Századok – 1986
Folyóiratszemle - Sacillo K. F.: Az alkotmányos mozgalom az első orosz forradalom előestéjén 905/IV
FOLYÓIRATSZEMLE 905 árnyalatától. A jobboldalt Akszelrod, Cservevanyin és Potreszov reprezentálták. A legnagyobb politikai befolyással a „centrum" (Martov, Martinov, Dan) rendelkezett az első forradalom idején. A balszárnyat jelentő Trockij, Parvus és mások a forradalmi események cselekvő részesei, vezetői lettek, ami együttműködést eredményezett a bolsevikokkal és más forradalmi szocialista pártokkal. Plehanov forradalom alatti politikai irányvonala egyikkel sem azonosítható. A szovjet történeti irodalomban nagy hagyománya volt az olyan témáknak, amelyeknek kutatói a bolsevikok küzdelmét elemezték a többi politikai irányzattal, párttal szemben. Új jelenség, hogy emellett a nem proletár pártok monografikus feldolgozására is vállalkoztak neves szovjet történészek. Az eszerekkel foglalkozó müvek sorában kiemelkedő jelentősége van К. V. Guszev monográfiájának.(Azeszerek pártja: a kispolgári forradalmiságtól az ellenforradalomig. M. 1975.) A legégetőbb oroszországi társadalmi probléma, az agrárkérdés tükrében elemezte V. N. Ginyev leningrádi kutató a neonarodnyik áramlatokat. Az eszerek, az eneszek (népi szocialisták) és a maximalisták felfogását is feltárta, agrárprogramjaik, parasztpolitikájuk vizsgálata alapján. A regionális kutatások is egyre figyelemreméltóbb eredménnyel járnak. Az eszerek szibériai, Urál-vidéki tevékenységének vizsgálata azért is kapott megkülönböztetett figyelmet a szovjet szakközvéleményben, mert azokban a körzetekben, ahol a szociáldemokrata szervezetek nem működtek, ők voltak a parasztok forradalmasodásának, politikai szerveződésének a letéteményesei. Az eszerek árnyaltabb bemutatását biztosítja, hogy disztingválnak a kutatók az irányzat felső vezetése és helyi csoportjai között. A párt laza, amorf felépítése miatt jelentős autonómiával rendelkeztek a vidéki eszer szervezetek. Egy alapos, átfogó monográfia erről a potenciálisan széles bázissal rendelkező politikai pártról mind ez ideig még várat magára — szögezik le a szerzők. A neonarodnyikizmus más árnyalatainak feltérképezésében is előrelépett a szovjet történetírás. Az eneszekről N. D. Jerofejev, a trudovikokról D. A. Kolesznyicsenko munkái a legjelentősebbek, de született kismonográfia az eszer-maximalistákról is. Ugyancsak jelentős feldolgozások foglalkoztak a közelmúltban a liberális politikai pártokkal, elsősorban a kadetokkal (V. V. Selohajev). Kiszélesedett a téma forrásbázisa (memoárok), ami sokoldalú megközelítést tesz lehetővé. Nagy lehetőséget jelenthetnek a vidéki levéltárak, amelyeknek az ilyen jellegű anyagai még további kutatásra várnak. Változatlanul nem kielégítő az oktobristák, illetve a különböző konzervatív, monarchista szervezetek és a feketeszázasok 1905—1907-es tevékenységének, ideológiájának vizsgálata. Kivételt jelent L. M. Szpirin könyve (A nemesi és burzsoá pártok veresége Oroszországban M. 1977.), amely azonban csak érinti a századelő folyamatait. Minden irányzat és párt esetében a jövő feladatát képezi a nemzetiségi problematika alapos feldolgozása. (Voproszi iszlorii, 1985. 7. szám 52—67. o.) M. K. F. SACILLO: AZ ALKOTMÁNYOS MOZGALOM AZ ELSŐ OROSZ FORRADALOM ELŐESTÉJÉN A századforduló oroszországi liberális mozgalmainak neves szakértője újabb kutatási eredményeiből publikált a recenzált cikkben. Egyidejűleg a kérdés polgári interpretálóival is polemizál. Előrebocsátja, hogy a századelőn Oroszországban forradalmi válság alakult ki, amely felgyorsította a politikai szerveződési folyamatokat, erősítette pl. a liberálisok ellenzékiségét is. A sokszínű társadalmi-politikai, ideológiai irányzaton belül két fő tendencia különült el. A „Zemsztvo-alkotmányosok Szövetsége" és a „Felszabadítás Szövetsége". Előbbiek felülről, a cári rendszer belátásától várták a polgári átalakulás irányába mutató reformokat — zömében földbirtokos nemesek voltak, utóbbiak — polgári értelmiségiként — a szervezett közvélemény nyomását tartották ehhez szükségesnek. A cári rendszerrel szembeni fenntartásaik egyértelműek voltak, amit Sacillo annak hangsúlyozásával is érzékeltet, hogy kapcsolatot kerestek a kispolgári, szocialisztikus, forradalmi jellegű pártokkal. 1904 őszén az ő képviselőik is részt vettek
