Századok – 1986
Közlemények - Gonda Imre: A restauráció hatása a Habsburg Monarchia belső helyzetére és hatalmi viszonyaira 1849 után 851/IV
A HABSBURG MONARCHIA BELSŐ HELYZETE 1849 UTÁN 857 Mindamellett Ausztria szinte mindvégig megmaradt a balkáni orosz terjeszkedés ellenlábasának, ami elsősorban Anglia számára volt előnyös. Az 1867-es osztrák— magyar kiegyezés után a Habsburg Birodalom olyan nagyhatalommá válik, hogy az 1871-ben egyesített Németországnak is társává lehet, és az is maradhat 1918-ban bekövetkezett felbomlásáig. így nem kétséges, hogy Habsburg Ausztria, ha különböző időpontokban más okokból és más formában, de mindvégig szilárd és elmozdíthatatlan tagja volt a konzervatív európai hatalmak együttélésének. E tények és irányzatok ismerete talán rávilágít és érthetőbbé teszi, hogy Pillersdorfftól kezdve gróf Beustig megpróbálkoztak a Habsburg-állam újabb belső egyensúlyának kialakításával. „40 millió osztrák és 30 millió német a többi tagállamból... azonban nem tudott szövetségi államot, hanem csak államszövetséget alakítani. Oly összállam, amely a habsburgi uralmi terület sokmilliós nem-német államhoz tartozó tagját foglalja magában, nem is lett volna föderatívan integrált nemzeti állam, hanem semmi más, mint önálló nemzetiségek állami egyesülése. Bármilyen jelentősnek tűnik is a nemzeteket átfogó közép-európai egység eszméje — a 19. században erősödő nemzetállam eszméjével együtt, sohasem lett volna megvalósítható olyan összállamban, amelyben német a lakosság többsége, a csehek, a lengyelek, az olaszok és a magyarok kiválási törekvései ellenállhatatlan ösztönzést kaptak volna. Ilyen összállam azonban a németek számára is elfogadhatatlan lett volna, mert keresztezte volna reményeiket a nemzeti egységre. A hetvenmilliós birodalomban egy birodalmi parlament a nyelvi ellentéteken, a nemzeti temperamentumok súrlódásain és a nemzeti ellentétek küzdelmein széttört volna."5 A modern belső államszerkezet kialakításában azonban a forradalmi válság előtt és után szinte ugyanúgy az azonos nehézségek jutottak előtérbe, különbségeket legfeljebb kísérletképpen próbáltak megvalósítani vagy felvetni az osztrák kormányok, amelyek később nemcsak bel-, de külpolitikai okokból is megbuktak. Pillersdorff 1848-ban dolgozott ki új alkotmányt a Birodalom részére, amelyhez — a kor szokása szerint — számos vonatkozásban az 1821. évi belga alkotmányt a francia, sőt az amerikai alkotmányt is mintául vette. Ez az alkotmány, amelyet Ferdinánd császár 1848. április 25-én léptetett életbe, az 1848— 49-es májusi harcok folyamán vált túlhaladottá. A Palacky által felvetett föderalizmust, amely különben a Birodalmi Nemzetgyűlés alkotmányozó bizottságának a tárgyalási alapját is képezte, más sors érte. így elsősorban az, hogy a föderalizmus, amely kezdettől fogva elvileg „új Ausztriára" törekszik, egyszerre követeli a régi történelmi jogot, valamint az Ausztriában legmodernebb politikai eszmét: az összes nemzet egyenjogúsítását. Ugyanekkor kezdettől fogva megmutatkozik, hogy a két alapelv, a történelmi jog és a modern nemzetiségi jog végzetes módon, éppen a döntő pontokon ellentmond egymásnak. Még a föderalista birodalmi gondolat atyja, Palacky is ingadozott egy tisztán történelmi, mindenekelőtt a cseh államjogot visszaállító eszme és Ausztria teljesen racionalista visszaállítása között, ami a birodalmat teljesen zárt területi egységekbe bontja szét, hogy ezeket azután lehetőleg 5 A. R. Huber i. m. 797—798.
