középkori Szlavónia (Zágráb, Varasd és Körös megye) maradt meg többé-kevésbé horvát kézben. Okkal nevezték tehát e kor horvátjai összezsugorodott hazájukat Reliquiae reliquiarum olim inclyti regni Croatiaenak. De tulajdonképpen még ezt a maradékországot sem vallhatta teljesen magáénak a horvát nemzet. Mivelhogy a főnemesség és nemesség 1526 után saját erejéből többé nem tudott ellenállni az Adriától északkeleti irányban a Dráváig terjedő széles fronton a török előnyomulásnak, Magyarország és Horvátország új királyai, a Habsburg uralkodók — Krajna és Stájerország biztosítása érdekében — a 16. század második felében a tengerpart és a Kulpa folyó közötti várakat és vidékeket (Modrus zsupát), továbbá Szlavóniában — a Szerémség felől várható támadások ellen — Körös megyének egy jó részét is de facto s voltaképpen de iure is elkülönítették az országtól, és osztrák katonai végvidékké szervezték. Annyit jelentett ez, hogy az egész területet kivonták az ország kormányzójának, a bánnak joghatósága alól, s az előbbit károlyvárosi, az utóbbit varasdi főkapitányság (generalatus) néven a Stájerországban megalakult grazi haditanács (Hofskriegsrat) igazgatása alá helyezték." Horvát-Szlavónországnak Magyarországhoz, pontosabban a horvát-szlavón rendiségnek a magyar rendiséghez való politikai viszonyát Zágrábban, ahol a sabor (rendi gyűlés) rendszerint ülésezett, nem volt nehéz Ritternek megismernie. Ezt a viszonyt a vallásügy kivételével, minden fontos ügyben teljes szolidaritás jellemezte; magyarok és horvátok a bécsi abszolutista törekvésekkel, s bármiféle politikai-katonai visszaélésekkel szemben együttesen álltak ki a rendi jogok védelmében. A magyar rendek a horvát önkormányzat gyakorlásába — sem a báni kormányzásba, sem a sabor működésébe — nem avatkoztak bele, ellenkezőleg a értelmezéséről Eckharl Ferenc: A Szentkorona-eszme története. Bp. 1941. A horvát—szlavón rendek ragaszkodása a Szentkorona országainak egységéhez a 17. században még rendületlen volt; horvát és magyar felségterület között nem ismertek különbséget. Széchy Károly: Gróf Zrínyi Miklós 1620—1664. Bp. 1900. III. к. 15. 15 A végvidékről a magyar irodalomban Szekfü, i. m. III. к. 152—156.1. Legújabban MT10K III. к. 423. skk. 1., uo. 889.1. térkép a végvárvonalról. A horvát irodalomban Klaic, Povjest III/l. sv. 319—350. str. — Uő. Atlas 14—16. str. — A horvát—szlavón katonai határőrvidék történetére nézve alapvető és mindmáig jól használható mü Vanicek Fr.: Spezialgeschichte der Militärgrenze. I—IV. Bd. Wien, 1875. A varasdi és a károlyvárosi generalatusról I. Bd. 99—116. S. Későbbi munka Lopasic, Radoslav: Spomenici hrvatske krajine. I. sv. Zagreb, 1884. Kiegészítő kötete: Acta confinii militaris, II. sv. Zagreb, 1891. Újabb összefoglalás Turkovic, M.: Die ehemalige kroatisch—slavonische Militärgrenze. Susak, 1937.
