Századok – 1986
Tanulmányok - Kiss Z. Géza: A földesúri birtok és a parasztföld elkülönítésének történeti útja az Ormánságban. 1767–1867 51/I
A FÖLDESÚRI BIRTOK ÉS PARASZTFÖLD AZ ORMÁNSÁGBAN 1767- 1867 87 terjedő években végezteti el a társulat a földmunkák zömét, de a vízhasznosítási tervekre nem gondol ekkor már senki. A továbbiakban majd a kultúrmérnöki szolgálat finomítja a szabályozás tervét, és irányítja annak végrehajtását." A 19. század elején végzett munkákat az egyéni érdek érvényesülése és a rendszertelenség jellemezte. Az uradalmak ekkor egymással versenyezve különböző birtokrészeket védő töltéseket, malom- és halastó gátakat hoznak létre, amelyek csak fokozzák az amúgy is rossz lefolyású területek elmocsarasodásának folyamatát. Az új berendezések ugyanis elzárják a Drávába igyekvő vizek útját, mert számukra csak könnyen elzárható kis nyílásokat hagynak meg. Az ártér jelentős része így megszabadult ugyan a drávai árvizektől, de így meg a környező magaslatokról lezúduló vizek borítják el. A szinte áttekinthetetlen vízi építkezések „társadalmi oldalán" súlyos érdekellentétek bontakoztak ki az uradalmak és népeik, de szomszédos községek, sőt egyének között is. A folyamatnak itt is az a jellemzője, hogy a kortársak előtt gyakran elmosódik ok és okozat különbsége. A kákicsiak és az okorágiak például évtizedeken keresztül egymást perelték a vízkárok miatt, pedig bajaik forrása az volt, hogy az uraság okorági malomgátja által visszatartott víz kiöntvén, el szokta árasztani a kákicsi határt is. Az ismételt károk ellen a kákicsiak úgy védekeztek, hogy elrekesztették a vizek lefolyásának útját, a „Tsuka völgyön" át vezető határárkot, mire minden víz Marócsára zúdult. Védekezésül most a marócsaiak vágják át a kártékony gátat, és a kákicsiak még öt év múlva (1822) is arról panaszkodnak majd, hogy nagy munkával kitisztított rétjük víz alá került, és akinek korábban 4—6 vonyós marhája volt, most örül, ha kettőt tarthat.9 2 Az igazi károkat azonban a magasabb területeken lévő uradalmi töltések és csatornák okozták. A panaszok áradata a húszas évek közepétől árvízként zúdult a megyére. A vajszlói uradalom népei előbb arra gondoltak, hogy a Somogyban és Pécs környékén bevégzett vízszabályozás miatt tódulnak „mind serényebben" a vizek, és veszélyeztetik jobbágyi állapotukat. Később azonban pontosan rámutatnak arra, hogy azért viselkednek szokatlanul a régtől ismert vizek, mert „... a Czindery Uraság szentmihályfai és újfalusi határait csatornára vette. . .," „Szentlőrinci Uraság pedig a Szent Dénesi malom felől canalist húzatott".9 3 A Czindery-féle szabályozások idejére Kákics és Marócsa is megbékél és közös kérvényben fogalmazza keserűségét.9 4 „A Tettes Czindery Uraság ... Földjein mélységes Canalisokat mettszetvén, annyira Nyakunkba ömlik belőlük a rémittő Viz, hogy barmaink hasokig érő vizben kéntelenek élelmöket keresni. Egy-egy helységben alig van 3-4 igavonó barom, amely beteg ne volna ..." 91 A magyar vízszabályozás története. (Szerk. Ihrig Dénes) Bp. 1973. 277—278. 92 Bm. L. Batthyány—Montenuovo Lt. Concept. Maculatur. No. 15. 1826. 86. sz. 93 Bm. Közgyűlési iratok 1822. F. 4. 350. és uo. 1827. F. 2. 190. sz. 94 Kákics és Marócsa közös panaszához: Bm. L. Közgy. ir. 1829. jún. 10.
