Századok – 1986
Tanulmányok - Pach Zsigmond Pál: Mohácstól Buda visszavívásáig (Magyarország történeti útjának nemzetközi háttere) 917/V–VI
918 PACH ZSIGMOND PÁL Ám a földrajzi felfedezések s nyomukban a világtengeri-gyarmatosító vállalkozások csak azért lendíthettek a kapitalizmus felé egyes nyugat-európai országokat — s nem is az első gyarmatosítókat: Spanyolországot és Portugáliát, hanem a majd nyomukba lépőket: Hollandiát, Angliát, Franciaországot —, mert hatásuk-visszahatásuk olyan történelmi fázisban érte Nyugat-Európát, amikorra a feudalizmus fejlődésének egész addigi menete megérlelte a talajt ez ösztönzések befogadására, érvényesítésére. Olyan fejlődési színvonalon, amikor az új, atlanti világpiac kialakulását már megalapozta magának az európai gazdaságnak a belső növekedése, az árutermelés és munkamegosztás kibontakozása, s ez az atlanti partmenti kereskedelmet — a Baltikumtól le Gibraltárig — tette az új típusú nemzetközi forgalom fő ütőerévé, egyes atlanti parti országokat: Németalföldet, Angliát (Dél- és Kelet-Angliát) és Észak-Franciaországot a megszülető modern világgazdaság bölcsőjévé, magvává, központjává. A modern világgazdaság 16—17. századi kezdeteinek ábrázolása a korábbi történelmi munkák zömében Nyugat-Európa és a tengerentúli gyarmatok összefüggéseire korlátozódott. A történetírás hagyományos okfejtését — amely persze különböző, felszínesebb vagy mélyebben elemző változatokban jelent meg — abban összegezhetjük, hogy a kiterjedő nemzetközi forgalom központja a Földközi-tenger térségéből az Atlanti-óceánra tolódott át; a nagy földrajzi felfedezések, a tőkefelhalmozás bő forrásait megnyitó világtengeri-gyarmati vállalkozások az egyébként is kedvezőbb helyzetből, az ipari-városi-demográfiai fejlődés magasabb szintjéről induló Nyugat-Európa egyes atlanti-parti országainak kapitalista kibontakozását lendítették előre. Közép-Kelet-Európa viszont még kimaradt a nagy átalakulási processzusból: nem részesedett az új, atlanti világpiac ösztönzéseiben, sőt — a fő kereskedelmi útvonalak áthelyeződésével — elvesztette az Ázsia és Európa közötti interkontinentális forgalomban, az úgynevezett Levante-kereskedelemben eddig játszott szerepét, s ezért óhatatlanul elmaradt. Ez az okfejtés azonban, amint az utóbbi évtizedek kutatásai nyomán kiderült, lényeges kiegészítésre szorul. Az persze történeti tény, hogy a közép- és kelet-európai országok, délnémet kereskedőtőkések vállalkozásaitól eltekintve, nem vettek részt a felfedezésekben, a kitáguló világtengeri forgalomban, a tengerentúli gyarmatosításban. Tény az is, hogy a középkori Levante-kereskedelemnek Közép-Kelet-Európa országain átvezető szárazföldi útjai — az újonnan felderített és rohamosan növekedő forgalmú óceáni útvonalakhoz képest — a 17. század első felére lehanyatlottak, úgyszólván elvesztették világkereskedelmi jelentőségüket. Ezek a negatív tények kétségtelenül további hátrányba hozták a kontinens keleti részét Nyugat-Európával szemben, s közrejátszottak tőkés átalakulásának megkésésében. Ám ennél többről volt szó: a nyugat-európai növekedés és a kelet-európai elmaradás mélyebb, közvetlenebb összefüggéséről. A modern világgazdaság kezdeti kibontakozásának folyamata ugyanis nemcsak a gyarmatokra terjedt ki, hanem a közép-kelet-európai országokra is. Az utóbbiak nemhogy kimaradtak, hanem az addiginál jóval erősebben vonódtak be a nemzetközi forgalom sodrába. Az új földrészek feltárásának, a
