Századok – 1986
Történetirodalom - Duby Georges: Le dimanche de Bouvines (Ism.: Tóth István György) 760/III
760 TÖRTÉNETI IRODALOM 760 GEORGES DUBY LE DIMANCHE DE BOUVINES. Gallimard, Paris 19852 . Folio-Histoire. 373 I. A BOUVINES-I VASÁRNAP Georges Dubyt nem kell bemutatni a magyar közönségnek. ,,A katedrálisok kora"és a Mandrou-val együtt irt francia kultúrtörténet méltó sikert aratott annyi más kiadás után Magyarországon is. A Collège de France professzora a középkori francia társadalom egyik legjobb szakértője, az említett népszerű munkái mellett a Guerriers et paysans (Harcosok és parasztok), Les trois ordres ou l'imaginaire du féodalisme (A három rend, avagy a feudalizmus képe) című könyvei a szakirodalom maradandó értékei. A bouvines-i csatáról írt könyve a ,.Trente journées qui ont fait la France" (Harminc nap, amely létrehozta Franciaországot) című sorozat egyik darabja, és az 1214. július 27-én a Lille melletti Bouvines közelében lezajlott eseményeket ismerteti. A csatában Fülöp Ágost fölényes győzelmet aratott IV. Ottó német császár és szövetségesei felett, és ezzel fontos lépést tett az erős francia királyság megteremtése felé. A könyv azonban jóval többet ad, mint pusztán a csata leírását: egyrészt megvizsgálja, hogyan látták a csatát és a szereplöket a kortársak, a középkor későbbi krónikásai, hogyan a 19., majd a 20. századi francia történészek, tankönyvírók? Másrészt abban rejlik a könyv fontossága, hogy eleven képet rajzol a korabeli lovagokról, bemutatja szokásaikat, viseletüket. Magát a csatát nem Duby beszéli el, hanem átadja a szót a krónikásnak, a francia királyi udvarban működő kortárs Breton Vilmosnak. A történész kommentálja a szöveget, és mint egy pergő drámát, úgy állítja elénk a krónikából kibontakozó képet. Bemutatja a „rendezést", a díszleteket, a jelmezeket, a szereplőket, főhősöket és statisztákat egyaránt. Nagyon kevés maradt meg a korabeli lovagi fegyverzetből, hiszen a lovagok mellé keresztény szokás szerint már régóta nem temették el a fegyvereiket, és a régi dárdákból, kardokból újakat készítettek. Az ábrázolásokat kell tehát vallatóra fogni, ám sohasem lehet tudni, vajon nem korábbi mintákat másolt-e az ismeretlen szobrász, a miniatúra festője vagy a pecsétnyomót véső művész? Annyi azonban bizonyos, hogy a bouvines-i csatát megelőző évtizedekben nagyon megdrágult a lovagi felszerelés, és mint annyiszor a történelemben, az 1200 körüli fellendülésben is a „hadiipar" az egyik húzóerő. Az egyre nagyobb testfelületet borító páncélzat árát csak a leggazdagabbak tudják megfizetni: a hercegeknek még a lovát is vért takarta, ugyanakkor sokan elavult páncélban jelentek meg. A növekvő társadalmi különbségek a csatára felvonuló seregek egyre differenciáltabb felszerelésében jól érzékelhetők. Duby nem felejtkezik meg a nagy játszma „gyalogjairól" sem, azokról, akiknek nem tellett hátaslóra és páncélra, hanem vastag bőrruhában, fémsisakban, gyalogosan harcoltak — érthető, ha közülük sokkal többen estek el, mint a lovasok soraiból. Duby elhelyezi a csatát a tágabb történelmi összefüggésben, megmutatja a Német-Római Birodalom válságát, a francia királyság megerősödését. Megismerjük a császár, a király, a csatában részt vevő grófok korábbi történetét. De megismerjük a lovagokét is — a szerző széles körű áttekintést ad a lovagi életmód alakulásáról; főleg a lovagi torna leírása ragadja meg az olvasót. Mint egy idegen szigetre vetődött etnográfus, írja Duby, úgy igyekezett megfigyelni a középkori lovagok szokásait, mindenekelőtt legfőbb ünnepeiket, a hadijátékokat. Az imitált csaták szokása bizonyára ősrégi, de a 12. században rendkívül divatba jönnek. Ahogy megjelenik a lándzsával küzdő lovag — ennek előfeltétele, hogy a lovas lábát a kengyelben megvetve, biztosan üljön a nyeregben —, úgy válik fontossá az új harcmodor gyakorlása. De a torna több, mint gyakorlat — az egymástól távol élő lovagok találkozója, a fölös energiák levezetője, így bizonyos fokig a béke biztosítója is ez a hadijáték. Résztvevői főleg a fiatalabb lovagok, akiknek nem jutott apai örökség, és akik, ha jól harcolnak, jelentős zsákmányra tehetnek szert a foglyok váltságdíjából, az elnyert vértekből, és így feljebb kerülhetnek a társadalmi ranglétrán. Eleven „riportot" írt Duby ezekről a középkori „sporteseményekről", szinte magunk előtt látjuk a díszes sátrakat, a
