Századok – 1986
Közlemények - Gonda Imre: A restauráció hatása a Habsburg Monarchia belső helyzetére és hatalmi viszonyaira 1849 után 851/IV
864 GONDA IMRE akarati, nem is napi politikai belátások állították őket szembe, hanem ezeken túl, társadalmuk mélyében működő erők. Ezek közül két mozzanat az, ami jelentős és figyelemre méltó. Az egyik, hogy magyar, azaz éppen Kossuth részéről történt javaslat a Monarchia belső reformjára a küzdelem megindulásakor. Ez arra vonatkozott, hogy az alkotmányos Magyarország csak úgy léphet szövetségre Ausztriával, ha az maga is alkotmányos alapokra helyezkedik. Kossuth Lajos 1848. március 2-án többek között a következőket mondta: „Kimondom meggyőződésemet, miszerint én a nemzet által várt reformok tekintetében sem érezhetem hazánkat arra nézve biztosnak, hogy irányuk alkotmányos és eredményük a nemzeti szabadságnak kedvező leend, valameddig a velünk egy fejedelmet uraló birodalom kormányrendszere az alkotmányossággal ellentétben áll. . . Betekintve az élet könyvébe, hol az események futamszerű logikája revelációját hirdeti, az uralkodó iránti igaz, hű ragaszkodásom meleg érzetében jóslatot mondék: hogy az lészen a Habsburg Ház második alapítója, ki a birodalom kormányrendszerét alkotmányos irányban reformálandja, s a felséges ház trónusát hű népeinek szabadságára fektetendi le rendületlenül... mert látom, hogy haladásunk alkotmányos iránya biztosítva nincs, és azt látom, hogy azon divergencia, mely a birodalmi kormányrendszer abszolutisztikus természete és a magyar nemzet alkotmányos iránya közt három század óta fennáll, kiegyenlítve egyik vagy másik irány feladása nélkül nem is lehet; most már t. Rendek nemcsak emiatt aggódom, hanem afelett, hogy a bürokratikus mozdulatlanság a birodalmat disszolúcióba sodorhatja."12 Nem állítható, hogy Kossuth javaslata Ausztria alkotmányos átalakításáról azonos értelmű föderatív átformálásával. Az előbbi csak Ausztriát és Magyarországot érinthette. A Monarchia föderatív reformjának e terve, amellett, hogy valóban polgári szellemű és fogantatású koncepció, a Birodalom valamennyi népét bevonta a társadalomátalakítás müvébe. Ezen túlmenően az utóbbi elképzelés a Monarchiát alkotó nemzetek egyenrangúsítására épült, a magyar pedig kezdettől elveti ezt az alapot, s olyan Habsburg-monarchiát akar építeni, amely már e korai időszakban is az osztrák és a magyar dualizmusra épül, s kizárja a társnépeket. S ha kétségtelen is, hogy a forradalom, sőt az ellenforradalom időszakában mindkét koncepció igen távolinak tűnt, az előbbi, a két uralkodó nemzetre épülő konzervatív alkotmány az európai nagyhatalmi viszonyok reálisabb talajára épülhetett, nem a Palacky-féle konföderációs elképzelésre, de a Kossuth-féle szerényebb dunai konföderációs tervre sem, a múlt század 60-as éveiben. Ugyanekkor az sem hallgatható el, hogy a Habsburg-monarchia magyar eredetű alkotmánymódosító javaslata, amely az osztrák—magyar kiegyezés folyamán Deák Ferenc érdeméből, legalábbis részben megvalósult, ugyanígy csak a Habsburg-uralomnak a 60-as években német részről bekövetkezett vereségeként jöhetett létre, mint ahogy a Monarchia föderatív átalakításának is csak ez lehetett volna a feltétele. 12 Pulszky Ferenc: Életem és korom. Magyar Századok, Budapest, 1958. 311—313.
