Századok – 1986

Történetirodalom - Struggle and Hope: the Hungarian–Canadian Experience (Ism.: Puskás Julianna) 461/II

462 TÖRTÉNETI IRODALOM Az eltávozók társadalmi jellegzetességeinek vizsgálati eredményei azt tanúsítják, hogy a viszonylag homogén paraszti kivándorlás az 1920-as évektől kezdett társadalmilag differenciálódni. A második világháború utáni időszakban pedig urbanizált, kvalifikált közép-és felső rétegek emigráltak A nemzetközi migráció méreteiről és motivációiról főleg az 1914 előtti vándorlási hullám vonatkozásában nyújt Bödy árnyalt elemzést, figyelembe véve az újabb álláspontokat is. A Kanadába vándorló magyarok pionír korszakának történetét s ez időszak jellegzetességeit érzékletesen M. L. Kovács ábrázolja „A Saskatchewan-i éra, 1885—1914" címen. A korai kolóniák, a magyar mezőgazdasági települések az 1880-as évektől formálódtak Nyugat-Kanadában „Hungarian Valley", „Eszterház", „Otthon", „Békevár", „Pinkefalva" és „Stockholm" néven. A telepesek első csoportjai az USA-ban toborozódtak, azokból a magyar és szlovák bevándoroltakból, akik elviselhetetlennek érezték Pensylvaniában az idegen és ellenséges környezetet, a kohók, az acélgyárak és a bányák szokatalan erőpróbáit. Éltek a menekülés lehetőségeível, amelyeket a szabad szüzföldek, a kanadai kormány és annak megbízásából tevékenykedő Eszterházy telepítési akciói kínáltak számukra. E magyar kolóniákban a nyugati prériken épültek Kanadában az első magyar templomok, alakultak a világi társas intézmények, és publikálódtak az első magyar újságok. Kovács hangsúlyozza, hogy a bevándoroltak újjászerveződése, társadalmi és kulturális intézményeik az ősi falu modelljére épültek. A kolóniák etnikai szigeteket képeztek, amelyeknek bizonyos társadalmi, kulturális és gazdasági faktorai elősegítették a bevándorló kultúra megőrzését, másokat viszont módosításra ösztönöztek. A korai magyar-kanadai közösségekben általános jelenség volt az „enculturation" (a régi kultúra elvesztésének) és az „acculturation" (az új kultúra befogadásának) koegzisztenciája. A folyamatosságot a család, a közösségek és az etnikai intézmények (pl. az egyház) képviselték. A változásokat pedig a földbirtok sajátos megoszlása, a gazdalkodásban az új technológia térhódítása, az urbanizáció ösztönözték. A magyar kanadai szigetek társadalmi-kulturális határmezsgyéjét Kovács megítélése szerint az első világháború és az urbanizáció elterjedése a prériken is jelentősen meggyöngítette az 1920-as évektől. Az. 1920-as évek elején, amikor az USA bezárta kapuit Kelet-Európa népessége előtt, indult meg azok tömeges bevándorlása Kanadába. A „Növekedés és változás" c. fejezetben Dreisziger elemzi a vándorlási hullámot és az újonnan érkező magyarok, az ún. „új bevándoroltak" társadalmi-demográfiai összetételét. A osztályozás szerint a bevándorlók többsége paraszti népesség volt. Dreisziger azonban hangsúlyozza, hogy az 1920-as évektől érkezők már nemcsak a legszegényebb társadalmi rétegekből verbuválódtak, közöttük már szinte minden társadalmi rétegnek volt reprezentánsa. A Kanadába vándorlók közül is sokan — hasonlóan azokhoz, akik 1914 előtt az USA-ba mentek — nem akartak végleg letelepedni. Az időleges ott-tartózkodás, pénzszerzés és -gyűjtés, majd otthonukba visszatérés volt szándékuk. Életfeltételeiket, életformájukat Kanadában speciális nehézségek tették sajátossá. A klíma és azok az általános gazdasági feltételek, amelyek munkaerő-keresletet elsősorban a mezőgazdaságban teremtettek. A szerző megfogalmazásában: az 1920-as években a klímája következtében Kanada még ún. „eight months country" (nyolchónapos ország). Az átmeneti tartózkodás szándéka, a klímából eredő sajátos kanadai gazdasági viszonyok szembetűnő geográfiai mobilitásra ösztönözték, kényszerítették a magyar bevándoroltakat. Ezek befolyásolták a lehetőségeit közösségi intézményeiknek, amelyek az 1920-as évek második felétől kezdtek formálódni a korábban Nyugat-Kanadában alakultak mintájára Kelet-Kanadában is. Fluktuáció és bizonytalan alapokra szerveződés a jellegzetessége a magyar közösségi intézményeknek. A gazdasági depresszió hatásáról „A kudarcok évtizede, az 1930-as évek" c. fejezetben olvashatunk. Kanadában a válság egy évtizedig elhúzódott. A munkaerő 25%-át sújtotta a munkanélküliség átlagban, jóval nagyobb arányban azonban az újonnan bevándoroltakat. Magyarok, akik korábban farmokon és vasútépítkezéseken dolgoztak, 1930-ra többnyire munka nélkül maradtak. Ezrek kezdtek elvándorolni a préri-farmokról Kanada jobb lehetőségeket ígérő régióaiba, városokba. A válság idején a nyomor szorongatta a városi népességet is, közsegélyre pedig csak sok számíthattak, akik már hosszabb ideje ott tartózkodtak. A kanadai kormány a válság következtében elzárta kapuit a bevándorlók elől, s közülük, akitől csak lehetett, megszabadulni igyekezett. A Magyarországra deportáltak száma 1930-tól növekedett és