Századok – 1986

Történetirodalom - A magyar hivatali írásbeliség fejlődése 1181–1981. (Ism.: Bán Judit) 177/I

TÖRTÉNETI IRODALOM 179 nem vizsgált kérdésre: miért szaporodtak el a nyomtatás első virágkorával egyidöben a szépíráskönyvek, ill. hogyan hatottak a nyomtatott betűk a kézírásra? Tanulmánya zárómondataiban kitér a Schreibbüchlein-ek gyakorlati hasznosításának lehetőségeire is. A „fogott bírák ítéleteinek a hegyaljai települések hatósága által történt.. .írásbafoglalásával és megpecsételésével" foglalkozik Ladányi Erzsébet „Középkori elemek továbbélése a XVI—XVII. századi hegyaljai oklevéladásban" című tanulmányában. A szerző négy oklevél diplomatikai elemzése kapcsán kimutatja, hogy a fejlett írásbeliséggel rendelkező és saját jogszokásaik szerint ítélkező hegyaljai oppidumok 16—17. századi okleveles gyakorlata kontinuitást mutat a 14—15. századi gyakorlattal. A 17. századi missilisek történetéhez szolgáltat adalékot Hargittay Emil „A megszólító formulák és a társadalmi hierarchia összefüggései a XVII. századi magánlevelezésben" című tanulmánya. Az írás a missilisek salutatio (megszólítás) részének elemzésével foglalkozik. A szerző 3000 átnézett levél kapcsán azt vizsgálja, vajon hogyan változott a korabeli levelekben a megszólító formula az író, ill. a címzett személyétől függően. A hipotézisként felállított konklúzió azonban még további vizsgálódásokat kíván. Hargittay Emil tanulmányához kapcsolódik Lancsák Gabriella dolgozata, amelynek címe „Az erdélyi kancellária hivatali írásbelisége a XVII. század első felében". „Feljegyzőkönyve" alapján mutatja be egy mezővárosi tanító-nótárius életét Szakály Ferenc forrásismertetö tanulmánya („Váradi György feljegyzökönyve 1630—1676"). A szerző megállapítja, hogy a forrás figyelemre méltó voltát egyrészt rendszerességének és aprólékosságának köszönheti, másrészt annak a ténynek, amely szerint a Váradihoz hasonló státusú személyektől nemigen maradtak fenn ilyen jellegű feljegyzések. A tanulmány végén Szakály Ferenc ismerteti Váradi György könyvtárának 58 tételt tartalmazó katalógusát. Kegyelettel olvashatjuk az időközben elhunyt Degré Alajos tanulmányát, amelynek címe „Az irat, mint a perbeli bizonyító eszköz fejlődése a feudális Magyarországon". A dolgozat III. Béla korától a 18. század elejéig tekinti át törvények, törvénytervezetek tükrében az iratok perbeli szerepének fejlődését. Példákkal illusztrálva bemutatja, hogyan fejlődött az irat bizonyító ereje a jogélet különböző szintjein. Végezetül a 18. századra kialakult kúriai, megyei és úriszéki gyakorlat jellemzésével zárja tanulmányát. I A városi igazgatás témakörébe tartozik Bak Borbála tanulmánya („Városi írásbeliség a XVIII. Mázadban"). A meggyőző érveléssel felépített dolgozat bevezetőjében a szerző pontosan meghatározza fennak témáját. Majd megállapítja, hogy a 18. században, különösen annak 60-as, 70-es évei után a szabad királyi városok hivatali írásbeliségének dokumentumai számukat tekintve többszörösére növekedtek az fclőző évszázadokhoz képest. A kézenfekvő magyarázat mellett („napjaink felé haladva egyre nő az írott dokumentumok száma"), a jelenség okait kutatva, több olyan tényezőre hívja fel a figyelmet, amelyek hatással voltak az iratok számbeli gyarapodására. A tanulmány utolsó részében Bak Borbála a különböző városi tisztségviselőkkel és a városi „irodákkal" foglalkozik. Kimutatja, hogy a szabad királyi városok igazgatásában résztvevő személyek a 18. században zömmel olyan emberek közül verbuválódtak, akik viszonylag jó megélhetést biztosító fizetés fejében főhivatásként látták el tisztségüket. Sinkovics István „Az írásbeliség oktatása egyetemünkön a XVIII. században" című tanulmánya a 350 éves Eötvös Loránd Tudományegyetem történetéhez kapcsolódik. A szerző a címben szereplő "írásbeliség fogalmának meghatározása után röviden ismerteti a középkori egyetemeken folyó írásoktatás ''jrténetét. Majd bemutatja, mit tanítottak a Pázmány Péter alapította egyetemen az 1770-es évek végéig. ^ Nyomon követi a történelem segédtudományai, különösen a diplomatika oktatásának történetét az 1780-as években, mivel az oklevéltan művelőinek munkássága, egyetemi tevékenysége az írásbeliség, az íráskultúra fejlődését, az oklevélírás olvasásának készségét is megismertette az egyetem hallgatóival. „Az egyetemi írásbeliség újkori forrásai"-val foglalkozik Szögi László kitűnően szerkesztett anulmánya. A szerző először címszavakban áttekinti a magyar felsőoktatás intézményeinek rövid történetét, majd rátér az egyetemek történetére vonatkozó források sorsának ismertetésére. A dolgozat fő ' részét képezi a címben meghatározott források csoportokba rendezett ismertetése. A szerző minden 'csoportnál vázlatosan leírja a források leglényegesebb közös tartalmi elemeit, és utal a források 'íasználhatóságának értékére. A tanulmányt az egyetemi levéltárakról szóló rövid helyzetkép zárja. 1 \2