Századok – 1986
Tanulmányok - Szűcs Jenő: Szlavóniai báni dénárok Erdélyben. Kereskedelemtörténet a pénztörténet tükrében (1318–1336) 591/III
SZLAVÓNIAI BÁNI DÉNÁROK ERDÉLYBEN (1318—1336) 633 ' nek egyik fő tengelyét — a Pozsony—Óbuda—Duna vonal és az akkor még virágzó orosz kereskedelem mellett — a Duna és a Tisza alsó folyása, s a Maros mentén jelölte ki, azzal a jellemzéssel is aláhúzva a szerkezet eme dél súlypontját, hogy „Unkaria országának nagyobb része a Sanad ( = Maros) és a Tisia folyók mellett terül el". A kiemelt kereskedelmi útszakaszok ebben a déli régióban egyrészt a Bács—Titel, a Keve—Frankavilla és a Frankavilla—Titel viszonylatok, másrészt a Tisza alsó folyásától és a Maros torkolatától keletre vezető útvonal. Ezen a tájon az útszakaszok mérföldekkel való jelölését már a napi járóföldek váltják fel: Kévétől (Kauin) Csanádig négynapi út vezet, innen pedig „a Sanad (= Maros) folyó mentén fölfelé haladva Ualba négy napi út; ez utóbbi jelentős és népes város a Sanad folyó mellett, attól északra fekszik". A leírás nem hagy kétséget afelől, hogy Ualba város nevében — a Bácstól és Frankavillától (a Szerémségtől) kezdve részletezett szerkezet keleti súlypontján — Gyulafehérvárt ismerjük fel. Az Idrisi-féle kereskedelemföldrajzi kép és közel két évszázaddal utóbb a báni dénárok által körvonalazott térség meglepően pontosan fedik egymást; a két időpont közt kereskedelemtörténeti szempontból szinte teljes a forrástalanság homálya. Nem önmagában a marosi útvonal kiemelkedése okozza a meglepetést; köztudomásúan ez volt a korai Árpád-kor óta Magyarország legfőbb „sóútja", mely a Bodrog megyét átszelő „Káliz úton" (Szeged—Bátmonostor) vezetett az ország közepe felé.14 8 A mindkét tablón azonos módon Szlavónia felé elhajló ág érdemel különös figyelmet, melynek kereskedelemtörténeti háttere további vizsgálatra vár. A báni dénárok földrajza mindenesetre egy számon nem tartott kereskedelmi irányt jelöl ki, melynek funkciója kellett, hogy legyen a 14. században is — annak ellenére, hogy fontos csomópontjai (Gyulafehérvár, Csanád, Bács, Frankavilla) jól ismert módon a tatárjárás katasztrófa-területeihez tartoztak. Az Olt völgyében és Brassó közelében kirajzolódó báni dénárok viszont egy másik irányban sejtetnek új magyarázati lehetőséget. Brassó és egyáltalán a Szászföld havasalföldi kereskedelmének okleveles terminus ante quemjei az 1358. és 1368. évi szabadalmak.149 A báni dénárok kibocsátása azonban 1350 táján megszűnt; nehezen képzelhető el a ban („pénz") szó mély meggyökerezése a román nyelvben, ha Erdély és a Havasalföld kereskedelme akkoriban nem tekintett vissza már legalábbis több évtizedes múltra. A pénztörténeti szerkezet a 14. századi Magyarország egy déli kereskedelmi régiójának körvonalait vázolja fel, melynek tengelye Zágráb felől a Szerémségen át és a Duna—Tisza—Maros völgyét követve egyrészt az erdélyi Szászföldön keresztül — talán már a 14. század első évtizedeiben — a Havasalföld felé, másrészt Erdély kereskedelmének belső tengelyén, a Maros völgyében, Beszterce felé vezetett. 148 Györffy: TF I. 703, 708. 149 ZW II. 152, 306.
