Századok – 1986
Történetirodalom - Davis J. C.: Utopia and the ideal Society. A study of English Utopian Writing 1516–1700 (Ism.: Kontler László) 190/I
193 és a korrupció állandóan leselkedő veszélye között húzódik: e veszély realizálódása bármely pillanatban valóra válthatja egyes polgároknak mások feletti uralmát, magának a köztársasági formának az átalakulását vagy bukását. Utópia szigetének lakóit ilyen veszély nem fenyegeti, hiszen nem ők kormányozzák magukat, hanem törvények, intézmények uralkodnak felettük. Bizonyos értelemben szabadsággal rendelkeznek (ami mindig is a republikánusok álma volt): alattvalók lehetnek egy rendezett, a rend fenntartását minden aspektusában totális ellenőrzéssel biztositó társadalomban, szabadok a bizonytalanságtól, az átalakulásoktól, önmaguk és társaik gonosz cselekedeteitől. Cserébe azonban — ismét a republikánus szemszögéből nézve — katasztrofálisan magas árat fizettek: feladták a politikában aktívan részt vevő polgárok szabadságát. Davisnek ugyanez a meglátása a korai utópia képviselői közül a már említetteken kívül az itáliai Francesco Donival, majd az angol szerzőkre áttérve Robert Burtonnel kapcsolatban. Utóbbi The Anatomy of Melancholy (1621) című müvének elképzelt társadalmában olyan korlátok uralkodnak, amelyekről Burton maga is elismeri, hogy a személyes szabadság elsorvadását okozzák. A veszteséget azonban látszólagosnak tartja; szerinte érdemes feladni az egyéni szabadságot a „melankólia" (fizikai és pszichikai levertség) „társadalmi következményeitől" (elidegenedés, ellenségeskedés, káosz) való megszabadulás érdekében. Hasonló viszonylagosság figyelhető meg Gerrard Winstanleynél, aki egyébként a digger kísérletek összeomlását követően jutott el a passzív millenáris várakozás és az erkölcsi optimizmus keverékétől az utópiáig, a szélsőséges individualizmustól a totális fegyelem hirdetéséig. The Law of Freedom (1650) című utópikus munkájának bizonysága szerint Winstanley hajlandó lenne a számára egyedül fontos szabadság, a gazdasági biztonság szabadsága érdekében olyan áldozatokra — a vérségi család feladása, az egyszerű hibák főbenjáró bűnné emelése stb. —, amelyektől az emberek többsége bizonyára vonakodna. A szabadság problémáját egyedi színezettel veti fel Francis Bacon Új Atlantisza (1621). Bacon egész személyiségéhez, tevékenységéhez hasonlóan e müve sem mentes az ellentmondásoktól. Társadalmát tudósok vezetik, ők határoznak afelől, hogy milyen információkat kell a közösség rendelkezésére bocsátani. Mégsem lehet megbízni abban, hogy nem hazudnak vagy torzítanak — hacsak nem képviselnek tökéletes erkölcsű közösséget az utópikus társadalom testén belül. Az utópia szabályai szerinti ellenőrzés alá vonásuk ugyanakkor a tudományos szabadság elvének megsértését jelentené. Bacon olyan társadalomról álmodott, amelyben becsülik a tudósokat, az utópia módszereivel azonban képtelenség az ilyen társadalom következetes ábrázolása. Davis foglalkozik olyan müvekkel is, amelyek afféle „vegyes" típust képviselnek, azaz az ideális társadalom több modelljének tulajdonságait ötvözik. Ezek egyike Sámuel Gott Nova Solyima (1648) című munkája. Fő témája, hogy a zsidók megtérését és a török kiűzését követően — poszt-millenáris módon — megalakuló új jeruzsálemi társadalomban a keresztény vallás mint racionális szükséglet és mint kinyilatkoztatott igazság szolgáltatja az emberek erkölcsös viselkedésének alapját, oldja meg minden problémájukat. Hogy a millenáris megoldással és az emberek erkölcsös viselkedésre való képességével kapcsolatban Gottnak mégis kételyei vannak, azt jelzi, hogy ideális társadalmába beszivárognak az utópikus jellegű törvények, oktatási intézmények stb. Davis egyéb érdemei mellett talán legérdekesebb vállalkozása James Harrington és követői munkásságának, mint az ideális társadalom elképzelésének elemzése. Az elmúlt két évtized kutatásai — ismét elsősorban a már többször említett Pocock révén — nagyban kibővítették, át is formálták a Harringtonról alkotott képet. Semmi kétség afelől, hogy Harrington sem nagyobb összefüggésekben, sem saját korában nem elszigetelt gondolkodó, s hogy Oceana (1656) című müve a klasszikus republikanizmus eszméinek alkalmazása az agrárjellegű angol társadalomra, amelynek intézményei, hagyományai romba dőltek egy pusztító polgárháború és egy elvetélt forradalom következtében. Köztársasági eszménye a polgárok nagyarányú politikai részvételére és széles körű egyéni szabadságra épül. Ez látszólag ellentmond Harrington kiindulópontjának, mely szerint „a törvényhozó kötelessége, hogy minden embert gonosznak tételezzen fel". Davis törekvésének újszerűsége abban áll, hogy szerinte ez az ellentmondás feloldható, ha az ОсеапаЪлп utópikus művet látunk, viszont a republikanizmus és az utópia egyesítése megkettőzi rend és szabadság mindkettőben problematikus feszültségét. Gondos, körültekintő szövegelemzéssel mutatja be, hogy a korrupció és az elfajzás kiterjedt polgárjog és egyéb republikánus formák adta lehetőségeit olyan 13 Századok 1986/1
