Századok – 1986
Álláspontok; vélemények - Bellér Béla: Miért nem ismerik tanulóink a történelmet? 420/II
ÁLLÁSPONTOK, VÉLEMÉNYEK 423 közül néhányat, a jó válaszok százalékában kifejezett emelkedési arányban. Azt, hogy mettől meddig állt fenn az Osztrák—Magyar Monarchia, a megkérdezetteknek csupán 8%-a tudta. A jobbágyfelszabadítás időpontját 16% ismerte. 1514-ről 20% tudott. A kiegyezésről 22%. Legérdekesebb azonban, hogy a korunk sorsdöntő eseményének számító második világháború időtartamát a megkérdezetteknek csupán 22%-a ismerte. Az 1789-es nagy francia forradalomról 30% tudott. Szent István királlyá koronázásáról 31%. A magyar honfoglalásról 41%. Érdekes, hogy az első világháború időtartamát többen, 41%, ismerték, mint a második világháborúét. A történelmi ismeretek legmagasabb szintjét a 19—20. századi eseményeknél érték el: 1919 nevezetességét a megkérdezettek 45, 1848-ét 63, 1917-ét 65 és végül 1914-ét 74% tudta.7 A történeti tudás íve tehát 8%-tól majdnem ennek tízszeresére, 74%-ra tágult. A felnőttek konkrét történeti ismereteiben ezek szerint nem kisebb ür tátong, mint a tanulókéban. A különbség csupán annyi, hogy ez az ismerethiány a felnőttek esetében nem manifesztálódik. „A mindennapi tudásra vonatkozó szociálpszichológiai elmélet sarkalatos tétele — írja Csepeli György —, hogy az emberek tudása — kognitív reprezentációs rendszere — a tényítéleteknek a szűkebb gyakorlati életvitel által szükséges körein túl jórészt értékítéleteket és valószínűségi ítéleteket tartalmaz, melyek tudati mintaként funkcionálva a saját személyhez, a társas-társadalmi és a természeti világhoz való viszonyban orientáló, eligazító funkciót látnak el. A történelmi témájú kognitív elemek vonatkozásában ez azt jelenti, hogy a konkrét ismeretek viszonylag szűk körben terjedtek ugyan el a lakosságban, de az „űrt" kitöltendő, annál szélesebb körben találhatók meg az utóbb emlegetett értékelővalószínűsítő sémák."8 Ezek a kiegészítő-pótló sémák azonban a felvételi vizsgák esetében kiszűrődnek, és ezáltal láthatóvá válik a tudás világában tátongó űr. A felnőtt lakosság történelemtudása tehát semmivel sem magasabbrendü, mint a tanulóké, csupán annak látszik. Felháborodásuk tehát a tanulók történelmi tudatlanságán nem egészen jogos. Akárcsak azé az apáé sem, akinek fia a vetélkedőn nem tudta, hogy hol van Kuala Lumpur. „Hol a fenében van? — morfondírozik az apa. — Biztosan valami afrikai fürdőhely. De hát — nyugtatja meg magát — nem is neki kell tudnia, hanem annak a büdös kölöknek."9 Hogy a társadalmi tudat részét alkotó történelmi tudattal, különösen annak kognitív (de egyben emocionális) elemeivel baj van, e tekintetben már szinte nemzeti közmegegyezésről beszélhetünk. Ez az egyetértés azonban mindjárt felbomlik, és egymással élesen ütköző viták csataterévé válik, ha föltesszük a nagy kérdést: „kié a hiba?" A leginkább elterjedt és a legszenvedélyesebben képviselt nézet, amelyben a tanárok, tanulók, szülők és a közvélemény jelentős része is osztozik, a történetismeret 1 Böhm Antal: A történelemről való gondolkodás osztály- és rétegmotivációi. — Történelem és közgondolkodás. 62—63. Csepeli György: Nemzeti tudat és érzésvilág Magyarországon a 70-es években. Bp., 1985. 82—83. 8 Csepeli: i. m. 85. ' Diurnus: Ki mit tudjon? Magyar Nemzet 1985. júl. 15, 3.
