Századok – 1986
Tanulmányok - Kiss Z. Géza: A földesúri birtok és a parasztföld elkülönítésének történeti útja az Ormánságban. 1767–1867 51/I
78 KISS Z. GÉZA A kémesiek viszont ügyük tárgyalása során arra hivatkoztak, hogy közlegelőjük mindenkor szük volt. Korábban azonban a siklósi uradalom megértve gondjaikat, a cúni határban lévő legelőjének használati jogát átengedte nekik. Minthogy azonban az 1832—1836. évi VI. tc. 3. paragrafusa kimondta, hogy az elkülönözést akkor is végre kell hajtani, ha a legelő szűk volna, az uradalmak nem gondoltak többé ezzel a kérdéssel, s csak arra volt szorgalmatos gondjuk, hogy birtokukba vegyék a meglévő legelő nagyobb részét. Nagyharsány legelőelkülönözési perének úriszéki jegyzőkönyvében, 1845. február 24-én, ennek a törekvésnek a szellemében szögezik le a siklósi uradalom képviselői: „Nem engedjük, hogy a földesúr a legelőelkülönözés által birtokából kifosztassék."72 A siklósi uradalom népeinek valóságos helyzetét azonban már Szabó István sem az uradalmi ügyvédek megnyilatkozásai alapján rajzolja meg, hanem a jobbágybirtok 1848/1849 évi problémáit fogalmazva, bőven idéz azokból a levelekből, amelyeket 1848 nyarán az ormánsági parasztok írattak Táncsics támogatására. Szabó István a kórósiakat idézve utalt arra, hogy falvanként a földesúri önkény szabta meg, mennyi legelőt kaphatnak a jobbágyok egy-egy telek után; azok pedig nem ismerve jogi lehetőségeiket és a peres eljárás gyakorlatát, nemegyszer kerükck kiszolgáltatott helyzetbe a kirendelt bírák és a határszemlét végzők részrehajlása1 miatt. Másutt arra utal, hogy a kimért legelők nem kerültek (a vízrajzi viszonyok miatt, ekkor még nem is kerülhettek) egy tagba. Csehi község 150—160 holdas legelőjét 15, Szabolcs pedig 9 helyen kapta. Nem volt ritka a perek lezajlása után sem, hogy csónakokkal jártak a vízzel borított legelőkön. Ha tiltakoztak volna a jobbágyok az elkülönözés ellen, akkor katonaságot ültettek nyakukra, és bíráik kemény büntetése-1 ket szenvedtek. A siklósi főbíró és esküdtjének pecsétes levele bizonyítja, hogy amikor Cun, Drávaszabolcs, Drávapalkonya, Kórós és Rád lakossága megtagadta az elkülönözésbe hozott végzés végrehajtását, akkor két osztály lovas katonát vezényeltek ki a falvakba a rend helyreállításra és a rendbontók megbüntetésére. Cunban negyedévi tömlöcöt és 32 botot kapott a bíró. Kóróson, ahol 375 katona „biztosította" a rendet, három paraszt egy évi börtönt és 48 pálcát kapott. Rádot, ahol csak nyolc holdat adtak egy telekre, de az is „tüsök, bokor és posgáta", 600 katona szállta meg, „... azon túl a Helység bíráját a vármegye börtönbe le tette fél évig, és kapott 48 botot".7 3 Kevésbé harcosak azok a panaszok, amelyeket még nem a forradalom szenvedélye diktált, csak a jobbágyok írták le bennük a közérzetüket zavaró, sorsukat nehezítő gondokat. 1837 áprilisában és júniusában Naszvadi Sámuel, akit a nyugati Ormánság 20-22 községéből kerestek fel rendszeresen a jobbágyok bajaikkal, egy-egy kérvényt fogalmaz Hirics és Kemse nevében a siklósi főbíróhoz. A hiricsiek azzal kezdik panaszukat, hogy a felmérés során a szántóknak és réteknek majd harmada kimaradt, mert „.. .szűkön mérte Nekünk föld mérő Úr ... 72 Rúzsás 1964. 112—113. felhasználásával. — Bm. L. Urb. iratok. Hernádfa. 73 A levélgyűjtemény jelzete: OL. 1848/1849. о. gy. Arch. Regn. Lad. XX. 22. No. 157.
