Századok – 1986
Tanulmányok - Petőcz Pál: Az egyetemi és főiskolai hallgatók második világháborús történetéhez 301/II
328 PETÖCZ PÁL te vándorkönyvtár akciót a népi írók müveinek propagálására sem, melynek értékeléséről a korábbiakban már szó volt. Erről az akcióról egyébként ilyen emlék maradt fenn az egyik visszaemlékezésben: „Szellemi erősítésünkre aztán a végén leküldtek egy csomó könyvet. A parancsnok még csak ki sem osztotta. Ott hevertek egy kupacban. Szerettem volna megtudni, hogy mi az. Egyet láttam belőle, a Veres Péter könyvét. Mit ér az ember, ha magyar? Erre emlékszem. De nem kaptuk meg. A könyvek ott hevertek, semmit nem osztottak ki belőle."5 2 Voltak bizonyos szellemi központok a táborokban, így például Ratosnyán az Eötvös-kollégisták vagy Gyimesközéplokon a Győrffy-kollégisták, akik jóval többet tudtak a társadalmi kérdésekről, társadalomtudományról, haladó szellemi mozgalmakról, baloldali írókról, mint az átlag, s a velük való beszélgetések, barátkozások sokak számára új élményeket, teljesen új ismereteket, egy másfajta tájékozódást jelentettek, és hasonló volt a szellemi mag Lomáspatakon és még több helyen, mint például Úzvölgyben a már említett újvidéki diákok csoportja. Megemlíthetjük még, hogy voltak az egyetemi munkatáborokban, hasonlóképpen a Főiskolai Tábori Színház társulatainak tagjai között zsidó vallású, vagy a diszkriminációs törvények értelmében zsidónak számító fiatalok is, illegálisan, a deportálás, vagy a zsidó munkaszolgálatra való behívás elől bújva, de természetesen a többi hallgató tudtával. Senkinek közülük a táborokban bántódása nem esett. Mint ahogy többen közülük később az egyetemi kiska zászlóaljakban találtak menedéket és megbízható társakat. Mint már szó volt róla, az egyetemi hallgatóság kezdettől fogva internálásnak, deportálásnak, büntetésnek vélte az erdélyi munkaszolgálatot. A nép „lelkileg élő ellenállása" fejeződött ki ebben, s anyagi erejét, jelentőségét az akkori viszonyok között senki sem tagadhatja. Mostanában néhány publikáció a munkatáborok hallgatóinak véleményét, mint valóságnak megfelelőt fogadja el, e publikációk szerzői szerint a horthysta rendőrség, a Hain Péter vezette „magyar gestapo" az egyetemi ifjúság németellenes megnyilvánulásaitól, a megszállók ellen esetleg kibontakozó harcától, s az ezek kapcsán jelentkező bonyolult belpolitikai szituációktól félve döntött úgy, hogy a „forradalmasodásra hajlamos ifjúságot kivonják a fővárosból és az egyetemi városokból", és az erdélyi munkatáborokat e forradalmasodásra hajlamosság megtorlásának indirekt eszközeként azért hozták létre, hogy az egyetemistákat — a kormány elképzeléseinek megfelelően — felügyelet alatt tarthassák.53 Amennyire érthetőnek, indokoltnak és a maga idejében az ellenállás szempontjából hasznosnak tartjuk az egyetemisták hamis tudaton alapuló vélekedését, annyira hamisnak, történelmileg igazolhatatlannak és a háborús évek értelmiségi ifjúsága valódi helyzetének megértése és elfogadtatása szempontjából károsnak ezt az állítást. E nézet egyébiránt megfogalmazást nyert már korábban, 52 Dr. Szabó Pál visszaemlékezéséből. 53 M. Kiss Sándor—Vitányi Iván: A magyar diákok szabadságfrontja. Kiadja az Antifasiszta Ifjúsági Emlékmű Szervezőbizottsága. Budapest, 1983 . 63—64. Lásd még Fitos Vilmos: Szárszó után — a Szabad Élet Diákmozgalom tevékenysége. Kritika, 1983/11. 10—11.
