Századok – 1986
Tanulmányok - Stier Miklós: Politikai újraorientálódás az 1920-as és 30-as évek fordulóján 260/II
276 STIER MIKLÓS fellépésként és a miniszterelnök azon eljárása elleni tiltakozásként, hogy e rendeletek kibocsátásakor megkerülte a parlament gazdasági csúcsbizottságát (az ún. 33-as bizottságot) — a Kereszténypárt felszólítására — a bizottság munkájában résztvevő képviselőtagjai (más ellenzéki képviselőtagokkal egyetemben) kiléptek a 33-as bizottságból. (Gróf Sigray Antal, Nagy Emil, őrgróf Pallavicini György.) Ugyanakkor Ernszt Sándor miniszter — ugyancsak pártja felszólítására — benyújtotta lemondását. A kormányzó ezt elfogadta, és már december 16-tól Karafiáth Jenő egységespárti képviselő lett a vallás- és közoktatásügyi miniszter. A párt ettől kezdve nem rendelkezett tárcával a kormányban, az egyébként sem hosszú életű kiskoalíció felbomlott. A Kereszténypárt — sajátos módon — azonban nem vonult ellenzékbe, megmaradt kormánytámogatónak. Az eset azt mutatja, hogy bár a felbolydult politikai élet erősen hatott a Keresztény Gazdasági és Szociális Pártra is, politikája azonban — bár lojalitása lazult — nem vált ellenzékivé, távol állt az elvi következetességtől, hiszen az nyílt ellenzékbe vonulást követelt volna meg. Ebben valószínűleg nagy szerepe volt a párt heterogén összetételének, akcióképessége — tán éppen ezért — korlátozottabb voltának. Ennek a pártnak a politikája hagyományosan is csak egyetlen vonatkozásban volt egységes, abban, hogy a legitimizmus elvét fenntartva támogatta a kormányt, s hogy a tömegek felé a keresztény világnézet hangsúlyozásával — látszólag — felszínen tartotta a szociális kérdést. így a kritikus helyzetből adódó lehetőséget még — egyébként tényleg meglévő — országos súlyának erőteljesebb érzékeltetése céljából sem ragadta meg. Az 1931 végi belpolitikai eseményekben tanúsított politikájával a kormányzati rendszerben elfoglalt korábbi pozícióinak feladásával legfeljebb belső súlytalanságának, fokozódó fellazulásának adta tanújelét. Miközben tehát — mint láttuk —, kifelé bázisának szélesítésére, vagy legalább egy adott bázis megőrzésére tett lépéseket, „befelé" képtelen volt megtartani korábban megragadott hatalmi posztjait. A párt különböző belső csoportosulásai nem a politikai helyzet aktív alakítására törekedtek, hanem annak alakulását bevárva az új konstellációhoz akartak alkalmazkodni. A legitimista nagybirtok még mindig a restauráció lehetőségét leste — erre 1931 -ben némi tápot adott Habsburg Ottó nagykorúvá válása és a francia, valamint az olasz politika néhány alapjában véve jelentéktelen, reális várakozásokra tulajdonképpen alapot nem adó mozzanata, továbbá a hazai legitimizmus általános élénkülése. Az agrárius-fajvédő szárny pedig Károlyi bukását és a Gömbös—Eckhardt közeledést várta.20 A keresztény középrétegeknek a fentebb ismertetett pártok bázisaként való feltüntetése teljességre törekvő, pontos, adatszerű felmérés híján természetesen pusztán azt óhajtja kifejezni, hogy e rétegek zömének volt ez tipikus politikai mozgása. Jelen keretekben nem térhetünk ki a fővárosi politikai pártviszonyok részletesebb ismertetésére. (Pedig a fővárosi politika országosan erős hatása, Budapest súlya 20 Márkus László: i. m. 199.
