Századok – 1986
Közlemények - Tokaji András: Polgári és munkás dalosmozgalom Magyarországon (1868–1948) 345/II
DALOSMOZGALOM MAGYARORSZÁGON 1868 1948 KÖZÖTT 355 Persze ez a tendencia is csak visszaesésekkel valósult meg. A Bőripari Munkások Dalkarába 1883-ban lépett be a három Kovács testvér. Nemigen tudtak azonban megbarátkozni a szocializmus eszméivel, s ezért 1885-ben, az üldözések és a kitoloncolások idején megpróbálták a tagság zömét a nacionalizmus eszméjének megnyerni. Ez sikerült is, és a Magyar Cipész Ifjúság Dalkara nevet vették fel.45 1925 körül a Miskolci Általános Munkás Dalkör karnagya. Beregszászi Károly és néhány, nacionalista beállítottságú társa valóságos „puccsot" szervezett, melyet Oláh Sándor és a helyettes karnagy, Visnyai György hiúsított meg, a dalárda pedig visszaköltözött a vendéglőből az egyik helyi szakegylet helyiségébe.4 6 A Makói Munkás Dalkör krónikása bizonyos csalódottsággal számol be arról, hogy a dalkör —jóllehet, addig egyértelműen szocialista közösségnek látszott — a hatósági felszólítás után (1926) alig két hónappal szinte teljes egészében, még a szervezett munkások is, „minden vonakodás nélkül" beléptek az új, polgári kórusba. Amikor a szakszervezeti vezetők kérdőre vonták őket, jobbára úgy feleltek, hogy „nekünk mindegy, milyen nevű dalárdában szerepelünk, akkor is munkások maradunk; csupán az a fontos, hogy dalolhassunk". Ekkor a szervezett munkások megszakították a kapcsolatot az új, Petőfi Dalkörrel, aminek az lett a következménye, hogy a dalosok nagy része nem járt el a szakszervezetbe.4 7 Az ehhez hasonló viszályok és erőpróbák után egyre kevesebb hitelük volt azoknak a jobbára polgári elképzeléseknek, amelyek (változatlan körülmények mellett) a két osztály békés egymás mellett éléséről szóltak a dalárdában, dicsérve a zene mágikus hatalmát, mely „lebontja az osztályok közötti válaszfalat".4 8 A szervezeti önállóságnak az ideológiai függőségen kívül a gazdasági kiszolgáltatottság volt a legnagyobb akadálya. Amikor ( 1923-ban) az Első Zuglói Dalkörben a fiatalok (Schadler Frigyes, ifj. Csernák Pál, Szabó Albert, Báli István stb.) a Magyarországi Munkás Dalosszövetségbe (MMDSZ) való belépést — azaz a munkásdalárdává válást — szorgalmazták, az akkori elnök, Reich Ede egyenesen feltette a kérdést: „hogyan fogják fenntartani magukat, ha a polgárok kivonulnak?" Jogos volt ugyan a kérdés, de a kültelki munkások érdeklődése olyan nagy volt, hogy ellensúlyozni tudta a polgári szubvenciót.49 A dalkörök anyagi helyzetét tovább nehezítette, hogy a Munkás Dalosszövetség létrehozatala, pontosabban annak fenntartása — a tagdíj révén — plusz költséggel járt.5 0 A 10-es években a tagság jelentős hányada állandó tagdíjhátralékban volt. A Vas- és Fémmunkások Dalkara 1913-ban arra kérte a szövetséget, engedje el előző évi 45 Tillmann, uo. 40 Kiss Ernő: Egy munkásdalos élete és élményekben gazdag emlékezései. Levél a szerzőhöz. (Kézirat) 1981. jún. 47 Újabban már a munkásdalkultúrát is üldözőbe vették. Népszava, 1925. nov. 17. 48 Kodály Zoltán: A magyar karének útja. Békésmegyei Közlöny 1935. ápr. 21. (in: Visszatekintés, Zeneműkiadó Bp. 1974. I. köt. 52.) 40 Halmai, i. m. 9. 50 15 tagig 10 K, minden további 10 tag után 5 K. 9«
