Századok – 1986
Közlemények - Tokaji András: Polgári és munkás dalosmozgalom Magyarországon (1868–1948) 345/II
378 TOKAJI ANDRÁS igazgatás kiépítése, a mozgalom „alapszerveinek" felduzzasztása (dalárdafúzióprogram) és a mozgalom szervezeti tisztázása. Az utóbbi azt jelentette, hogy az osztály tudatos munkásdalos elhatárolta magát a más osztálybeli dalosoktól, adott esetben azonban munkásoktól is, hogyha azok ideológiai vagy szervezeti szempontból nem feleltek meg az általa támasztott követelményeknek. Mindennek megvoltak a kulturális konzekvenciái is, elsősorban a repertoárban, de abban is, hogy mindinkább elfordultak a nyárspolgári szórakozástól, a polgárok által kultivált versenyektől stb. Szorosan hozzátartozott ehhez a legális munkáspárthoz fűző kapcsolat kiépítése és elmélyítése, mely egészen odáig fejlődött, hogy a dalosszövetség voltaképp átadta az ideológiai vezetést az SZDP-nek, bizonyos szervezeti felügyeleti jogokkal együtt. Hans Staudinger igen tanulságosan jellemezte a helyzetet: „a munkásdalárdákat nem »külső társaságiságuk« választja el a polgári rétegektől, hanem gazdaságpolitikai érdekeik, melyek mindent szétfeszítenek, az énekbeliségtől a vallásig úgy, hogy a munkások dalegylete az egész szervezett munkás-komplexumból kiemelkedik, mint a nagy Egész egy kulturálisan differenciált köre. Ami azonban a keletkezést illeti, korántsem arról van szó, mintha egy kulturális intézmény kivált volna a nagy szervezetből, hanem sokkal inkább arról, hogy ezeket az intézményeket bevonták a nagy mozgalmi összefüggésbe. Ezzel jár együtt az a tendencia, hogy a tágabb körök összes eszmei irányzata átitatja az egyletet."209 A társaság közvetlen élvezete persze később is megmaradt, de az osztályharc éleződésével egyre jobban visszaszorult, és egyre markánsabban színezték különböző ideológiai és politikai megfontolások. A tagokat most már nemcsak a közös sors tartotta össze, hanem a közös célok is, miáltal a „daltársakból" „elvtársak" lettek, és az addig „önmagáért való" egyletet egyre inkább egy „másért való" művészi és szervezeti tevékenység jellemezte. Ez volt az a munkásdalárda-típus, melynek kritériumát ideológusai az osztálytudatosságban jelölték meg.21 0 Az, hogy e szerint az új éthosz szerint a munkásdalos nem énekelhetett polgári dalárdában, és viszont; az, hogy a munkás dalosszövetségen kívüli dalárdák de facto polgáriaknak számítottak, azt jelentette, hogy a politikai elv fölébe került a szociológiainak a hovátartozás megítélésében. Az osztályharcos munkást többé nem lágyította meg az a gondolat, hogy azok is munkások voltak, akik a polgárokkal együtt a polgári dalárdákban énekeltek. Az osztálytudatosak körében egyre inkább a „vagy-vagy" elve vált uralkodóvá: mind következetesebben és mind kíméletlenebbül választották egymástól szét a polgárokat és a munkásokat, majd a polgári gondolkodásúakat és az osztálytudatosokat, végül a szervezetteket és a nem-szervezetteket (párt- és dalosvonatkozásban 209 Staudinger, i. m„ 122. 210 Hermann Duncker: Arbeiter-Sänger an die Front! = Kampfmusik, Berlin 1, 1931/1. 1. „А munkáskórus első alapfeltétele az osztálytudatosság" — írta E. H. Meyer, Vom Gesangverein zum Arbeiterchor. = Illustrierte Rote Post, Berlin 3, 1933/6, febr. 6. (Id. Arbeitshefte, 108.)
