Századok – 1986
Krónika - Magyar Történelmi Társulat hírei T 578/II
KRÓNIKA MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT HlREI Társulati hírek: 1984 október 8-án összevont elnökségi és titkári ülés volt. Makkai László elnököt 70. születésnapja alkalmából a Társulat vezetősége rövid baráti ünnepléssel köszöntötte. A napirend szerint a továbbiakban a vezetőség megvitatta egy új szakosztály: a technikatörténeti szakosztály szevezésének lehetőségeit. Szabolcs Ottó főtitkár beszámolt az 1984. évi konferenciákról, és jelentette, hogy a Társulat a tervet maradéktalanul teljesítette. (1984-ben 7 konferencia rendezésére került sor) 1985-re a rendezvények szintén nagy feladatot rónak a Társulat vezetőségére. Több nemzetközi szintű összejövetel is szerepel a programban. A közeledő vezetőségválasztó közgyűlésen alapszabály módosításra kell javaslatot tenni. Az előkészítő bizottság elnökének Kónya Sándort, tagjainak Szabolcs Ottót, Ormos Máriát, Liptai Ervint és Kardos Józsefet kérte fel az elnökség. Az elnökség Sípos Leventének a könyvkiadás érdekében kifejtett munkájáért köszönetet mondott, A továbbiakban a főtitkár ismertette a társulati propaganda helyzetét, és Hanák Gábor a TV 1985. évi lehetőségeiről adott tájékoztatást. A Magyar Történelmi Társulat 1984. december 6-án titkári ülést tartott. Szabolcs Ottó beszámolt az 1984-ben végzett munkáról és a rendezvényeket értékelve megállapította, hogy ez évben különösen a műhelyjellegű konferenciák voltak nagyon eredményesek. Az információn túlmutatva konkrét tudományos feladatok kidolgozására is sor került. Nagyon fontosak voltak a tanárok számára rendezett nagy részvételt biztosító többnapos rendezvények is, melyek országos viszonylatban megkönnyítették a tudományos eredmények gyors átadását. A titkárság több javaslatot tett az elnökségnek, melyek kidolgozására az intézkedések megtörténtek. A Magyar Történelmi Társulat 1985. április 15-én Makkai László elnökletével tartott elnökségi ülést. Szabolcs Oltó beszámolt az 1984-ben elvégzett munkáról. Az elnökség megvitatta az 1985. évi munkatervet és az alapszabály módosítására tett javaslatot. A végzett munka áttekintése után az elnökség megállapította, hogy a tagság létszáma emelkedett. A nehezedő gazdasági helyzet ellenére sem a rendezvények, sem az azokon résztvevők száma nem csökkent. A területi csoportok és a szakosstályok rendezvényeinek színvonala a tudományos igényeknek megfelelően alakult, ami igazolja a csoportok és a szakosztályok vezetőségeinek eredményes munkáját. Az elnökség értékelte a könyvkiadás elősegítése és a sajtó-propaganda munka terén kifejtett tevékenységet, mely elsősorban Sipos Levente és Hanák Gábor titkárok érdeme. A helytörténeti munka is kedvezően alakult. A szakosztályok kapcsolatai a központtal és más intézményekkel szorosabbá váltak. A munkaterv vitája során kialakult az 1985. évi program, mely további nagy feladatok elé állítja a Társulat vezetőségét. A művelődéstörténeti pályázati felhívására 107 pályamű érkezett be. Ez rendkívüli érdeklődést és aktivitást tükröz, de ugyanakkor nagyon nagy feladatot jelent a kiküldött bíráló bizottságnak.